17. rész: Szenvedély vs Alkohol

Sziasztok, Kedves Olvasóim! 

Nagyon élveztem ennek a résznek a megírását, szó szerint abba sem bírtam hagyni. Pedig még csak tegnap tudtam igazán elkezdeni. Remélem, hogy ti is ugyanannyira fogjátok élvezni az olvasást, mint én az írást. Vigyétek bele a fantáziátokat és engedjétek, hogy megmutassa azt, amit én is láttam. 

Örülnék, ha kifejtenétek a véleményeteket bővebben. Például, hogy mit szerettek a blogban, milyen Destiny személyisége - tetszik e nektek, vagy sem. Hogy ki a kedvenc szereplőtök, kivel látnátok együtt szívesen a lányokat, esetleg ajánlhatnátok zenét, vagy valami kis mozzanatot, amit csempésszek bele a történetbe - lehet ez sztár, egy helyszín, vagy bármi. :) Kérjetek amit csak akartok és megpróbálom megvalósítani. Természetesen ez nagyon kicsi részben fogja befolyásolni az eseményeket, nem kell megijedni. :) 

(Ez a rész 8 oldalas lett wordben.)

Sok puszi,  Regina

 

„Apáddal elmentünk vacsorázni, reggel megyünk. Hope Mads-nél alszik, Jenny kollégiumban. Puszi, Anyu”

- kaptam az sms-t, amikor leültünk egy kávézóba Louval.

- Na? – kérdezett rá Lou.

- Anya volt. Nem jössz át estére? Hívd a fiúkat is – mosolyogtam rá.

- De, persze, lehet róla szó… csak neked holnap reggel suli. Nem akarunk zavarni!

- Délutáni hetem lesz, nem lesz reggel órám – vontam vállat, jelezve, hogy semmi problémám nem lesz.

- Szuper. Két pillanat – mutatta fel a mutatóujját, majd elosont telefonálni.

Közben a pincérnő jött, hogy kihozza a kávénkat. – Ugye ez csak egy rossz vicc és te nem Hope vagy, ő pedig nem Louis Tomlinson?! – mondta hitetlenkedve.

- Hát, igazából nem is. Én Destiny vagyok, de ő Louis – mosolyogtam vissza rá kelletlenül.

- Na ne már! – nyújtotta el a szavakat. – Igen, olvastam, hogy ikrek vagytok és rohadtul jó a youtube csatornátok.

- Köszönjük, azt hiszem – pillantottam rá a telefonomra, mert villogott.

Bejövő hívás – Berni

Hívás elutasítva

- Jön Louis – suttogta nekem iszonyatosan magas hangon.

- Igen, aha, látom – legyintettem, majd belekortyoltam a kávémba.

Nem mondanám, hogy bunkó voltam a kis csajjal, mert egyáltalán nem figyelt amúgy rám, szóval bármit is mondtam volna neki, hidegen hagyta volna valószínűleg.

- Szia, Louis! – lépett oda hozzá a lány, amikor már az asztalunk közelében volt.

- Hello – mosolygott rá. – Mit tehetek érted?

- Le lennék nyűgözve, komolyan, ha elénekelnél nekem annyit, hogy „you’ve got that one thing”. Kérlek!

- Hát rendben – nevetett fel. – Aranyos kérés. You’ve got that one thing – énekelte.

- Köszönöm, Úristen! – folytak a könnyei – szó szerint – és remegtek a lábai.

- Hé, ne sírj! Nem szabad! Inkább mosolyogj, úgy minden lány szebb! – bökte oldalba.

- Köszönöm, Louis – nevetett fel szipogva. – Megölelhetlek?

- Hogy a frászba is ne! – aztán odahúzta magához a lányt és rám nézve mosolygott. Visszamosolyogtam rá. Louisnak hatalmas szíve van.

- És egy autogram még belefér a zaklatásomba?

- Persze.

Miután a lány beviharzott a pultba, majd visszatért és aláíratott a fiúval valami füzetszerűséget, elment és Louis újra csatlakozott hozzám.

- Egyem azt a hatalmas szívedet, Tomlinson – kacagtam.

- Talán az a baj, hogy szexi vagyok? – vonta fel a szemöldökét.

- Nem, dehogyis – tartottam magam elé a kezeimet védekezésképpen.

