21. rész: Te teszel magabiztossá

Sziasztok, drága Olvasóim!

Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várnotok a részre, szégyellem is magam emiatt. Viszont most itt lenne egy lazább rész, mert a terveim egy kicsit durvák az elkövetkezendő fejezetekre. 

Remélem mindenkinek jól kezdődött a nyári szünete! Az ilyen hőséget csak strandolással lehet kibírni - vagy a hűvös szobában. 

Itt is lenne a rész, nem fecsegek többet! 

L o t s  o f  l o v e  ,

R e g i n a 

- Te teszel magabiztossá-

Mivel már elég késő volt, és a fiúk menedzsere is többször kereste Zaynt, hogy mégis hol a csudában van, elindultunk a hotel felé. Mehettünk volna autóval is, de kiderült, hogy a többiek már elmentek. Eszméletlenül repdestünk az örömtől. Most én voltam a GPS, mert Zayn egy híresség, ő nem nézi, hogy hova és merre megy. Őt viszik, természetesen.

Zayn átkarolta a vállamat – de jó, hogy egy fejjel  magasabb nálam –, adott egy puszit a homlokomra és elkezdtük az éjszakai sétánkat a hotel felé.

- Lemondod a randit a gyerekkel? – kérdezte hűvösen.

- Nem hiszem – mosolyogtam rá. – Egy kávé nem árt meg.

Zayn értetlenül meredt rám.

- Nem randi – sóhajtottam. – Csak egy reggeli. A hotel mellett lévő kávézóban…

- Attól függ, James minek gondolja.

- Tőlem James bármit gondolhat – húztam mosolyra a számat.

- Hiszen odavagy érte, Destiny. Ha bemegyek a szobádba, akkor csak James képét látom – nevetett fel hitetlenül.

- De azok csak képek! A világ legaranyosabb, legkedvesebb, leghelyesebb és legszexibb pasija az enyém – bújtam hozzá.

- Ez igaz – látta be, hogy igazam van. – De attól még…

- Zayn! – szóltam rá. – Ne féltékenykedj! Nincs rá okod.

- Már hogyne lenne – csattant fel.

- Nyugodj már meg! – kértem. Ő pedig lehajtotta a fejét és inkább meg sem szólalt.

Az út tovább csendben telt el. Csak az autókat lehetett hallani, amik még éjjel is a városban cikáznak. Kicsit ciki volt a hallgatás mindkettőnk részéről. Azt hiszem, Zayn azon gondolkodott, hogyan is tudná még az éjszaka során megölni Jamest, vagy legalább elcsalni a közelemből. Azért egy kicsit imponáló ez a féltékenység, de nagyobb részben pedig idegesítő. Nem tetszik, ahogy felemeli a hangját. Nem tudom, mi baj lehet egy kávézásból. Bár megértem. Nekem sem tetszene túlzottan, ha egy olyan lánnyal menne el, akinek iszonyúan bejön. De azért mégis…

Lassan megérkeztünk a hotelhez. Átvettük a szobakulcsunkat és fellifteztünk a mi emeletünkre.

- Ne haragudj! – szólalt meg a szobám előtt. – Egy barom vagyok. Bízok benned!

- Nem kell izgulnod! Hidd el!

- Elhiszem – bólintott mosolyogva.
Nagyon-nagyon szeretem, ha mosolyog. Megöl vele.  

- Reggel találkozunk! – mondtam, majd „elbúcsúztunk”. J

Bezártam a szobát és azon kaptam magam, hogy felettébb boldog vagyok, de sírni tudnék a fáradtságtól. Nem semmi volt ez a nap. Bőven volt részem örömben, viszont megértem, hogy mindjárt elalszok a padlón. Egy ilyen koncertet így végig ugrálni… ehhez konkrétan már tehetség kell. Átvedlettem gyorsan pizsamába, de előtte még lemostam a sminkemet és bekentem testápolóval a kezem, mivel eléggé kiszívta a hideg levegő. Ezek után gyorsan ágyba bújtam és még egy bejegyzést írtam a Facebook oldalamra, hogy micsoda jó volt a koncert, majd se perc alatt elért az Álommanó varázslata.

Reggel egy kevésbé kedvelt hang – hú, de finoman fogalmaztam – zavart fel az álmomból. A telefonom. Kezdem a mostani csengőhangomat is megutálni.

