18. rész: Hatalmas nagy MI VAN?!

Sziasztok, drága Olvasóim! 

A blog teljes kinézete megújult, amint láthatjátok. 

A fejlécet Noriciinak lehet köszönni, ugyanis az ő munkája. Nekem nagyon tetszik! :) Nektek mi a véleményetek róla? 

Nem igazán szeretném tovább húzni az időt, de a részről annyit szeretnék mondani, hogy egy kicsit rövidebb és unalmasabb lett, mint a megszokott, de remélem, hogy valamennyire elnyeri a tetszéseteket! 

Jó olvasást! 

Regi, xo

Február 23. - Az utazás napja

Épp azon vagyok, hogy minden szükséges dolgot bele pakoljak a bőröndjeimbe. Igaz, hogy csak pár napot maradunk Detroitban, a koncert miatt, de legalább két bőröndnyi ruhát pakoltam el. Apropó, megint sokat ugrunk az időben, így a főbb eseményekről tájékoztatlak titeket.

Az előszülinapi bulim után, mindenki nagyon fura volt. Anya és apa a rumli miatt voltak idegesek, amit szóvá is tettek, szóval a fiúk egész nap takaríthattak. Én nem, mivel iskolába kellett mennem. J Hope Louis-ra volt mérges, mert „nem szólt neki a buliról, pedig ő is egy napon született velem”. Persze Louis – ahogy eltervezte ezt is – következő nap egy vacsorával engesztelte ki, meg még ki tudja mivel. Zaynre én voltam bepöccenve, amiért egyáltalán nem is kereste a társaságomat aznap, de persze utána semmikor sem. Jenna a telefonban azt ismételgette nekem, hogy „kész vagyok az egész kollégiumtól, ti meg otthon partyztok”, amit végül is teljesen megértettem. Szegény. Jaj, a legkellemetlenebbet még nem is említettem! Louis egész álló nap gyilkos pillantásokkal jutalmazta Zaynt, Zayn pedig nyuszi módjára kapta el a tekintetét mindig. Hozzám senki nem szólt. Egyedül Niall beszélgetett velem, és elárulta, hogy Lou nagyon pipa Zaynre valami miatt, mert hogy reggel veszekedtek egy picit a konyhában, amikor még aludtam, de azt ő sem tudta megmondani, hogy mi volt a vita tárgya. Liam, Harry és Danielle inkább csak megfigyelők voltak. Nem szóltak, nem dühöngtek, nem vitatkoztak, egyszerűen csak lézengtek. Bernivel még mindig tűzben voltunk. Ő már elég korán lelépett, mert nem bírta elviselni a flegma képemet, de utána minden álló nap megkérdezte, hogy mi van velem, de totálisan haragudtam rá és beszélni sem akartam vele. Nem voltam kész, hogy beszéljek vele, hisz én csináltam a bajt. Kevertem össze-vissza, aminek a végeredménye az lett, hogy Zayn leitta magát miattam, majd megcsókolt – amit eddig még nem bántam meg – Berni arcára pedig kiült az egész világ fájdalma. Ártatlan volt, csupán én képzeltem be magamnak az összeesküvés-elméleteket. Zayn és Berni között semmi sincs, egyáltalán semmi.

A Valentin napot egyedül töltöttem el, vagyis egy átlagos nap volt, semmi más. Nem néztem romantikus, sírós filmeket, nem ettem magam tele csokival és nem iszogattam pezsgőt egymagamban. Felkeltem, elmentem iskolába, hazajöttem, tanultam, aludtam. Nagyjából ennyiből állt a napom.

A születésnapomon anyu és apu szerveztek nekünk egy családi vacsorát, amin ott volt Jenna is. Direkt szombatra szervezkedtek, amikor a húgom hazajön a kollégiumból. Nagyon örültem ennek a meglepetés vacsorának, ahogy Hope is, mert már egyáltalán nem emlékszem, hogy mikor volt egy ilyen esténk közösen. Apa és anya egész héten későn jönnek haza általában és korán is indulnak el a munkába, amit megérteni nem igazán tudok, hiszen apa a főnök. Bár mindig is egy maximalista férfi volt, mindig a legjobbra törekedett, és a munkája volt az élete. Képes volt egy egész szabadnapját elvesztegetni stílusújságok nézegetésével. Megszállottan szereti a munkáját, ez tény.

Na de térjünk vissza a mostani fronthoz, ugyanis Berni itt liheg a nyakamban.

- Destiny, ne csináld ezt velem! Beszélnünk kell!

- Most sok a dolgom – vágtam unottan hozzá. Nem volt kedvem egyáltalán ahhoz, hogy elmondjam, igazából nincs semmi bajom vele, csak én voltam a hülye megint.

- Dehogy sok a dolgod, csak két óra múlva indulsz – fogta meg a kezem, majd kivette belőle az egyik topomat. – Kérlek!