- Na, szóval. Vissza a témára: a fiúk jönnek. Gyere, mert sok dolgunk van! – nyomta le a pénzt az asztalra, én pedig gyorsan lezúdítottam a kávét a torkomon, mivel egyből felállt és már az ajtó felé tartott.

A francba is! Inkább elviszem - Gondoltam magamban. Majd pont a forró kávéval fogok én itt manőverezni. Nem vagyok én szőrös torkú.

Louis már a kocsimban ült. Hát persze. Elfelejtettem, hogy neki adtam a kulcsot. Buta, buta.

- Bernit nem hívod át? – kérdezte.

- Nem. Sok a dolga, vagy mi – füllentettem.

- Értem. Akkor most elmegyünk a közértbe. Muszáj valami kaját venni. Meg sok kávét. A kávé a lényege mindennek. Na jó, nem mindennek, de a kávé fontos. A kaja pedig szintén fontos. Minden fontos!

- Vágom, T – bólogattam hevesen. – Minden fontos!

Louis elővett egy papírt és egy tollat a kesztyűtartóból, majd hevesen körmölni kezdett. Egy pillanatig még nem figyeltem rá, majd amikor volt egy kis időm, hogy ránézzek, azt a szót láttam, hogy „sajt”.

- Mit is csinálsz most tulajdonképpen?

- Felírom, hogy mi mindent kell vennünk.

- Sajtot?

- Minden fontos!

- Igaz, tényleg – hunytam le a pilláim, hogy ne nevessem el magam. – És akkor mi van, ha van otthon sajt?

- Nem árt, ha több van – vont vállat, majd éreztem tekintetét magamon. – Figyelj, Soares, úgyis felzabáljuk az egész konyhát. Emiatt igazán nem kell aggódnod.

- Ugyan, ha a One Directionnel vagyok,  akkor csak aggódni tudok.

- Ez sértő volt. Most bedurciztam.

- Dehogy durciztál.

- Jó. De csak azért nem, mert nincs rá időm! – pattintotta ki a tollat és ismét elkezdett írni.

Hamarosan megérkeztünk a közérthez. Beparkoltam a parkolóba, majd miután Louis felvett egy baseball sapkát, kiszálltunk és sietős léptekkel – muszáj volt sietni(?) – megindultunk a bejárat felé. Mivel eléggé siettünk – vagyis Louis sietett –, nem volt idő arra, hogy rajongózzunk.

Körülbelül fél óra alatt – ami rekord időnek számít – bevásároltunk mindenfélét. Olyan dolgokat is, amikre semmi szükségünk nem lett volna egyébként. Bár… a cuccok háromnegyedére igazából semmi szükségünk nem lett volna. Miután már Louist meggyőztem, hogy már pedig nem kell több lufi, elindulhattunk haza. Hogy én már mennyire vártam ezt a pillanatot. Lou rosszabb, mint egy lány, de komolyan. Ahogy hazaértünk, az volt az első dolgom, hogy felszaladjak a szobámba és átöltözzek valami sokkal kényelmesebbe. Egy cicanacit választottam ki, cicafejes pólóval és az egyik kedvenc mamuszomat társítottam hozzájuk. Leszedtem magamról az ékszereket is, majd visszadugtam a fiókomba őket.

Hmm, máris jobban érzem magam.

- Louis, bepakoltál már a konyhába? – kiabáltam le neki.

- Hát, igazából kéne egy kis segítség.

Megforgattam a szemeimet, de elmosolyodtam. Lebattyogtam a lépcsőn, aminek az aljában Lou várt.

- Mit tervezel? – kérdeztem kíváncsian.

- Igazából ez egy ilyen „előszülinapi pizsiparty” – tájékoztatott.

- Öö, igen?

- De még hogy!

- Nagyon aranyos vagy – öleltem meg erősen.

Lehet még egy srác ennél aranyosabb? J Ha nem, akkor nekem van a legjobb haverom.

- A One Direction öt főből áll, plusz te és Danielle. Akkor heten leszünk. Megfelel?

- Tökéletes – bólintottam.

- Hol vannak a babzsákfotelek?

- A második vendégszobában van hat…

- Annyi elég. Nagyon menőn berendezem a nappalitokat.

- Inkább meg sem kérdezem – hagytam rá. – Mit csináljak?

- Menj fel a szobádba és legyél csendben. Majd szólok, ha jöhetsz – terelgetett a lépcső felé.

- Nagyon rejtélyes vagy. Nem tetszik ez nekem.