Óvatosan kinyitottam a szemeimet, mivel este nem húztam be a függönyt és a Nap rásütött az arcomra. Apropó! Nap?! Na, mindegy.

A kijelzőt pár másodpercig bámultam, mire eljutott a tudatomig, hogy fel kéne vennem a telefont, mivel Fred keres. Áthúztam az ujjam a kijelzőn, majd álmosan köszöntöttem Fredet.

- Neked is jó reggelt, Destiny – nevetett.

Ó, persze! Időeltolódás. Semmi gond.

- Mi újság? Remélem valami fontos, hogy ilyen korán felkeltettél! – szólaltam meg nem túl kedves hangnemben.

- Fontosnak fontos, viszont nem hiszem, hogy túlzottan odalennél majd a hírért.

- Jó, kezdek megijedni. Miről van szó?

- Kicsi komplikáció lépett fel… - kezdett bele csigatempóban, de én egyből közbeszóltam:

- Fred, gyorsabban! – ásítottam egyet.

- Rendben. Az a helyzet, hogy vége a kis kiruccanásnak, Destiny, vissza kell repülnöd a déli géppel. A jegyedet már lefoglaltuk neked.

- Miért?

- A nagyfőnökök szeretnék, ha már májusban elkezdhetnénk a munkát a lemezzel és a dalokkal, majd ha minden jól megy, a klipekkel is. A vizsgáidat egy hónapon belül le kéne tenned. Már beszéltünk a dirivel, nem volt semmi gond. De nagyon bele kell most húznod a tanulásba.

- Fred! – kiáltottam bele a telefonba. – Ezt most nem mondod komolyan?!

- Tudom, hogy szeretted volna ezt a pár napot nyugodtan eltölteni, kiadó és producer meg minden nélkül, akár nélkülem is – sóhajtottam –, de sajnos ez most nem jön össze.

- Megszoktam, hogy semmi sem úgy van, ahogy azt én akarom – vontam vállat, majd feltápászkodtam az ágyamból. Pedig micsoda puha volt!

- Ne haragudj, hogy most ilyen hírrel zargattalak!

- Ez van, Fred. Nem tudunk mit tenni. Ha menni kell, hát menni kell. Majd este találkozunk!

- Szia! – köszönt el, majd kinyomtam.

Komolyan mondom… hihetetlen! Hogy tudnak ilyen ötlettel előállni? Minden meg volt beszélve. Júniusban befejezem a sulit és neki látunk az első demónak. Miért kell megváltoztatni a dolgokat? Mindent szépen elterveztem. Nem kellett volna egyszerre sokat és gyorsan tanulnom, lazíthattam is volna egy keveset és ez a kis kiruccanás is mehetett volna simán. Maradhatott volna olyan jó, mint eddig. Eltölthettem volna még egy kis időt Zaynnel. Hiszen még csak most kezdődött el ez az egész. Még nem is tudom, hogy minek nevezzem. Mióta vártam már arra, hogy együtt legyek vele?! Igazságtalanság.

Nem tudom, hogy fogom elmondani Zaynnek, hogy hazautazok. Azt meg főleg nem, hogy amikor ők hazajönnek, én jövök vissza Amerikába. Pontosabban Los Angelesbe. Mert hát miért ne? A legmenőbb céghez szerződtünk, és lassan el kell fogadnom, hogyha minden jól megy, még annál is gazdagabb leszek, mint most. Pedig apu munkájának és a kávézói állásomnak köszönhetően most is eléggé dús a „zsebpénzem”.  Nem mintha a pénz annyira számítana, mert inkább választanám a szegénységet és azt, hogy otthon vannak a szüleim és sok időt tölthetünk együtt, mint azt, hogy sosincsenek otthon, de gazdagok vagyunk. Sokan az iskolában és a környéken is, na meg az utálóim azt hiszik, hogy mindent megkapok, hogy a pénz az Isten nálunk és hogy egy beképzelt, öntelt liba vagyok, aki csak a pénz miatt akar énekes lenni. De ez egyáltalán nem így van. Az éneklés nekem a mindenem. Ha nincs a hangom, elveszett vagyok. Nem tudom, hogy mihez kezdenék, ha nem lenne. Szó szerint… a hangom az életem.

