2013/07/06

22. rész: Viszlát Detroit!

Sziasztok, drága Olvasóim! 
Próbálom nagyon gyorsan megírni a részeket és valami elfogadhatót alkotni. Nem tudom mennyire sikerült, ezt döntsétek el ti magatok. 
Azért végül is szomorúan látom, hogy nem nagyon szeretitek a blogot, vagy pedig csak nem akarjátok véleményezni a részeket. Nem hibáztatlak titeket, hisz nagyon ritkán van rész, de igyekszem gyorsan hozni őket... de sok a program, nem mindig jön össze. 
De viszont itt is lenne a következő rész, szóval jó olvasást hozzá!
L o t s  o f  l o v e , 
R e g i n a

- Viszlát Detroit! - 
A percek csak teltek csendben. Zayn elaludt és pedig csak néztem ki a fejemből és gondolkodtam. Úgy összességében végül is mindenről. Az életről. Nem igazán akartam visszamenni még. Hisz úgyis csak egy csomó tanulnivaló vár otthon. Hülye vizsgák. Oké, kitűnő tanuló vagyok, de az nem azt jelenti, hogy szeretek magolni. Nincs problémám azzal, ha tanulnom kell, de egy szinten már kiborító.
Ahogy néztem Zaynt, egy másik dolgon kezdett el kattogni az agyam. Miért pont velem van? Mit szerethet bennem? Csak tetszek neki? Milyen komolyan gondolja ő ezt az egészet? Vajon bírni fogjuk a sok különlétet? Mert végül is megunni biztos nem fogjuk egymást, olyan kevésszer fogunk találkozni. Egy kicsit félek. Lassan tényleg meg kell tanulnom, hogy sokat fogok utazni… és most nem csak a nyaralásokra és a kiruccanásokra értem ezt. Mert nem sok időm lesz a pihenésre, a nyaralásokról meg ne is beszéljünk.
Már lassan ideje volt indulnom, úgyhogy adtam Zayn arcára egy puszit, majd próbáltam kikászálódni az öleléséből úgy, hogy ne ébredjen fel. Nem sikerült.