- De majd fog! – mondta magabiztosan, én pedig megadtam magam és felsurrantam a szobámba.

Ledőltem az ágyamra és elkezdtem bámulni a plafont. Gondolkozni sem gondolkoztam semmin. Csak voltam. Azt hiszem ez az igazi lógás. Na de várjunk. Louis azt mondta, hogy öten jönnek a 1D-ből. Akkor ezek szerint jön Zayn is. Ó, ne már! Most jó pofizzak a „legjobb barátommal”, miközben ebben a pillanatban ki nem állhatom? Remek. Remek. Remek. Sőt, egyszerűen fenomenális lesz ez az egész este. Repdesek az örömtől.

Teltek-múltak a percek és egyszerűen csak néztem ki a fejemből. Aztán ezt a csodálatos semmittevést megszakította a telefonom csengőhangja.

Bejövő hívás - Berni

Most nem nyomtam ki. Lenémítottam a telefonom, és hagytam hogy rezegjen. Nem igazán érdekelt, hogy mit akar mondani. Majd legközelebb előbb gondolkozik, mielőtt lenyúlta azt a srácot, akit szeretek. Szeretem. Milyen szép kimondani… de most valahogy mégsem tölt el melegséggel, ha erre a szóra gondolok. Zayn – Berni – szerelem. Nem, most nem megy. Hogy is gondolhatnám, hogy szép ez a szó, amikor a legjobb barátnőm összejött azzal a bizonyos sráccal. Miért, miért pont ők ketten? Ezt ép ésszel nem tudom felfogni. Berninek még csak nem is Zayn tetszett. Zayn pedig sosem mutatott Berni iránt érdeklődést. Úgy kezelte, mint egy ismerőst, mint egy barátot. Ellenben velem – velem mindig olyan volt, amilyen akartam, hogy legyen. Mindig tudta, hogy mire van szükségem. Akár barátként is. Nem mondhattam neki, hogy „hé, nem tetszik ez a szitu, inkább smárolj le”. Akartam őt. Jobban, mint egy barátot, de egyszerűen nem vagyok rá képes. Nem tudom elmondani neki, hogy mit is érzek igazából. Félek a visszautasítástól. Félek.

- Soares, lejöhetsz! – kiabálta fel nekem Louis, körülbelül fél óra múlva.

Most már gyorsabban pattantam ki az ágyamból és őrültek módján rontottam ki a szobámból. Aztán jött a meglepetés.

A lépcső tetején álltam és a barátaim ott álltak a lépcső alján.

- Meglepetés! – kiabáltál egyszerre. – Boldog előszülinapot!

Nem igazán tudtam, hogy mit mondjak. Csak álltam ott, földbegyökerezett lábakkal és egyszerűen nem tudtam megmozdulni. A számhoz kaptam a kezeimet és elkezdtem remegni. Elejtettem egy könnycseppet, majd elmosolyodtam és lefelé indultam.

- Köszönöm! – borultam Louis nyakába egyből. – Köszönöm mindenkinek – szipogtam mosolyogva.

Egytől-egyig megöleltem mindenkit – még Zaynt is, aki ma is tökéletesen nézett ki.

- Nagyszerűek vagytok. Mióta terveztétek? 

- Hát, igazából két hete körülbelül. Eredetileg csütörtökre beszéltük meg anyukádékkal is, de áthívtál most és gyorsan kellett szervezkednem – válaszolt Louis.

- Eszméletlenek vagytok! – nevettem el magam. – Köszönöm!

- Most jöjjenek az ajándékok!

- Na ne! – fogtam a fejem.

Meg még ajándékokat is kapok? J

A srácoktól kaptam parfümöt, One Direction-ös sálat (haha), Nialltől egy elemlámpát (majd egyszer elmesélem), könyveket (volt vagy tíz, de tudják, hogy nekem pár nap lesz elolvasni), Danielle-től egy magas sarkút, ami iszonyatosan szép volt, de biztos vagyok benne, hogy méregdrága is, Zayntől pedig… tőle megkaptam életem legjobb ajándékát. Egy arany nyakláncot. Nem tudtam leplezni, hogy mennyire, de mennyire örülök neki még akkor is, ha nem rajongok most érte túlzottan (hú, pedig igen) és elsírtam magam. Nem győztem mondogatni, hogy „köszönöm”.

- Zayn, ez… gyönyörű! – suttogtam, mikor felrakta nekem.

