19. rész: Álom 1.

Sziasztok! 

Úgy terveztem, hogy ez a koncert egy részes lesz, de meggondoltam magamat és így lesz Álom 1 és Álom 2.   Destinynek egy nagy álma vált valóra a 19. fejezetben. Egy hét múlva - maximum kettő - hozom a következő részt, amit szerintem már nagyon vártok. :) De mielőtt még több infót árulok el, befejezem a kis miniregényemet és jó olvasást kívánok a "újdonsághoz"!

xo

Február 25.

Kedves naplóm!

Ez az első bejegyzésem. Nem igazán tudom, hogy mit írjak, mit kell ilyenkor csinálni, mert egyben ez az első naplóm is. Sosem vezettem naplót. Nem láttam értelmét. De a tegnap a hotel előtt megláttam egy árust. Könyveket, füzeteket, naplókat és ilyesmiféle dolgokat árult. Megakadt a szemem rajtad és arra gondoltam, milyen poén lenne, ha írnék naplót. Hihetetlen vagyok. Megvettelek és most itt írok a hotelszobámban, az ágyon fetrengve. Bármit firkálhatok, nem? Úgysem fogja elolvasni senki. Akkor kezdjük az utóbbi két nap eseményeivel.

Itt vagyok Detroitban és egyszerűen lenyűgöző ez a hely. Nagyon varázslatos. Magával ragad ez a tömérdek szépség: a házak, az utcák, a park, és úgy összességében, az egész város. Bár még nem sok mindent láttam belőle, de kijelenthetem: imádlak, Detroit! Na jó, ennyit a városról. Jaj, nehezebb dolog írni, mint azt gondoltam. Akkor inkább csak pontokba összeszedve írok… Huh, de lusta vagyok.

- A hotel éttermében az egyik pincérfiú nagyon helyes

- Anyu kiidegel, tegnap felhívott hétszer(!!!), csak úgy a semmiért

- Hope és Louis is kiidegel, egész nap egymást falják

- Zayn nem szól hozzám a repülős dolog óta.

Körülbelül ennyi lenne.

Jaj, hogy mi is volt az a repülős dolog? Na jó, azt még elmesélem.

- Hallottam, hogy beszéltél a barátnőmmel – szólalt meg, nem mosolygott, de hangjában hallottam egy kis majd’ kibúvó kuncogást.

- Jó, most ezzel fogsz zaklatni? Tévedtem. Oké. És? – vontam meg a vállam, mintha nem lenne olyan nagy ügy.

- Mégis miért gondoltad? Nem magyaráztad meg – sóhajtott egy nagyot. – Leülök – jelentette be.

- Ülj –vettem el a táskámat a mellettem lévő ülésről.

- Válaszolj! – kérte higgadtan.

- Nem tudom, mit mondjak.

- Csak válaszold meg, hogy mégis miért gondoltad, hogy Bernivel kavarok!

- Nem tudom, mit mondjak – ismételtem meg.

- Dehogynem tudod. Ne szórakozz velem! – nézett a szemembe. Tekintete szikrákat szórt és az amúgy gyönyörű két szempártól most a hideg futkározott a hátamon.

- Ne emeld fel a hangodat velem szemben! – tartottam a szemkontaktust. Nem vagyok gyenge! Nem gyengülök el!

- Nem emeltem. Csupán kihozol a sodromból!

- Nem hozlak! Te vagy agresszív most.

- De nem vagyok! Ne kreálj már!

- Az vagy! Agresszív és erőszakos. Engedd el a karomat! – néztem rá mérgesen.

- Nem is fogom a karodat! – háborodott fel, aztán lenézett a kezére. Fogta a karomat. – Bocs…

- Mondom.

- Idegesítesz – közölte.

- Hah! Én idegesítelek? Te jöttél ide, ha nem tetszik valami, akkor el lehet menni – jelentettem ki tök lazán.

- El is megyek.

- Menj! – emeltem fel a hangomat. – Kit érdekel, hogy hova mész?

- Jó!

- Jó!

- Lusta vagyok felállni! – csapott rá a kartartóra.