Zayn visszahúzott magára, majd kinyitotta szemeit és kérdőn rám nézett.
- Most le akartál lépni úgy, ahogy egy egyéjszakás kalandok után szoktak a nők?
Elnevettem magamat. – Dehogyis – ráztam meg a fejemet. – Nem akartam, hogy felébredj.
Megforgatta a szemeit. – Már megint butáskodsz! – mosolyodott el. – Gyere ide! – tárta szét a karjait, én pedig szorosan átöleltem.
- Nem butáskodok! – fúrtam bele a fejem a vállába és felkuncogtam.
- Most leváltasz Jamesre?
- Nem váltalak le – sóhajtottam. – Azt hittem, ezt már megbeszéltük.
- Igen, meg, de imádom húzni az idegeidet – adott egy puszit a homlokomra.
- Húztad te eleget – suttogtam.
Közelebb húzott magához, ami szinte már lehetetlen lett volna, de testünk között egy centiméternyi távolság sem volt. Nem akartam elengedni. Nem is akartam azt az ebédet. De már nem mondhattam vissza. Pedig legszívesebben Zaynnel maradtam volna. Olyan régóta vártam már erre, hogy - bármilyen önzőnek is hangzik-, nem akartam elmenni és átadni a rajongóinak és a bandának. Túl jó volt most minden, míg ott voltam a karjai között.
De mennem kellett, nem akartam bunkózni Jamesszel, hiszen semmi rosszat nem tett nekem. És az egyik legnagyobb rajongója vagyok a Big Time Rushnak. Az az ebéd egy valóra vált álom. Nem? Minden rajongó szívesen lenne a helyemben, azt hiszem. Kérkednem kellene vele, de nem lehet… nem vagyok olyan ember. Megtehetném, de nem.
Adtam Zaynnek még egy sokáig-nem-találkozunk csókot – amit nagyon szeretek, tagadni sem tudom –, majd kikászálódtam az ágyából és kibóklásztam a folyosóra, ahol különösen világos volt. Egyből kilépni a fényre a sötétből, rossz dolog. Picit még vártam, hogy ne bántsa annyira az érzékeny szememet, azután pedig átvonultam Hope-hoz.
Kopogtam kettőt. Hallottam egy hangot, de aztán csak arra lettem figyelmes, hogy valaki gőzerővel tépi fel az ajtót és Hope-ot pillantottam meg a küszöb másik oldalán.
- Na végre! Már kétszer kerestelek a szobádban! Merre csavarogtál? – támadott le egyből, levegőt sem véve.
- Meg kell nyugodnod! – mosolyogtam.
- Hívott Fred – hagyta figyelmen kívül a mondandómat. – Most mit csinálok én itt egyedül?
- Egyedül? – nevettem fel hangosan, miközben befelé tuszkolt a szobájában.
- Na jó, nem pont egyedül, de érted! Az ikrem nélkül – fogta meg a vállamat.
Kicsit úgy éreztem, mintha valami nem lenne vele teljesen rendben. Fura volt. Vagy egyszerűen csak tényleg hiányozni fogok neki?
- Hope, minden okés? – fürkésztem a szemeit.
- Persze-persze – legyintett. – De komolyan itt hagysz?
- Pár nap múlva úgyis hazajössz – vontam vállat. – Nem nagy gáz. Jól fogod magad érezni!
- Tudom, de akkor is, annyira szokatlan lesz – ölelt meg.
- Nekem is – bólintottam. – De nekem most mennem kell, Hope – öleltem szorosabban. – Vigyázol magadra? – mosolyogva eltoltam magamtól. – Meg a fiúkra? – tettem hozzá.
- Szavamat adom! – tette fel a kezét. – Imádlak! – törte össze még egyszer a csontjaimat.
- Én is téged – borzoltam meg egy kicsit a haját, ahogy apu szokta nekem, majd kifelé igyekeztem és behúztam magam mögött az ajtót, de vissza is nyitottam. – A fiúk hol vannak? – hajoltam be.
- Lementek reggelizni – válaszolt.
Átléptem az én szobámba. Minden a helyén volt. A bőröndjeim utazásra készen álltak és – azt hiszem – én is.  Nem sokat láttam Detroitból, de egész jó volt.
Mivel csak két bőröndöm volt, megfogtam őket és lefelé vettük az irányt lifttel.
Ahogy leértünk, kinyílt az ajtó, én pedig pont a keresett srácaimba botlottam. Keresnem sem kellett őket, de jó, legalább megspórolták az energiámat.
- Hát te hova sietsz? – kérdezte Liam. – Bőröndök? Elmész? – nézett nagy szemekkel a pakkomra.
- Igen, visszamegyek Londonba – bólintottam. Jobbnak láttam kijönni a liftből, úgyhogy utat kértem magamnak.
- Nem érzed magad jól velünk? – tette fel a kérdés Niall.
- Jaj, dehogynem! – vágtam rá mosolyogva. – Csak muszáj haza mennem, mert vizsgáim lesznek.
- Itt nem tudsz tanulni, Soares? – karolta át a nyakam Louis.
- De, Tommo, tudnék, csak nincsen se könyvem, se füzetem, se anyagaim – boxoltam hasba játékosan.
- Hajnali tizenegy óra van – nézett a faliórára – és te már verekedni tudsz? De kis fittek vagyunk – kacsintgatott.
- Tomlinson, ha nem szeded le a karjaidat a vállamról, hozzáváglak a falhoz – mosolyogtam rá tündérien. – Komolyan mondom! Mi vagyok én?!
- Megjött, Des? – nevetett Harry.
- Vicces vagy – bólogattam hevesen. – Ja, mégsem.
- Harapós vagy – jött oda Niall és megölelt.
Kicsit sok a dolog. Nem szabad bunkónak lennem velük. Barátok.
- Ne haragudjatok, tényleg! Tudom, hogy csak hülyültök, de nagyon kivagyok – sóhajtottam fel, majd a fülem mögé tűrtem a szemembe lógó tincsemet.
- Szeretünk ám!
Odajöttek és sorban kaptam mindnyájuktól a búcsú öleléseket. Pedig milyen jól szórakoztunk…
Még egy nagyon keveset beszélgettünk, de aztán indulnom kellett, mert már 5 perces késésben voltam. És a hasam már megint tudatta velem, hogy rosszul bánok vele. Gonosz vagy, Destiny! Nem adsz a pocakodnak ennivalót.
Szinte rohantam a kajáldába, annyira siettem. Bár két megpakolt bőrönddel nem igazán lehet annyira sietni, de azt hiszem, nekem sikerült.
Ahogy kiértem, az út másik oldalán megpillantottam a célpontomat. Körülnéztem, és örömmel konstatáltam, hogy semmilyen jármű nem halad felém, ezért gőzerővel átbaktattam az úttesten. Eléggé szép épület előtt találtam magamat. Fehér fal, fekete ablakkeretek és fekete ajtó. Az ajtó felett pedig gyönyörű szép bordó színnel volt feltűntetve az étterem neve, a Sunset D felirat.