A többiek már a nappaliban voltak, amit még én nem láttam amúgy.

- Örülök, hogy tetszik. Figyelj, majd beszélhetünk?

Na de azért mégis csak rosszat tett. – Majd később, jó? – próbáltam kedves lenni, de még mindig hazudott és… nem bírtam.

Elmentem mellette, egyenesen be a nappaliba. A látvány, ami tárult elém valami lenyűgöző volt. Egy fiú képes ilyenre? A fotelokat áttolta az alsó vendégszobába és a helyére berakta a babzsák foteleket. A földön volt még egy-két matrac, egy csomó film, italok, gumicukrok, chipsek és minden, amit el lehet képzelni. A plafonon áthúzva lógtak és világítottak a karácsonyfaégők, amik rettenetesen sokat dobtak a nappali hangulatán. Apu dolgozó szobájából pedig kihozta azt a három hatalmas hangfalat. Na, szerintem itt nem csak egy szimpla pizsiparty lesz pár horrorfilmmel.

Mikor már eléggé benne voltunk a témában, játszottunk felelsz vagy merszet. Elég durva feladatokat találtak ki a többiek, nem csak nekem, hanem egymásnak is. De azért nekem jóval durvábbakat, hiszen én voltam az ünnepelt. Aki nem akarta, vagy nem tudta teljesíteni a feladatot, annak innia kellett egy felest. És bizony az olyan dolgokat nem tudjuk megcsinálni, hogy „szállj el Afrikáig”, szóval előbb-utóbb mindenki ivott.

- Destiny – szólított meg Zayn. – Felelsz vagy mersz? – kacsintott rám.

Hát ez érdekes lesz. Ha felelek, akkor durvát kérdezhet, amiből sosem sülhet ki semmi jó. Például elmondom neki, hogy szerelmes vagyok belé. De ha merek, akkor mondhatom, hogy csak a kötelesség miatt volt.

- Merek!

Erősen gondolkodott, de nem úgy nézett ki, mint aki nem ezt a választ várta. Inkább csak időzött, hogy a megfelelő hatást érje el. Szó szerint tépte az idegeimet, és ő ezt élvezte. Tudtam, hogy valami nagy baromságra készül. Valami olyasmire, amit ő maga sem gondolhat komolyan. De nem akart leitatni – ezt kivettem a szeméből. Inkább csak azt akarta, hogy tegyem meg azt, amit ő kér. Parancsolni akart nekem.

- Csókold meg Niallt! – bökte végül ki a kérését.

Szó szerint ledermedtem. Egyenesen a szemébe néztem, mint eddig, és nem voltam képes arra, hogy elfordítsam a fejem. Most ezt ugye nem gondolja komolyan? Ugye ez csak egy buta vicc? Hogy csókoljam meg az egyik legjobb barátját? Mi a fene ütött belé? Mikor már kellőképp mozgott a nyakam, ránéztem Niallre, aki szintén nem találta ezt a feladatot viccesnek. Csak néztünk egymásra, mint borjú az új kapura és nem tudtuk, hogy hogyan másszunk ki belőle. Ihatnék is egy felest, ha nem csinálom meg, de Zayn nem ezt akarta. Direkt választotta ezt a feladatot, direkt Niallt és direkt nekem bökte a parancsot. Idegtépésből ötösre vizsgázhatna.

Niall ott ült mellettem, mint eddig. És a zene hangosságából ítélve biztos nem hallanának meg a többiek egy kis susmogást.

- Niall, mit gondolsz? – szűrtem a fogaim között.

- Nem tetszik a dolog, de menjen.

Nem sértődtem meg, hogy nem igazán akar velem smárolni, hiszen mindig is tudtuk egymásról, hogy nem vagyunk egymás esetei, de még barátságból és szórakozásból sem jutott volna az eszünkbe ez a hülyeség, hogy csókolózzunk. De menjen. Zayn ezt akarja és akkor meg is fogja kapni. Ha esetleg ezután beleszeretnék Niallbe, az ő hibája lesz. És igen, az utóbbi mondatom csak egy vicc volt. Természetesen Niallre úgy tekintek, mint egy barátra és csakis egy barátra.

Bólintottam Niallnek. Tudtam, hogy ezután Zayn valami elismerő arcot fog vágni, esetleg mosolyog.