- Gyökérségi szint 100.

- Totál kedves vagy.

- Tudom – helyeztem rá a fejemre a fejhallgatómat.

- Zenét fogsz hallgatni?

- Talán zavar?

- Kicsit nagyon – fogta meg a szerkentyűt és levette a fejemről.

- Mit képzelsz?!

- Válaszolj! – parancsolta.

- Ne parancsolgass te nekem! – húztam fel a szemöldökömet.

Hogy jutottunk idáig?

- De parancsolgatok! Muszáj tudnom.

- Látod? Agresszív vagy!

- Nem vagyok! – ütött bele az előtte lévő ülés hátuljába.

- Most is.

- Na jó – fogta meg a halántékát. – Lenyugodunk mindketten és elmondod szépen, hogy honnan vetted ezt a hülyeséget.

El kell mondanom. Úgysem hagy addig békén, míg mindent ki nem szed belőlem. De azt mégsem jelenthetem be neki, hogy szeretem. Fájna. Nem vagyok képes rá. Csak annyit mondok, amennyivel meg kell elégednie és nem piszkál tovább.

- Rólad akartam vele beszélni, de a neved hallatán fura lett és lerázott. Ennyi.

Ennyi volt, amit el akartam neki mondani. Többet nem beszélek.

- Rólam? Mit akartál rólam mondani neki? – nézett rám.

Elfordítottam a fejem és az ablakon kifelé nézelődtem.

- Azt hiszem, az csak rá és rám tartozik.

- Akkor ne hidd!

- Hé, gyerekek! – kiáltott fel Harry. – Itt van Berni! Ki akar vele beszélni?

- Megyek – mosolyogtam rá Zaynre gúnyosan.

- Persze, hogy mész – forgatta meg a szemét.

Ezt megúsztam – sóhajtottam fel.

Odamentem Harry mellé, de közben érkezett Niall és Liam is, szóval négyen beszélgettünk Bernivel skype-on. Ezek a mai technikák ugye… J

Miközben sebesen firkáltam, kopogtattak az ajtómon. A párnám alá rejtettem a naplómat és a tollamat. Odasomfordáltam az ajtómhoz, majd kíváncsian kinyitottam az ajtót.

- Jó napot! – köszöntött a helyes pincérfiú.

- Szia – néztem rá mosolyogva.

- Megkért egy fiatalember, hogy ezt én magam nyújtsam át önnek – adott át nekem egy vörös rózsát.

- Öhm, köszönöm szépen – zavarodtam össze. – Ki volt az a fiatalember?

- Azt mondta, hogy minden, amit tudnia kell, itt van ezen a papíron – adta azt is a kezembe.

- Köszönöm – bólintottam.

- Nem tesz semmit. További szép napot!

- Viszlát! – csuktam be az ajtót.

Hupsz, a számát elfelejtettem elkérni! – viccelődtem.

Nos, itt a kezemben egy vörös rózsa, ami a kedvenc virágom, és egy vörös levél, összehajtva. Beleszagoltam a gyönyörűségbe, majd letettem az asztalra a levelet és beleraktam egy vázába a virágot. Felkaptam a papírt és nyitogatni kezdtem. Négybe volt összehajtva. Feketével volt ráírva pár szó.

„Nem sokára dalolni fogsz! Órák kérdése.”

Összegyűrtem a papírost és lehajítottam az ágyamra. Előkaptam a naplómat és csak ennyit írtam bele:

„Naplóírás? Mit is gondoltam?

Meg fogom ölni ezt a gyereket!

Adios, mi casi amante...”

A rózsaszínű kis könyvet az egyik bőröndöm legaljára süllyesztettem, majd hosszas gondolkozás után előkaptam egy ruhát, ami illeni fog a ma esti koncertre. Nem fogom túlzásba vinni a készülődést. Meleg lesz – ezt már biztosan tudom állítani, hiszen minden koncerten nagyon fülledt a levegő. Egy sötétkék gatyára, egy színátmenetes fehér-kék ingre, egy bőrmellényre, és egy fekete magas sarkúra esett a választásom. Az ingemet betűrtem a nadrágba, úgy sokkal jobban tetszett. A mellényemet csak lazán felvettem, de nem cipzároztam be.