Ahogy beléptem, hívogató és ellenállhatatlan illatok kerítettek be és még éhesebb lettem, mint voltam. Egy kicsit bámultam a gyönyörű falakat, a bútordarabokat és az egész helyet, majd láttam, hogy páran elég furcsán néznek rám, hogy már egy ideje csak itt állok, egyhelyben.
Körülnéztem, hogy vajon James merre is lehet. Nem kellett sokáig nézelődnöm, ugyanis megpillantottam az egyik oszlop mögötti asztalnál. Épp az étlapot nézegette, szóval gyorsan odasiettem.
- James – szólítottam meg, majd „leparkoltam” a bőröndjeimmel az asztal mellett.
James egyből felpattant. Talán megijedt.
- Szia, Destiny – köszönt.
Mintha zavarban lenne. James? Zavarban?
Nem tudtam, hogy most pontosan mit csináljak. Öleljem meg? Vagy mit szokás ilyenkor?
- Szia – mosolyogtam és megöleltük egymást.
Hű, de jó, hogy magabiztosak vagyunk.
- Ne haragudj, hogy késtem! – ültem le a székre, amit James udvariasan kihúzott nekem.
Talán túl udvariasan.
- Ugyan, semmi gond – legyintett.
Átadott nekem egy étlapot és egy itallapot is. – Alkohol vagy valami más?
- Alkohol? Távol álljon tőlem, nem igazán vagyok híve az alkoholnak. Sőt, inkább csak ásványvizet innék.
Elmosolyodott. – Rendben. Én állom az ebédet.
- Jaj, James, dehogyis, nem kell, igazán!
Hogy kell ilyenkor lebeszélni a fizetésről a srácot?
- Destiny, kérlek!
Nem hagytam magam. - Dehogyis, ne butáskodj már!
- Kérlek szépen! Szeretném!
Megadtam magam. – Köszönöm! – mosolyogtam rá egy kicsit hamiskásan.
Talán ő tényleg többnek nézi ezt a dolgot, mint egy kis barátságos ebéd.
Valami halfilés-rizses-burgonyás-csirkés ételt választottam, ami életmentés volt, mivel már a hasam majdnem felmondta a szolgálatot. Az íze is nagyon jó volt, ízlett, de úgy láttam, hogy James egy kicsit elgondolkozott. Beszélgettünk, de láttam, hogy nem pont itt járnak a gondolatai.
- James – szólítottam. – Jól vagy?
- Igen, persze – bólintott.
Nem tűnt hazugságnak.
Az étkezés további része csendben telt el, de nem is igazán bánom, mert jobban ki tudtam élvezni az étel ízeit és csakis az evésre koncentrálhattam. Viszont miután megettük mindketten az adott kaját, kértünk egy-egy kávét és beindultak a témák.
- Hol laksz egyébként? – tette fel az egyik fontos kérdést, ami még nem derült ki számára.
- Angliában – mosolyogtam. – Londonban – tettem hozzá.
- London gyönyörű! Akárhányszor ott koncertezünk, sosem elég a látványból! Bár az időjárás eléggé szokatlan volt még ott – nevette el a végét.
- Hát igen, Anglia híres a hűvös időjárásról meg a sok esőről, de nekem az itteni időjárás szokatlan. Szóval ez ilyen ellentétes dolog…
Körülbelül tíz percet beszélgettünk az időjárásról. Már egy kicsit untam, de csak úgy dőltek belőlem a szavak. Fogalmam sem volt, hogy ennyit tudok beszélni egy tök ártalmatlan kis beszédtémáról. Főleg nem az időjárásról. Már alig vártam, hogy átterelődjünk egy másik dologra. Mondjuk a karrieréről… bár arról már beszélt… minden értelmes témát felhasználtunk már. Hihetetlen. Bár már csak háromnegyed órám van és indul a gépem…
- És van barátod?
Ez-az! Egy másik téma… csak nem pont jó. Na, most mi legyen? Elmondjam, hogy ki ő? Vagy tagadjam le a kapcsolatomat és Zaynt is? Hisz még egy jó ideig együtt fognak turnézni… De úgyis megtudná, szóval teljesen mindegy.
- Igen, van – mosolyodtam el.
James ahogy meghallotta, hogy van barátom, rögtön félre is nyelte a kávéját, amit éppen iszogatott. Nem mondom, hogy nem volt vicces, de azért egy kicsit megijedtem, amikor halkan el kezdett köhécselni.
- Ő is londoni? – próbálta normális hangnemben kinyögni, miközben még egy kicsit köhögött.
- Bradford igazából, de mostanában inkább Londonban tartózkodik – nevettem fel. – Zayn Malik a barátom.
James erre a kijelentésemre szó szerint lefagyott. Csak bámult rám, kifejezéstelen arccal. Talán még levegőt sem vett.
Úgy egy perc múlva azért kezdtem már eléggé kínosan érezni magamat, szóval elővettem a mentőövemet.
- Milyen finom ez a kávé – kortyoltam bele.
James már nem nézett rám megkövülve, aminek nagyon örültem, de kíváncsi voltam a reakciójára. A véleményére, hogy mit mondd a kapcsolatunkról.
- Valóban finom – értett egyet. – Szóval azért vagy itt?
- Hát igazából is-is, de Zayn máshol is ott van. Detroitba a koncert miatt jöttem, meg persze azért is, hogy többet legyünk együtt.
- Nehéz, ha szupersztár a barátod, nemde? – mosolyodott el.
- Egy kicsit, de egyáltalán nem bánom. Örülök a sikereinek. Örülök, hogy annyian szeretik!
- Ez a helyes felfogás! – bólintott. – Sok sztárbarátnő azt sem tudja, mihez kezdjen, amikor a pasija valahol egész messze van és képes nagyon-nagyon megbolondulni. De gondolom felkészültetek rá, hisz te is sokat leszel távol majd.
- Hát igen, ami nincs is olyan messze – böktem ki. James kérdőn nézett rám. – Negyed óra múlva indulnom kell a reptérre, megyek haza. Le kell vizsgáznom és a kiadó meg a nagyfőnökök szeretnék, ha már májusban elkezdenénk a munkát a demo albummal. Nem tudnak rám várni. Türelmetlenek – kuncogtam.
- Hát nehéz lesz, de majd belejössz – mosolygott bíztatóan. – Nem olyan rosszak azok a „nagyfőnökök”. Apropó, kivigyelek a reptérre?
- Kocsival jöttél?
- Persze, azzal – bólogatott.
- Jó, hát rendben, ha ráérsz.
- Ugyan már, a délelőttünk most szabad. Na, akkor igyuk meg a kávénkat és induljunk!
Ahogy mondta James, megittuk a kávénkat, fizetett, bepakoltuk a gyönyörű bérelt járgányába a bőröndjeimet, majd lazán, sehova sem sietve kivitt a repülőtérre, ami végül is egész közel volt.
- Remélem még beszélünk – nézett rám hatalmas szemekkel.              
- Biztosan! – mosolyogtam vissza.
Nem akarom hiú reményekbe üldözni.
Búcsúzásképp megölelt, segített elvinni a bőröndjeimet a gépig, ahonnan már a srácok átvették és felszálltam a repülőre, Londonba. És az álmom még csak most kezdődik majd el.