Közelebb hajoltam Niallhez, ő is hozzám, majd mikor már elég közel voltunk egymáshoz, azt súgtam a fiúnak, hogy „ez hülyeség”. Tudta, hogy mire gondolok. Éreztem, hogy elmosolyodik. Mikor már majdnem összeért a szánk, mindketten ultragyorsan felkaptunk magunk elől a felest és lehúztuk. Az eddig lefagyott társaság hangosan nevetett fel és én behunytam a szemeimet. Nem tettem meg. Hogy is tehettem volna? Nem fogok olyan pasival csókolózni, akivel nem akarok – és ezzel Niall is ugyanígy van.

Mikor kinyitottam a szemeimet, odafordultam Niallhez és nevetve lepacsiztunk. Most már csak Zayn reakciójára vagyok kíváncsi. Nos, mint gondoltam. Mikor odanéztem jéggé fagyva ült, majd amikor elkaptam a tekintetét elmosolyodott és bólintott egyet elismerően. Nem hagyom én magam ennyire.

A mi körünk után inkább senki nem akart megpróbálkozni azzal, hogy minket übereljen, szóval abbahagytuk az egészet.

Már épp egy filmet készültünk berakni, mikor valaki kopogtatott az ajtón. Körbe fordultam és láttam mindenki tekintetén, hogy meglepődtek. Én sem értettem, hogy még ki jöhet. Talán egy szomszéd, hogy halkítsunk magunkon?

- Várunk még valakit? – kérdezte tőlem Harry.

- Én biztos nem – ráztam a fejemet. – Louis?

- Nem hívtam mást – kortyolt bele az italába.

Hát, jól van. Komótosan felkeltem a babzsákomról, ami amúgy már nagyon be volt lapulva, így kicsit nehézkes volt a felállás. Amint odaértem az ajtóhoz fújtam egyet és kinyitottam, hogy megtudjam, ki is a kopogtató emberke. Hát, mondanom sem kell, hogy földbe gyökerezett a lábam és meg sem tudtam szólalni, amikor megláttam őt. Most a hátam közepére sem kívántam volna. Hupsz, szóval ki is volt ott előttem?! Bernice.

- Szia – köszönt félénken. – Aggódtam.

- Mégis miért?

- Nem vetted fel a telefont és nem tudtam merre vagy…

Benéztem a nappaliba így mellékesen. Mindenki felénk pislogott. – Jól vagyok, mint látod.

- Örülök is neki – kulcsolta össze mellei alatt a karjait. Nem igazán volt melegen felöltözve.

Lassan Louis tartott kétszemélyes társaságunkhoz és felvont szemekkel figyelt minket.

- Á, szia, Bern! Fáradj beljebb! – invitálta. – Soares, mi ütött beléd? – súgta oda nekem alig hallhatóan.

Ne már! Most komolyan beengedi? Azt hittem nem várunk mást.

Berni gyámoltalanul lépte át az ajtó küszöbét, én pedig elálltam az útjából. Még véletlenül sem akartam érintkezni vele semmilyen szempontból. A telefont is emiatt nem vettem fel. Nem vagyok elég világos? Kinyomtam. Akkor talán nem akarok vele beszélni.

- S, menjetek fel és adj Bernire valami kényelmesebb szerelést – utasított kedvesen Louis. – Aztán beszélünk – suttogta.

- Ahogy szeretnéd, Tomlinson – forgattam meg a szemeimet, majd felballagtunk az emeletre.

Bernice leült az ágyamra, én pedig szó nélkül odaléptem a szekrényemhez és elkezdtem kutakodni. Most mit adjak rá? Csak ő ennyire hülye, hogy esernyő nélkül rohangál össze-vissza.

- Cicanacis? – kérdeztem.

- Jó lesz, köszi – bólintott. – Figyelj…

- Hm?

- Rosszban vagyunk vagy valami?

Most ezt ugye nem gondolta komolyan?

- Nem, dehoooogy – húztam el a szót.

- Csak nagyon fura vagy…

- Én? Képzelődsz.

- Akkor csak poénból nyomtad ki a hívásaimat? – szögezte nekem a kérdést azokkal az ördögi szemeivel.

Sóhajtottam egyet. Most nagyon nem volt kedvem ehhez. Nem akartam vele vitázni. Ez most egy buli, ahol jól kéne éreznünk magunkat. Zaynt is eltűrtem, most a szerelmes párocska másik tagjával sem lesz gondolom különösebb gond. Csak ne kelljen annyit beszélnem vele. Játssza a jó kislányt, pedig tudja miről van szó. Tudja, hogy dühös vagyok és tudja, hogy miért. De most inkább hagyjuk ezt.