- Jó – adtam be a derekam. A végtelenségig úgysem húzhatom.

Leültünk az ágyra, majd mindketten egy hatalmasat sóhajtottunk.

- Szóóóval… összevesztünk? – kérdezi.

- Nem.

- Haragszol rám?

- Nem.

- Magadra haragszol?

- Igen.

- Elmondod, hogy mi a probléma?

- Igen – tűrtem hátra a hajamat.

- De akkor mondd már, ne táncolj az idegeimen!

- Jó-jó. Na szóval, ugye volt az a fura beszélgetésünk skype-on. Az előtti nap Zayn bebeszélte nekem, hogy nem tud elkísérni a megbeszélésemre, mert magánkoncertet adnak. Csak hazudott. Ezt akartam elmondani. De aztán olyan furán viselkedtél, amikor megemlítettem Zayn nevét, hogy egyből sietősre fogtad és választ sem hagyva nekem, kinyomtad. Akkor a fejemben mindenféle elméletek születtek – ránéztem. Döbbenten hallgatott, nem gondolta, hogy mire akarok kilyukadni. Folytattam: - Aztán az lett a vége, hogy te és Zayn együtt vagytok. Nem akartam beszélni veled, se vele. Teljesen le voltam törve. Zayn pedig rájött a bulimon, hogy valami nem okés, amire én kinyögtem, hogy tudom, hogy jártok. Igen, ő is ilyen hatalmas szemekkel bámult rám aznap, mint most te. Elmondta, hogy nem vagytok együtt, soha nem találkoztatok privátban és én teljesen hülyének éreztem magam. Hülye is voltam. Nem mertem eléd állni és bocsánatot kérni, amiért ilyet feltételeztem rólad. Sajnálom!

- Ez hosszú volt… és nagyon fura. Te komolyan azt hitted, hogy én és Zayn…? Jézusom, Destiny, hogy gondolhattál ilyet? – nevette el magát.

- Ezt úgy mondod, mintha a világ legrondább pasija lenne.

- Dehogy, félreértés ne essék, iszonyú szexi egy ember, de most komolyan… Destiny. Le vagyok döbbenve – mosolygott még mindig.

- Nem haragszol?

- Dehogy haragszom, de azért elmondhattad volna, hogy járok Zaynnel, csak hogy tudjak róla – ingatta a fejét.

Felnevettünk mindketten.

- Bocs.

- Nem gond, bár jobb lett volna minél előbb megbeszélni.

- Igaz.

Megöleltük egymást, én pedig beleraktam a topomat a bőröndbe. Berni még mindig ott ült az ágyamon, kifelé bámulva az ablakon. Vagy elaludt ülve, vagy pedig valamin nagyon de nagyon elgondolkozott.

- Berni, itt vagy még? – legyeztem meg előtte a kezem.

Rám mosolygott, majd felpattant. – Igen, persze, de várj egy kicsit – kiviharzott a szobából, betette maga után az ajtót és már csak a susmorgást hallottam. Valakivel beszélt. Gondolom telefonon.

Nem hallgatóztam. Pár perc múlva visszajött és egy sóhaj kíséretében, mosolyogva elkezdett segíteni nekem bepakolni. Fél óra múlva kész voltunk az egésszel, amit már akkor vártam, amikor elkezdtem.

Egy váratlan hangot hallottam a fölszintről: kopogtak. Értetlen pillantással néztem rá Bernire, ő pedig zavartan beletúrt a hajába.

- Kinyitom. Csak… várj itt.

Hát jó. Ez is fura volt. Ez az egész nap fura. Berni is fura. Fura a bőröndöm is. Mióta vannak rajta rózsaszín csíkok?! Mindegy, ez végül is igazán nem lényeges. Most csak az izgat, hogy ki a váratlan látogató. Ismét hallottam a halk susmorgást az ajtóm előtt. Berni az őrületbe fog kergetni. A végén még azt hiszem majd, hogy szellemek beszélnek hozzám egy idegen nyelven.

Bernice félve belépett a szobámba, de nem tárta ki az ajtót. – Figyelj, Des! Már rég el akartam mondani, mert te vagy a legjobb barátnőm. A titkos kapcsolatról annyit, hogy igazából sosem preferáltam, de rákényszerültem most, mert akarom, hogy működjön. Amikor skype-oltunk nem Zayn volt ott velem, hanem valaki más – kiment az ajtón, de egy másodperc múlva vissza is tértek ketten. Mi van?! – Nem Zaynnel járok, hanem Harryvel – kulcsolták össze a kezüket.

Mi van? Egy hatalmas nagy MI VAN? Ezt most nem mondják komolyan?!

- Ez komoly? – szólaltam meg végül pár perc múlva.

- Hát, úgy néz ki – mosolyogtak össze.