2013/06/23

Attention!

Sziasztok!
Gondolom többen már értesültek róla, hogy meg fog szűnni a Google Reader. Ez annyiból áll, hogy nem látod majd a feliratkozókat, és nem látod azoknak a blogoknak a bejegyzéseit, amire feliratkoztál. 
Erre van egy oldal, hogy azért mégse kelljen minden egyes oldalt meglátogatnod, ha meg akarod tudni, hogy van-e friss fejezet. Ezt nevezik Bloglovinnak.
Több infó ITT.
És ITT tudod követni a What makes you beautiful blogomat.

U.i.: Már dolgozom a következő részen. Persze az előzőhöz nagyon szeretném, ha írnátok véleményt. :) 
L o t s  o f  l o v e , 
R e g i n a 

2013/06/20

21. rész: Te teszel magabiztossá

Sziasztok, drága Olvasóim!
Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várnotok a részre, szégyellem is magam emiatt. Viszont most itt lenne egy lazább rész, mert a terveim egy kicsit durvák az elkövetkezendő fejezetekre. 
Remélem mindenkinek jól kezdődött a nyári szünete! Az ilyen hőséget csak strandolással lehet kibírni - vagy a hűvös szobában. 
Itt is lenne a rész, nem fecsegek többet! 
L o t s  o f  l o v e  ,
R e g i n a 