Mikor már épp a mosdóba indultam, hogy felkenjek magamra egy kis sminket és beállítsam a hajamat, megcsörrent a telefonom.

Anyu – állt a kijelzőn.

Sóhajtottam egyet, majd felvettem.

- Szia, anyu – szóltam bele.

- Destiny, ugye rendesen felöltözöl? – hadarta.

- Anyu – nevettem fel. – Mi van veled?

- Csak fura, hogy nincs itt a házban egy lányom sem.

- Nyugodj meg, oké? Menjetek el apával wellnessezni, vagy vacsorázni. Kapcsolódjatok ki! Se perc alatt otthon leszünk, ígérem!

- Nem működik. Holnap utazok Oslóba.

- Ó, tényleg. El is felejtettem. Jó utat! Szabadidődben csinálj sok képet, jó? Azt hallottam, nagyon szép hely.

- Igen, valóban. Google megmutatta nagyjából a várost.

- Anyu és a 21. század – mosolyodtam el.

Felnevetett. – Nem ér cikizni! Az internet hasznos.

- Ahogy mondod – hagytam rá. – De nekem most igazán mennem kell készülődni, ha nem bánod… - fogtam volna rövidre.

- Nyugodtan menj. Csak hallani akartam a hangodat.

- Most Hope-ot fogod hívni, ugye? – ráztam meg a fejem hitetlenkedve.

- Talán…

- Oké, szia!

- Vigyázz magadra! – és kinyomtam.

~*~*~*~

A koncert helyszínén

Fox Theatre

- Destiny, akkor neked biztos jó úgy, ha én a színfalak mögött leszek? – kérdezte meg Hope, körülbelül húszadszorra.

- Egész biztos – vontam vállat bólintva. – Megleszek, nyugi. Első sor, látni fogsz – kukkantottam ki a színpad elé. – Liam! – szólítottam meg a srácot, aki épp az automatánál ácsorgott.

- Mi újság? – nézett rám kérdőn.

- Nem láttad Zaynt?

- Öltözőben, de szerintem most inkább ne menj be – tanácsolta.

Értetlenül meredtem rá.

- Boxerben szokott felkészülni a koncertre. Elég érdekes dolgok szoktak az öltözőben történni.

- Jó, azt hiszem, hallgatok rád, és nem megyek be. Viszont nem akarom tudni se, hogy mik azok a dolgok – ijedtem meg.

Öt fiú egy szűk helyiségben? El sem bírom képzelni, mik zajlódhatnak ott le.

- Szerintem menj le – nézett az órájára. – Mindjárt beengedik a rajongókat és elszabadul a pokol a helyekért…

- Ahogy az lenni szokott – mosolyodtam el. – Hope, rendben leszel? – simogattam meg a karját.

- Persze. Inkább érted aggódok. A fanok durvák – nevetett fel.

Lementem a korláthoz, a színpad elé és feltöltöttem egy képet twitterre, azzal a címmel, hogy „BTR-1D koncert, wow. Szeretlek titeket, roses! x”. Oh, említettem már, hogy az én rajongóimnak a neve Roses? J A facebookos oldalamra is írtam egy nagyon rövid kis bejegyzést, majd eltettem a telefonomat, mert meghallottam a rajongók sikítozását. Pár percen belül pedig már mellettem is lökdösték egymást a tini lányok. Bájosak amúgy. J

A koncertet most kivételesen a One Direction kezdte. Lenyomtak egy csomó számot, én pedig ájuldoztam Zayn kinézetétől, hangjától és úgy összességében, Zayntől. De akkor is… most haragszom rá. Vagy mégsem? L Na, a többiek is gyönyörűen énekeltek, eszméletlenül jó koncertet adtak. Élveztem minden egyes pillanatát. Az első sorban üvöltöztem – mintha nem is magam lennék… -, csápoltam és fényképezgettem néha a telefonommal. Niall sokszor felém pillantott, és olyan fejet vágott, hogy „na, hogy tetszik?” én pedig válaszul csak üvöltöttem. Azt hiszem, megértettük egymást.