- Tessék, remélem ez így jó lesz – nyújtottam felé a cuccot.

- Mindig is imádtam az ízlésedet, tuti nem lesz vele problémám – kuncogott.

Az arcomra felkentem egy álmosolyt, ami egyből le is hervadt, mikor kimentem a szobából. Megvártam az ajtóm előtt, amíg felöltözik és rendbe teszi magát. Gyorsabban is ment, mint vártam. Biztos siet lefelé, hogy nyalakodhasson Zaynnel.

- Na nem jössz? – nézett felém már a lépcső tetejétől.

Ellöktem magam a faltól, majd szótlanul lesétáltam vele a nappaliba.

- Micsoda dögök – kommentált minket Zayn.

- Milyen udvariatlan vagy! – lökte meg Harry nevetve. – Elnézést, hölgyeim! Úgy akarta kifejezni magát, hogy nagyon csinosnak tetszenek ma lenni.

- Igen, biztosan így van – bólogattam, majd leültem az egyetlen szabad helyre, ami véletlenül pont Zayn mellett volt.

Eléggé kellemetlenül éreztem magam. Kicsit részegebb volt már a kelleténél, ami egyrészt megmagyarázza a viselkedését, másodszor egy kicsit undorító is, de harmadszor pedig eszméletlenül aranyos még így is. Lehetséges, hogy ő tényleg igazi? Hirtelen elszállt minden haragom és csak élvezni akartam, hogy ott ül mellettem és átkarol. Mert átkarolt. Feloldódtam és egy pár pillanatra elfelejtettem, hogy most éppen mérges vagyok rá. A többiek épp azzal voltak elfoglalva, hogy egymás cikis sztorijait beszéljék ki, már századszorra, én pedig csak mosolyogtam és nevetgéltem rajtuk. Nem igazán figyeltek ránk, csak nyomták egymásnak a szövegeiket. Kicsit már dühítő, hogy mennyit tudnak beszélni. Még egy részegen, félrészegen is. Zayn észrevette a nem-törődésüket és adott egy puszit az arcomra, miközben közelebb húzott magához. Így már az mellkasának dőlve feküdtem. Zavarban éreztem magam, bár senki nem látta. Mégis jól esett. Tudtam, hogy nincs igazán magánál, de nem bántam.

- Gondolkoztatok már azon, hogy ki milyen lehet az ágyban? – tette fel a kérdést Harry.

Komolyan? Ezt komolyan megkérdezte?

- Berni, szerinted milyen lehet Liam az ágyban? – fordult a lány felé.

Elnevettük magunkat.

- Fogalmam sincs – nevetett ő is.

- Egy szót.

- Tüzes?! – bökte végül ki.

- Remek. Menjünk tovább! Danielle – tartotta felé a távirányítót mikrofonként. – Liam tüzes az ágyban?

- Az – bólintott.

Éreztem Zayn mellkasának ütemes emelkedését és kuncogásának csilingelő hangját. Elmosolyodtam. Tényleg édes.

- Tovább-tovább. Niall, kedvesem. Mit gondolsz, melyik lány szűz még itt?

Niall elhúzta a száját. – Szerintem Destiny.

- Des, mi a véleményed erről? – mászott át az asztalon Harry, hogy én is bele tudjak beszélni a „mikrofonba”.

- Totálisan – adtam meg magam.

Ezt hangos „húúúúzás” követte, majd mindenki elcsendesedd és ment tovább a játék. Mindenki őszintén válaszolt minden kérdésre. Gondolom azt remélték, hogy úgysem fog rá senki emlékezni. Én biztosan fogok végül is, mert teljes mértékben magamnál voltam, de tőlem nem kell tartaniuk. A játék végén végre jött a legjobb része a bulinak. Maximum hangerőn üvöltő zene, táncolás és ugrálás minden bútoron és korlátlan nyalakodás egy lassú szám közepette. Ez mind szép és jó, de nem tudom ki fog majd takarítani reggel. Igazából a buli ennek a fejezete valahogy kimaradt. Minden volt ott, ami szem-szájnak ingere. J Iszonyatossssan jó volt a hangulat.