- Te teszel magabiztossá-

Mivel már elég késő volt, és a fiúk menedzsere is többször kereste Zaynt, hogy mégis hol a csudában van, elindultunk a hotel felé. Mehettünk volna autóval is, de kiderült, hogy a többiek már elmentek. Eszméletlenül repdestünk az örömtől. Most én voltam a GPS, mert Zayn egy híresség, ő nem nézi, hogy hova és merre megy. Őt viszik, természetesen.
Zayn átkarolta a vállamat – de jó, hogy egy fejjel  magasabb nálam –, adott egy puszit a homlokomra és elkezdtük az éjszakai sétánkat a hotel felé.
- Lemondod a randit a gyerekkel? – kérdezte hűvösen.
- Nem hiszem – mosolyogtam rá. – Egy kávé nem árt meg.
Zayn értetlenül meredt rám.
- Nem randi – sóhajtottam. – Csak egy reggeli. A hotel mellett lévő kávézóban…
- Attól függ, James minek gondolja.
- Tőlem James bármit gondolhat – húztam mosolyra a számat.
- Hiszen odavagy érte, Destiny. Ha bemegyek a szobádba, akkor csak James képét látom – nevetett fel hitetlenül.
- De azok csak képek! A világ legaranyosabb, legkedvesebb, leghelyesebb és legszexibb pasija az enyém – bújtam hozzá.
- Ez igaz – látta be, hogy igazam van. – De attól még…
- Zayn! – szóltam rá. – Ne féltékenykedj! Nincs rá okod.
- Már hogyne lenne – csattant fel.
- Nyugodj már meg! – kértem. Ő pedig lehajtotta a fejét és inkább meg sem szólalt.
Az út tovább csendben telt el. Csak az autókat lehetett hallani, amik még éjjel is a városban cikáznak. Kicsit ciki volt a hallgatás mindkettőnk részéről. Azt hiszem, Zayn azon gondolkodott, hogyan is tudná még az éjszaka során megölni Jamest, vagy legalább elcsalni a közelemből. Azért egy kicsit imponáló ez a féltékenység, de nagyobb részben pedig idegesítő. Nem tetszik, ahogy felemeli a hangját. Nem tudom, mi baj lehet egy kávézásból. Bár megértem. Nekem sem tetszene túlzottan, ha egy olyan lánnyal menne el, akinek iszonyúan bejön. De azért mégis…
Lassan megérkeztünk a hotelhez. Átvettük a szobakulcsunkat és fellifteztünk a mi emeletünkre.
- Ne haragudj! – szólalt meg a szobám előtt. – Egy barom vagyok. Bízok benned!
- Nem kell izgulnod! Hidd el!
- Elhiszem – bólintott mosolyogva.
Nagyon-nagyon szeretem, ha mosolyog. Megöl vele.  
- Reggel találkozunk! – mondtam, majd „elbúcsúztunk”. J

Bezártam a szobát és azon kaptam magam, hogy felettébb boldog vagyok, de sírni tudnék a fáradtságtól. Nem semmi volt ez a nap. Bőven volt részem örömben, viszont megértem, hogy mindjárt elalszok a padlón. Egy ilyen koncertet így végig ugrálni… ehhez konkrétan már tehetség kell. Átvedlettem gyorsan pizsamába, de előtte még lemostam a sminkemet és bekentem testápolóval a kezem, mivel eléggé kiszívta a hideg levegő. Ezek után gyorsan ágyba bújtam és még egy bejegyzést írtam a Facebook oldalamra, hogy micsoda jó volt a koncert, majd se perc alatt elért az Álommanó varázslata.

Reggel egy kevésbé kedvelt hang – hú, de finoman fogalmaztam – zavart fel az álmomból. A telefonom. Kezdem a mostani csengőhangomat is megutálni.
Óvatosan kinyitottam a szemeimet, mivel este nem húztam be a függönyt és a Nap rásütött az arcomra. Apropó! Nap?! Na, mindegy.
A kijelzőt pár másodpercig bámultam, mire eljutott a tudatomig, hogy fel kéne vennem a telefont, mivel Fred keres. Áthúztam az ujjam a kijelzőn, majd álmosan köszöntöttem Fredet.
- Neked is jó reggelt, Destiny – nevetett.
Ó, persze! Időeltolódás. Semmi gond.
- Mi újság? Remélem valami fontos, hogy ilyen korán felkeltettél! – szólaltam meg nem túl kedves hangnemben.
- Fontosnak fontos, viszont nem hiszem, hogy túlzottan odalennél majd a hírért.
- Jó, kezdek megijedni. Miről van szó?
- Kicsi komplikáció lépett fel… - kezdett bele csigatempóban, de én egyből közbeszóltam:
- Fred, gyorsabban! – ásítottam egyet.
- Rendben. Az a helyzet, hogy vége a kis kiruccanásnak, Destiny, vissza kell repülnöd a déli géppel. A jegyedet már lefoglaltuk neked.
- Miért?
- A nagyfőnökök szeretnék, ha már májusban elkezdhetnénk a munkát a lemezzel és a dalokkal, majd ha minden jól megy, a klipekkel is. A vizsgáidat egy hónapon belül le kéne tenned. Már beszéltünk a dirivel, nem volt semmi gond. De nagyon bele kell most húznod a tanulásba.
- Fred! – kiáltottam bele a telefonba. – Ezt most nem mondod komolyan?!
- Tudom, hogy szeretted volna ezt a pár napot nyugodtan eltölteni, kiadó és producer meg minden nélkül, akár nélkülem is – sóhajtottam –, de sajnos ez most nem jön össze.
- Megszoktam, hogy semmi sem úgy van, ahogy azt én akarom – vontam vállat, majd feltápászkodtam az ágyamból. Pedig micsoda puha volt!
- Ne haragudj, hogy most ilyen hírrel zargattalak!
- Ez van, Fred. Nem tudunk mit tenni. Ha menni kell, hát menni kell. Majd este találkozunk!
- Szia! – köszönt el, majd kinyomtam.