- Bocsi, hogy nem mondtuk el, Des – kezdte Harry. – De akarom, hogy működjön ez a kapcsolat, mindketten akarjuk és nem tudom még kitenni Bernit egy csomó utálkozásnak és paparazzik seregének.

- Értem és megértem, de ez nagyon… sokkolt.  

- Kérlek, ne mondd el senkinek – kérlelt Bernice. – Akik fontosak, azok tudják már.

- Dehogy mondom el. Kinek mondanám el? Bár látom már a későbbi cikkeket: Harry Styles ismét idősebb nővel van együtt.

- A kor csak egy szám – mondták egyszerre.

- Én ezt tudom, de az újságírók csak a pénzt akarják, a cikknek nem muszáj igaznak lennie.

- Nem igazán érdekel engem mások véleménye – vont vállat Berni. – Sosem érdekelt, ezután sem fog.

- Ez nem ilyen egyszerű – sóhajtottam, majd leültek mellém.

- Tudom – bólintott.

- Mégis mióta tart ez a nagyon aranyos kapcsolat, amiről én nem tudtam?

- Amikor skype-oltatok, az előtt egy nappal kérdeztem meg Bernit, hogy lenne-e a barátnőm – nézett le a barátnőjére, hogy jól tudja-e.  

Hát annyira aranyosak! Berni egy fejjel kisebb nála.

- És nem lehetett volna elmondani nekem? Hagytad, hogy haragudjak rád, amiatt, hogy Zaynnel jársz? – hadartam, aztán rátettem a számra a kezem. Hisz Harry nem tud róla, vagy de?

- Ne izgulj, tudok mindent – legyintett.

- Nem én mondtam el neki – tette maga elé a kezeit Bernie védekezésképp.

- Akkor?

- Ugyan már, majd pont előttem lesz ilyen titok nem? Kérlek. Azok a nagyon szerelmes távoli pillantások – sóhajtozott Harry, túljátszva a szerepét.

Bernivel egymásra néztünk, majd elnevettük magunkat.

- Nem is szoktam ilyet csinálni – védtem meg magam.

- Igaz, ha alszol, akkor nem – rántotta meg a vállát. – Vagy ki tudja?! – nézett rám gyanakvóan.

- Oké, Harold, be lehet fejezni. Ez égő – mosolyogtam. – Inkább segítsetek levinni a bőröndöket! – kérleltem őket kutyaszemekkel.

- Váááárj, jön az izom! – lökött félre Harry, majd megfogta a két „dobozomat” és lebaktatott velük a fölszintre.

- Ez egy barom – sóhajtott Berni.

Hogy mennyit sóhajtozik mindenki.

- A barátodról beszélsz.

- Tudom, de ő egy barom.

Miután lecuccoltam, még egy kicsi lazulás belefért az időmbe, aztán jött értünk a kocsi, ami kivitt engem és Hope-ot a reptérre.

Hope velem jön, mert nem igazán képes elszakadni Loutól. Jenny sajnos nem tud velünk tartani, mivel neki iskolába kell járnia. Én annyi napot hiányozhatok, amennyit akarok (majd egyszer elmondom), Hope-nak pedig teljesen mindegy.

A repülőtérre érve eléggé meglepődtem. A fiúk autogramot osztogattak, két biztonsági őrük pedig sietős léptekkel közelített felénk.

- Sziasztok – kapták el tőlünk a csomagjainkat.

- Hali – néztem rájuk furán.

- Most azonnal fel kell szállnotok a gépre – utasított minket. – A fiúk mindjárt végeznek. Gyorsan-gyorsan! – terelgettek minket.

Hope-pal értetlen tekintettel néztünk egymásra, majd arcunkba húztuk a csákóinkat.

Felsiettünk a repülőgépre, amin szép nagy betűkkel csillogott, hogy „One Direction”. Lehuppantunk egy számunkra megfelelő ülésre, majd az ablakon kifelé nézegettünk.

Hamarosan eltávolodtak a rajongóktól a srácok és közeledtek a gép felé. Muszáj megjegyeznem: Zayn most is tökéletesen nézett ki! De természetesen mind az öt fiú jól nézett ki. J Mint általában.

Vajon most hozzám fog szólni Zayn, vagy most sem vesz rólam tudomást? Hát, majd most kiderül.

A fiúk egyesével jöttek fel. Niall Liammel ült – sajnos Danielle nem tudott most velünk jönni –, Louis természetesen Hope mellett foglalt helyet, Harry előkapta a laptopját és azon pötyögött, és bármilyen hihetetlen, de Zayn megállt mellettem és lenézett rám.

- Hallottam, hogy beszéltél a barátnőmmel – szólalt meg, nem mosolygott, de hangjában hallottam egy kis majd’ kibúvó kuncogást.

Nevetve megráztam a fejem. Hát, igen. J