Amint felébredtem egy kicsit és már nem néztek ki úgy a szemeim, mint egy drogosé, lezuhanyoztam, megcsináltam a hajamat, sminkeltem és felkaptam magamra egy laza, de meleg göncöt. Miközben a holmimat pakoltam be a bőröndömbe, levert a víz. Most jön majd csak a neheze. Odaállni Zayn elé, majd megmondani neki, hogy mi a helyzet. Nem mintha olyan nagy dolog lenne – nekem az –, de azért egy kicsit talán elszomorodik a barátom… esetleg… talán… nem biztos. Elgondolkodtam, hogy Zayn mennyire gondolja komolyan ezt a kapcsolatot. Őt vajon mennyire fogja megviselni ez a külön töltött idő? Ne, Destiny! Inkább ilyeneken ne is járjon az eszed, mert még elbizonytalanodsz. Néha hajlamos vagyok túlaggódni a dolgokat és rossz irányba terelni a gondolataimat.

Amikor a bőröndjeimet az ajtó elé helyeztem, akkorát korgott a gyomrom, hogy azt hittem, egy kisebb méretű földrengés van. Körülbelül 20 órája nem ettem semmit. Az majdnem egy nap. Borzasztóan bánok a pocakommal.

Nem akarom tovább húzni az időt. Jöjjön a forró kása. Vagyis a részemről. Az lesz a forró, amikor megtudom majd, hogy Zaynt nem fogja igazán lesújtani a szitu. Na, hajrá!

Átlépkedtem a folyosó túloldalán lévő ajtóhoz, amiről tudtam, hogy Zayn szobáját rejti. Hosszú percekig trappoltam az ajtó előtt. Nem tudom, mitől is izgulok igazán. Inkább sietni kéne. Gyorsan lerendezni ezt a dolgot, majd rohanni, hogy ne késsem le az ebédet Jamesszel. Ó, ebéd! Most jutott eszembe, hogy eszméletlenül éhes vagyok. Tényleg ennem kéne.

Na, akkor most vagy soha… ez meg mi is volt? Csak feltűnne neki, hogy nem vagyok itt…

Bekopogtam és pár másodperccel később lépteket hallottam az ajtó felé közeledni. Még pár pillanat… és kinyitotta az ajtót. Zayn jelent meg előttem egy fehér, csíkos pólóban és egy ülepes melegítőnadrágban, gyönyörű mosollyal és kócos hajjal.

- Szép, jó reggelt – köszöntött és nekidőlt az ajtófélfának.

- Szia – próbáltam kinyögni, mivel eléggé lesokkolt, hogy Zayn még szétaludt fejjel is borzasztóan helyes.

-  Esetleg szeretnél bejönni vagy maradnál kint a folyosón? – kérdezett rá, amikor látta, hogy meg sem mozdulok. – Mert tőlem itt is beszélgethetünk – hagyta rám.

Megráztam a fejem és elnevettem magam. – Ne haragudj, csak sokkoltál.

- Micsoda? – nézett rám hihetetlenül aranyos, értetlen tekintettel.

- Büntetni kellene, hogy még reggel is nagyon helyes vagy – hajtottam le a fejemet, mert egy kicsit belepirultam a mondandómba.

- Szóval ilyen kócosan is tetszem? – nézett fel a hajára, ami hanyagul a szemére hullott.

- Mindenhogyan – mosolyogtam, ő pedig megragadta a kezemet és behúzott a szobájába, majd lábával berúgta az ajtót.

Szorosan karjaiban tartott és egy csókkal üdvözölt, amit már komolyan kezdtem hiányolni.

- Mmh – távolodott el tőlem és elment mellettem.

Egy pillanatig lestem, hogy mit is csinál, aztán rájöttem, hogy lefekszik aludni. Elmosolyodtam. Mármint micsoda?! Lefekszik aludni?!

- Zayn, ezt nem gondolod komolyan, ugye?

- Destiny – kezdte olyan hangnemben, mint én –, elbírod képzelni, hogy milyen fáradt vagyok? Először is, koncertünk volt tegnap este. Másodszor: egy gyönyörű lány butáskodott, mert nem vette észre, hogy fülig odavagyok érte és egy idióta pasival akart randizni, majd összejöttünk, de még mindig találkozni fog vele. Plusz vissza kellett kísérnem a hotelba, mivel annyira félt a sötétben, hogy szüksége volt egy kigyúrt testőrre, aki megvédi őt.

- Kigyúrt testőr, huh? – nevettem fel.