Komolyan mondom… hihetetlen! Hogy tudnak ilyen ötlettel előállni? Minden meg volt beszélve. Júniusban befejezem a sulit és neki látunk az első demónak. Miért kell megváltoztatni a dolgokat? Mindent szépen elterveztem. Nem kellett volna egyszerre sokat és gyorsan tanulnom, lazíthattam is volna egy keveset és ez a kis kiruccanás is mehetett volna simán. Maradhatott volna olyan jó, mint eddig. Eltölthettem volna még egy kis időt Zaynnel. Hiszen még csak most kezdődött el ez az egész. Még nem is tudom, hogy minek nevezzem. Mióta vártam már arra, hogy együtt legyek vele?! Igazságtalanság.
Nem tudom, hogy fogom elmondani Zaynnek, hogy hazautazok. Azt meg főleg nem, hogy amikor ők hazajönnek, én jövök vissza Amerikába. Pontosabban Los Angelesbe. Mert hát miért ne? A legmenőbb céghez szerződtünk, és lassan el kell fogadnom, hogyha minden jól megy, még annál is gazdagabb leszek, mint most. Pedig apu munkájának és a kávézói állásomnak köszönhetően most is eléggé dús a „zsebpénzem”.  Nem mintha a pénz annyira számítana, mert inkább választanám a szegénységet és azt, hogy otthon vannak a szüleim és sok időt tölthetünk együtt, mint azt, hogy sosincsenek otthon, de gazdagok vagyunk. Sokan az iskolában és a környéken is, na meg az utálóim azt hiszik, hogy mindent megkapok, hogy a pénz az Isten nálunk és hogy egy beképzelt, öntelt liba vagyok, aki csak a pénz miatt akar énekes lenni. De ez egyáltalán nem így van. Az éneklés nekem a mindenem. Ha nincs a hangom, elveszett vagyok. Nem tudom, hogy mihez kezdenék, ha nem lenne. Szó szerint… a hangom az életem.

Amint felébredtem egy kicsit és már nem néztek ki úgy a szemeim, mint egy drogosé, lezuhanyoztam, megcsináltam a hajamat, sminkeltem és felkaptam magamra egy laza, de meleg göncöt. Miközben a holmimat pakoltam be a bőröndömbe, levert a víz. Most jön majd csak a neheze. Odaállni Zayn elé, majd megmondani neki, hogy mi a helyzet. Nem mintha olyan nagy dolog lenne – nekem az –, de azért egy kicsit talán elszomorodik a barátom… esetleg… talán… nem biztos. Elgondolkodtam, hogy Zayn mennyire gondolja komolyan ezt a kapcsolatot. Őt vajon mennyire fogja megviselni ez a külön töltött idő? Ne, Destiny! Inkább ilyeneken ne is járjon az eszed, mert még elbizonytalanodsz. Néha hajlamos vagyok túlaggódni a dolgokat és rossz irányba terelni a gondolataimat.
Amikor a bőröndjeimet az ajtó elé helyeztem, akkorát korgott a gyomrom, hogy azt hittem, egy kisebb méretű földrengés van. Körülbelül 20 órája nem ettem semmit. Az majdnem egy nap. Borzasztóan bánok a pocakommal.
Nem akarom tovább húzni az időt. Jöjjön a forró kása. Vagyis a részemről. Az lesz a forró, amikor megtudom majd, hogy Zaynt nem fogja igazán lesújtani a szitu. Na, hajrá!
Átlépkedtem a folyosó túloldalán lévő ajtóhoz, amiről tudtam, hogy Zayn szobáját rejti. Hosszú percekig trappoltam az ajtó előtt. Nem tudom, mitől is izgulok igazán. Inkább sietni kéne. Gyorsan lerendezni ezt a dolgot, majd rohanni, hogy ne késsem le az ebédet Jamesszel. Ó, ebéd! Most jutott eszembe, hogy eszméletlenül éhes vagyok. Tényleg ennem kéne.
Na, akkor most vagy soha… ez meg mi is volt? Csak feltűnne neki, hogy nem vagyok itt…
Bekopogtam és pár másodperccel később lépteket hallottam az ajtó felé közeledni. Még pár pillanat… és kinyitotta az ajtót. Zayn jelent meg előttem egy fehér, csíkos pólóban és egy ülepes melegítőnadrágban, gyönyörű mosollyal és kócos hajjal.