- Destiny, beszélhetünk? – kérdezte tőlem halál komolyan Louis. Csak a vicc, hogy rohadtul de nem volt józan.

- Hogyne – vontam vállat, majd leültünk a lépcső második fokára.

- Mi volt ez Bernivel? Lehetnél vele kedvesebb.

- Figyelj, összevesztünk. Jó? Majd megoldódik. De most nem kell erőltetni.

- Bármit tett, látszik rajta, hogy megbánta.

- Oké, Tomlinson, menj vissza. Már eléggé baj van, mert a keresztnevemen szólítottál.

- Én nagyon jól vagyok! – mutogatott az ujjával a lépcsőkorlát felé.

- T, én itt vagyok – lebegtettem előtte a kezemet.

- Én nagyon jól vagyok – ismételte el immáron az arcomba.

Megráztam a fejem, aztán elkaptam a derekát és bevezettem a nappaliba. Ledöntöttem az egyik matracra, majd fel sem kelt onnan. Kifeküdt. 

- Destiny! Beszélünk! Most! - utasított Zayn. Na, ő is?! Hirtelen mindenki mennyire akar velem beszélni.

- Rendben - fontam át magam előtt a karjaimat. - Mi van? 

- Azért feltűnik ám, hogy mennyire nehezedre esik kedvesnek lenned velem. Mi a baj? Megbántottalak vagy mi? 

- Dehogy bántottál. Csak éppen hazudtál. Hol voltál ma? 

- Tudtam, hogy ezt nem kerülhetem el. 

- Hol voltál? Miért hazudtál? 

- Már akkor tudtam, mikor felhívtad Lout. 

- Zayn, ne táncolj az idegeimen...

-Jó, ha annyira de nagyon tudni akarod, akkor elmondom: az ajándékodat keresgéltem egész nap. Hála Istennek, könnyen rábukkantam erre a nyakláncra. 

- Mi? 

- Jól hallottad. 

- Ezt elmondhattad volna. Nem kellett volna kifogásokat keresgélned, hogy elgyere velem a megbeszélésre. 

- Igen, szerintem is elmondhattam volna, hogy „nem érek rá, mert az ajándékodat veszem meg”. Igazad van. 

- Oké, de az még mindig ott van, hogy arról is titkolóztál, hogy a legjobb barátnőmmel kavarsz! 

- Kivel? Bernivel? Na ne röhögtess!

- Jó, most már vállald fel! 

- Mit vállaljak fel? Soha életemben nem voltam vele privátban sehol. Nem találkoztam vele külön soha. 

- Mi?
- Nem vagyok együtt Bernivel! 

- Hogy... mi? 

- Hallottad. Nem vagyok vele együtt. Szóval erről akadj le, kérlek. Ne gondolj ilyet - rázta meg a fejét, majd elviharzott.

Nem volt dühös, nem nézett ki annak. Nyugodt volt. Inkább csak azt láttam a szemében, hogy nem hiszi el, hogy ilyet feltételeztem róla. De az okát nem igazán értettem. Végül is miért ne feltételeztem volna? Hazudott. Berni is furán viselkedett, amikor említettem Zaynt. Berni szép lány. Zayn eszméletlen helyes. Mi kell még? 

Miután a többiek látták Louist ott feküdni a matracon, ők is elkezdtek levetődni, és pár pillanat múlva már el is aludtak. Én voltam az utolsó, aki ledőlt. De valamit elfelejtettünk: lekapcsolni a zenét, ami még mindig maximum hangerőn visított és a hangfalak már majdnem szétestek. Nem baj, ha eddig tudtak aludni, akkor ezután sem okoz majd nekik gondot.

Körülbelül három órát aludhattam, ami azt jelenti, hogy éjjel négy órakor megébredtem. Zayn már nem volt mellettem, mint ahogy eddig. Körbenéztem. Mindenki ott tunyult, csak Zayn hiányzott. Biztos felment valamelyik szobába aludni, vagy elment meglátogatni a mosdót. Eléggé szomjas voltam, de hasogatott a fejem. Ránéztem a kis asztalunkra, amibe sikeresen bevertem a lábujjamat és elkapott a rosszullét. Nem akarok több felest látni, se vodkát. Pedig alig ittam! Felkószálódtam a matracról és útba vettem a konyhát. Micsoda jó zene kezdődött el. így mellékesen megjegyezném. Spanyol – állapítottam meg. 
(hallgassátok hozzá: zene) De meglepődtem, amikor beállítottam a konyhában. Zayn volt az. Épp tejet ivott. Hát, én nem kombinálnám a tejet és az alkoholt.