Nem válaszolt, csak felnézett és a pillantásából valami olyasmit tudtam kivenni, hogy „ne hogy beszólj”, így nem szóltam vissza semmit. Ráhagytam a dolgot. Ha ő ettől jobban érzi magát, legyen. Lehet a kigyúrt testőröm. Az álmában…

- Figyelj – tértem át a komolyabbik témára. – Azért jöttem, mert valamit el kell mondanom – ültem le az ágya szélére.

- Mondjad – fúrta bele az arcát a párnájába.

- Két óra múlva indul vissza a gépem Londonba. Haza kell mennem.

Erre a mondatra olyan gyorsasággal pattantak ki a szemei, hogy egy másodpercig azt hittem, átváltozott robottá.

- Hogy mi? Miért? Baj van otthon? – kérdezte aggódva.

- Nekem baj. Mondhatjuk. Fred hívott, hogy vizsgáznom kell egy hónap múlva minden vizsgatárgyamból, mert májusban már el akarják kezdeni a munkálatokat a demóval, meg minden ilyesmi.

- Meddig nem találkozunk? – tapintott rá a lényegre. Azt hiszem, mindig is tudott olvasni a gondolataimban.

- Egy… kettő… - számolgattam – körülbelül három hónapig. Hacsak nem látogatsz meg Londonban, vagy esetleg én nem jövök a turnéállomásotokra – éreztem, hogy szememben összeszöknek a könnyek, de megakadályoztam, hogy kibukjanak az arcomra.

Amikor felnéztem Zaynre, láttam, hogy egy kicsit elgondolkozott. Nem kérdeztem, min. Nem kérdeztem semmit. Mikor észrevette, hogy nézem, körülbelül fél percig csak egymás szemébe nézve ültünk az ágyon – mármint Zayn feküdt – és próbáltuk kitalálni egymás gondolatát. Nem szólt semmit, csak elhúzta a száját és a kezével intett, hogy bújjak hozzá. Egy apró mosoly kíséretében ráhajtottam a fejemet a mellkasára, majd gyengéden átöleltem. Ismét azon gondolkoztam, hogy mikor fogunk találkozni. Nem tudom, hogy Zayn mennyire tartja fontosnak, hogy találkozzunk. De ha a barátnője vagyok, akkor akar látni, nem? Ah, nem tudom, minek kérdezgetek magamtól ilyeneket. Nem volt még ilyen normális barátom. Nem tudom, hogy kell viselkedni. Mi van ha…

- Fogunk találkozni – mondta Zayn, megszakítva a gondolatmenetemet. Komolyan tud olvasni a gondolataimban. Eszméletlen ez a srác. J

- Hogyan? – próbáltam lazára venni a figurát, ezért egy kis kuncogást eresztettem ki a számon, ami végül is nem volt túl meggyőző, de kezdetnek megteszi. Talán Zayn sem veszi észre a tettetett vigyort.

- Én vagyok Zayn Malik. Akár még Tokióba is elrepülhetek, minden ok nélkül. Egy kicsivel több repkedés a koncertek között simán belefér – vont vállat.

- Elég sokszor meglepsz, ugye tudod? – mosolyodtam el. – De azért jó, hogy ilyen magabiztos vagy most.

- Te teszel magabiztossá – puszilta meg a fejem.

- Mert én vagyok Destiny Soares!

- Ne lopd a szövegemet – bökött bele az oldalamba játékosan, mire egy kicsit felszisszentem.

- Soha – hajtottam vissza a fejem a mellkasára.

Pár pillanatig csak feküdtünk, nem beszéltünk semmiről. Aztán megint ráébresztettem magamat, hogy rossz „házigazda” vagyok. A pocakom még az előbbinél is hangosabbat korgott.

- Destiny, az Isten áldjon meg! Ígérd meg, hogy az Idiótával való ebéden vagy reggelin vagy mit tudom én, mi lesz ez, enni fogsz! Ez már nekem fájt.

- Ígérem – nevettem fel.

Majd ezután ismét csak voltunk. Zayn gondolom próbált elaludni, én pedig úgy gondoltam, hogy ezt a fél órát, amit még vele tölthetek, eljátszom Zayn hasán. Karikákat, formákat rajzolgattam az ujjammal a pocakján, ami egészen kicsi. Zayn sem egy sörhasú pacák, az biztos.

- Egyébként – jutott hirtelen az eszembe valami. – Fülig odavagy értem? – pirultam el.

- Abszolút! – mosolyodott el és adott egy puszit az arcomra.