- Szép, jó reggelt – köszöntött és nekidőlt az ajtófélfának.
- Szia – próbáltam kinyögni, mivel eléggé lesokkolt, hogy Zayn még szétaludt fejjel is borzasztóan helyes.
-  Esetleg szeretnél bejönni vagy maradnál kint a folyosón? – kérdezett rá, amikor látta, hogy meg sem mozdulok. – Mert tőlem itt is beszélgethetünk – hagyta rám.
Megráztam a fejem és elnevettem magam. – Ne haragudj, csak sokkoltál.
- Micsoda? – nézett rám hihetetlenül aranyos, értetlen tekintettel.
- Büntetni kellene, hogy még reggel is nagyon helyes vagy – hajtottam le a fejemet, mert egy kicsit belepirultam a mondandómba.
- Szóval ilyen kócosan is tetszem? – nézett fel a hajára, ami hanyagul a szemére hullott.
- Mindenhogyan – mosolyogtam, ő pedig megragadta a kezemet és behúzott a szobájába, majd lábával berúgta az ajtót.
Szorosan karjaiban tartott és egy csókkal üdvözölt, amit már komolyan kezdtem hiányolni.
- Mmh – távolodott el tőlem és elment mellettem.
Egy pillanatig lestem, hogy mit is csinál, aztán rájöttem, hogy lefekszik aludni. Elmosolyodtam. Mármint micsoda?! Lefekszik aludni?!
- Zayn, ezt nem gondolod komolyan, ugye?
- Destiny – kezdte olyan hangnemben, mint én –, elbírod képzelni, hogy milyen fáradt vagyok? Először is, koncertünk volt tegnap este. Másodszor: egy gyönyörű lány butáskodott, mert nem vette észre, hogy fülig odavagyok érte és egy idióta pasival akart randizni, majd összejöttünk, de még mindig találkozni fog vele. Plusz vissza kellett kísérnem a hotelba, mivel annyira félt a sötétben, hogy szüksége volt egy kigyúrt testőrre, aki megvédi őt.
- Kigyúrt testőr, huh? – nevettem fel.
Nem válaszolt, csak felnézett és a pillantásából valami olyasmit tudtam kivenni, hogy „ne hogy beszólj”, így nem szóltam vissza semmit. Ráhagytam a dolgot. Ha ő ettől jobban érzi magát, legyen. Lehet a kigyúrt testőröm. Az álmában…
- Figyelj – tértem át a komolyabbik témára. – Azért jöttem, mert valamit el kell mondanom – ültem le az ágya szélére.
- Mondjad – fúrta bele az arcát a párnájába.
- Két óra múlva indul vissza a gépem Londonba. Haza kell mennem.
Erre a mondatra olyan gyorsasággal pattantak ki a szemei, hogy egy másodpercig azt hittem, átváltozott robottá.
- Hogy mi? Miért? Baj van otthon? – kérdezte aggódva.
- Nekem baj. Mondhatjuk. Fred hívott, hogy vizsgáznom kell egy hónap múlva minden vizsgatárgyamból, mert májusban már el akarják kezdeni a munkálatokat a demóval, meg minden ilyesmi.
- Meddig nem találkozunk? – tapintott rá a lényegre. Azt hiszem, mindig is tudott olvasni a gondolataimban.
- Egy… kettő… - számolgattam – körülbelül három hónapig. Hacsak nem látogatsz meg Londonban, vagy esetleg én nem jövök a turnéállomásotokra – éreztem, hogy szememben összeszöknek a könnyek, de megakadályoztam, hogy kibukjanak az arcomra.
Amikor felnéztem Zaynre, láttam, hogy egy kicsit elgondolkozott. Nem kérdeztem, min. Nem kérdeztem semmit. Mikor észrevette, hogy nézem, körülbelül fél percig csak egymás szemébe nézve ültünk az ágyon – mármint Zayn feküdt – és próbáltuk kitalálni egymás gondolatát. Nem szólt semmit, csak elhúzta a száját és a kezével intett, hogy bújjak hozzá. Egy apró mosoly kíséretében ráhajtottam a fejemet a mellkasára, majd gyengéden átöleltem. Ismét azon gondolkoztam, hogy mikor fogunk találkozni. Nem tudom, hogy Zayn mennyire tartja fontosnak, hogy találkozzunk. De ha a barátnője vagyok, akkor akar látni, nem? Ah, nem tudom, minek kérdezgetek magamtól ilyeneket. Nem volt még ilyen normális barátom. Nem tudom, hogy kell viselkedni. Mi van ha…
- Fogunk találkozni – mondta Zayn, megszakítva a gondolatmenetemet. Komolyan tud olvasni a gondolataimban. Eszméletlen ez a srác. J
- Hogyan? – próbáltam lazára venni a figurát, ezért egy kis kuncogást eresztettem ki a számon, ami végül is nem volt túl meggyőző, de kezdetnek megteszi. Talán Zayn sem veszi észre a tettetett vigyort.
- Én vagyok Zayn Malik. Akár még Tokióba is elrepülhetek, minden ok nélkül. Egy kicsivel több repkedés a koncertek között simán belefér – vont vállat.
- Elég sokszor meglepsz, ugye tudod? – mosolyodtam el. – De azért jó, hogy ilyen magabiztos vagy most.
- Te teszel magabiztossá – puszilta meg a fejem.
- Mert én vagyok Destiny Soares!
- Ne lopd a szövegemet – bökött bele az oldalamba játékosan, mire egy kicsit felszisszentem.
- Soha – hajtottam vissza a fejem a mellkasára.
Pár pillanatig csak feküdtünk, nem beszéltünk semmiről. Aztán megint ráébresztettem magamat, hogy rossz „házigazda” vagyok. A pocakom még az előbbinél is hangosabbat korgott.
- Destiny, az Isten áldjon meg! Ígérd meg, hogy az Idiótával való ebéden vagy reggelin vagy mit tudom én, mi lesz ez, enni fogsz! Ez már nekem fájt.
- Ígérem – nevettem fel.
Majd ezután ismét csak voltunk. Zayn gondolom próbált elaludni, én pedig úgy gondoltam, hogy ezt a fél órát, amit még vele tölthetek, eljátszom Zayn hasán. Karikákat, formákat rajzolgattam az ujjammal a pocakján, ami egészen kicsi. Zayn sem egy sörhasú pacák, az biztos.
- Egyébként – jutott hirtelen az eszembe valami. – Fülig odavagy értem? – pirultam el.
- Abszolút! – mosolyodott el és adott egy puszit az arcomra. 