Viszont, a lényeg még csak most jön. A One Direction után megjelent a színpadon a Big Time Rush, a kedvenc bandám! A Big Time Rushsal kezdtek, én pedig szó szerint a halálomon voltam. Iszonyatosan jó bulit csináltak! Aztán következett az If I Ruled The World, a Love Me Love Me, a Cover Girl, a Boyfriend, a City Is Ours, az Elevate, a Superstar, és az örök kedvencem, a Worldwide. De olyan dolog történt a dal előtt, hogy az hihetetlen.

Carlos egy kedves mosollyal lejött a korlát elé, közben lepacsizott a rajongókkal. A szeme élesen keresett valamit, vagy inkább valakit. Odalépett elém. Pont elém!

- Szeretnél feljönni a színpadra? – kérdezte tőlem irtó hangosan, mivel egymillió lány üvöltözött ott körülöttünk.

Nem tudtam beszélni, egyáltalán nem. Csak egy levakarhatatlan vigyorral, kipirult arccal félénken bólintottam. Vette az adást. Elmosolyodott újra és segített átmászni a korláton, ami nem is volt olyan nehéz. J

Felvezetett a színpadra. Az őrök már közben hoztak székeket. Odairányított a középső székhez, James(!!!) és Logan közé. Jézusom! Ez megtörténik, komolyan? De még mielőtt lezuppanhattam volna, odajöttek hozzám a fiúk és mosolyogva átöleltek. Csak egy Rusher vagyok, de egy iszonyú mázlista Rusher! Miután megöleltük egymást, intettek, hogy elfoglalhatom a széket. Félénken felültem az ülésre és csak néztem rá a nagy tömegre.

- Hogy hívnak és hány éves vagy? – kérdezte Kendall, majd a számhoz tartotta a mikrofonját.

- Destiny a nevem. 19 éves vagyok – mosolyogtam rá.

- Nos, Destiny – kezdte James. Úristen, de szexi. – Nagyon örülünk, hogy itt vagy velünk ma este! Elmondod nekünk, hogy melyik a kedvenc dalod?

- Én is nagyon örülök, hogy itt lehetek! A örökös kedvenc dalom a Worldwide.

- Hoppá! – vette át a szót Logan. – És most mi el fogjuk ezt játszani – kacsintott rám.

- Oooh, wait a minute before you tell me anything, how was your day? ’Cause I’ve been missing – kezdte el énekelni a dalt James, amikor felcsendült a zene.

A fiúk nekem énekeltek szinte, csak engem figyeltek, én pedig őket. Nem tudtam másra koncentrálni, csak rájuk és a dalra. A refrént közösen énekelhettem velük, mert James odahúzott magához, és felém tartotta a mikrofont. Mindig érintkeztek velem. Logan és Carlos sokszor átöleltek, Kendalltől kaptam puszit, James pedig ölelt folyamatosan és puszit is adott. A Mennyországban éreztem magamat. Ott is voltam. Színpad, ami a kedvenc helyem és a kedvenc bandám, a Big Time Rush. Hihetetlen ez az egész! Nem tudom elhinni! A dal vége felé Carlos kiment a színfalak mögé, majd visszatért pár pillanaton belül és egy csokor rózsát adott át nekem. A könnyeimmel küszködve köszöntem meg neki, nekik ezt az egészet.

A dal végén megköszönték, hogy itt voltam, énekeltem velük és hogy ilyen csodálatos rajongóik vannak, megöleltek, megpusziltak, amitől én még mindig a Mennyországban jártam, majd az álom egy csöppet véget ért, amikor a rózsámmal bevonultam a színfalak mögé és onnan néztem őket tovább, ahogyan eljátszanak még egy-két dalt. Még egyszer, utoljára el kell mondanom: hihetetleeen! 

Plusz!

Nyitottam egy új blogot, de az egyáltalán nem a One Directionről szól, viszont, ha van kedvetek és szeretitek az írásomat, nézzetek be. Nem sokára jön az első rész. :) 

Love is getting stronger