- Tej? Iszol két ember helyett is? - mosolyodtam el.

Visszamosolygott. – Ha szeretnéd.

Odalépett elém, majd kinyújtotta a kezét. Kinyújtottam én is, majd elkapta és megpörgetett.

- Mit csinálsz? – nevettem.

Nem válaszolt, csak mosolygott szüntelenül.

Átfogta derekamat erősen, majd elkezdtünk táncolni. Ez a táncfajta inkább a spanyolokra volt jellemző. Tudom, mer én is spanyol származású vagyok. 

- Jó ez a dal – súgta a fülembe, mikor megpörgetett újra.

Csak táncoltunk és nagyon jól éreztem magam. Megint elkapott az az érzés, amivel már annyira jól összebarátkoztam, hogy „imádom Zaynt”. Nem is ismertem még ezt az oldalát. Nem tudtam, hogy ismer ilyen táncot. Ezt nem néztem ki volna belőle egyébként. Mindig is tudtam, hogy van valahol a szíve mélyén egy forró oldala, de eddig ezt nem mutatta meg nekem. Jött egy újabb forgás, de ezúttal most háttal maradtam neki. Végig simított a derekamtól a karomig, amitől tiszta libabőrös lettem. Felperzselt az érintése és nagyon akartam őt. Éreztem nyakamon a leheletét, miközben karomat cirógatta. Nem bírtam tovább. Lassan megfordultam. Kitűrte arcomból egy hajtincsemet, majd mélyen belenézett a szemembe. Vágy. Összeszorította ajkait, majd megharapta őket és itt lett teljes a halálom. Nekidőltem a pultnak, ő pedig nekem csapódott. Letámadta ajkaimat, én pedig nem ellenkeztem. A zene magával ragadott minket teljesen. Felperzselt minket. Lázba jöttünk. Olyan erővel csókoltuk egymást, hogy forgott velem a világ. Hirtelen azt sem tudtam, hogy fiú vagyok e, vagy lány. Már alig volt levegőnk és csak kapkodtuk, de egy másodpercre sem szakítottuk meg csókunkat. Átfogta derekamat, én pedig hátába meresztettem a körmeimet. Kezei hátamon vándoroltak, én pedig közelebb húztam magamhoz a fejét. Akartuk. Ilyen szenvedélyt még filmekben sem láttam, ezt biztosan állíthatom. Aztán véget ért a zene, mi pedig lassítottunk a tempón és óvatosan elszakadtunk egymástól. Zayn rátámaszkodott két oldalamról a pultnak, én pedig csak álltam ott. Mindketten szó szerint fújtattunk. Nem tudtam megszólalni. Élveztem. Élvezte ő is.

- Nagyon részegek lehetünk – mondta, majd egy kis mosoly jelent meg arcán.

- Persze – bólintottam egy kicsit csalódottan.

- Én… most megyek és lekapcsolom azt hiszem a zenét – mutatott a nappali felé, majd zavartan kifelé indult. Csak néztem utána és nem tudtam nem elmosolyodni. Megcsókolt. Zayn megcsókolt engem.

Odaléptem a konyhaszekrényekhez és elővettem egy poharat. Odatartottam a csap alá, majd ittam egy keveset. Már nem is igazán voltam szomjas. Sőt, egyáltalán nem voltam szomjas.

Még vagy negyed óráig néztem csak ki a fejemből és mosolyogtam. Aztán észbe kaptam és rájöttem, hogy egy kicsit dilis vagyok és visszasomfordáltam a helyemre. Zayn már szuszogott, és a többiek sem ébredtek fel – úgy látszik.

De mi is volt ez a „nagyon részegek lehetünk”? Most nem mondja komolyan, hogy a köztünk lévő szenvedélyt az italra fogja? Ez nem az ital miatt volt! Nem lehetett az ital miatt. Egyszerűen nem vagyok hajlandó elfogadni a tényt, hogy csak a pia miatt csókolt meg. Ennyi vadságot még a vodka sem adhat. Nem vagyok képes arra, hogy elhiggyem neki ezt. Zayn átfordult az én oldalamra, majd átdobta rajtam a kezét és tudtán kívül közelebb jött hozzám, ezáltal karomra hajtotta a fejét.

Hát ez remek.