2013/06/09

Szünet

Sziasztok, drága Olvasók! 

Most nagyon bunkó leszek... ami egyáltalán nincs ínyemre, de nem akarlak titeket homályban hagyni. 
A blogot egy ideig szüneteltetem, mivel egyáltalán nincs időm írni. Lehet, hogy mindenki ezt mondja, mikor befejezi a blogot, vagy szüneteltet, de én most halálosan komolyan beszélek. Nem tudom, mikor fog érkezni a folytatás, de még júniusban - mikor már vége a sulinak - elkezdem megírni a következő fejezetet és utána már nem szeretnék ilyen dolgot közölni veletek. Ne haragudjatok rám, egyáltalán nem így terveztem. Rengeteg ötletem van, de nincs időm mostanában arra, hogy lefirkantsam őket. A történet abszolút nem közelít a vége felé és nem is fogom befejezni még! Június 20. után érdemes látogatni a blogot, mert akörül érkezik majd a rész, ha minden jól megy. Remélem, nem fogjátok elhagyni a sztorit, hiszen nagyon szeretlek titeket. :) 

L o t s  o f  l o v e , 
R e g i n a  



2013/05/12

Díj!

Szabályok:
1. Alapkérés, miszerint köszönd meg a díjat, attól akitől kaptad.
2. Tedd ki a díjat az oldaladra akármilyen formátumban, hogy mások le tudják menteni.
3. Válaszolj a kérdésekre, amiket kérdeztek tőled.
4. Küldd tovább maximum 5 tehetséges blogírónak!


Nagyon szépen köszönöm ezt a díjat Sweety-nek! 

*Sweety kérdései*
•Érdekel, hogy mások mit gondolnak rólad?
Nem igazán. Bár adok magamra, mert azért tudom, hogy az emberek mindig megnéznek másokat. Az agyukban elkönyvelnek valahogy. És ez egy kicsit idegesítő. De nem különösebben érdekel, hogy mit gondolnak rólam. Az ilyeneket tudni sem akarom. Nincs rá szükségem. :) 
•Ha az egyik családtagod valami negatívumot mondana rád, változtatnál magadon?
A dologtól függ. De a családom véleményére igazán adok, szóval lehetséges. 
•Szerinted mi az oka annak, hogy az Erdélyben élő magyarokat románoknak hívják? Te is ezt vallod?
Szerintem azért, mert Romániához tartozik most Erdély. Én nem vallom ezt, mivel ők magyarok, csak Románia területén élnek. :) 
•Mit gondolsz a Magyarországon élő hírességekről? Szereted őket? Esetleg kedvenc?
Nem mondanék véleményt. Különösebben nem kedvelem a magyar celebeket,  sztárokat. 
•Mit gondolsz az anya-lánya kapcsolatról? Tényleg lehet az anya, a lánya legjobb barátnője?
Ha valakinek olyan szerencséje van, hogy az anyukája olyan neki, mintha a barátnője lenne, de közben anya is, akkor nagyon becsülje meg, mert ez mindennél fontosabb. A legjobb dolog, amikor nem félsz anyukádtól és elmered neki mondani a dolgokat. Nagyon fontos szerintem, hogy egy anyával mindent meg lehessen beszélni. :) 

Kérdéseim: 
•Van olyan zene, amin bármikor tudsz sírni? 
•Mennyire bírod a negatív kritikát?
•Milyen fajta történeteket szeretsz írni? (pl. fanfiction, fantasy...) 
•Mennyire követed figyelemmel a magyar valóságshow-kat? 
•Ha tehetnéd, melyik amerikai hírességgel töltenél el egy napot? 

Akiknek a díjat küldöm: 

Xoxo,
Regina