16. rész: Louis

Sziasztok!

Tudom, hogy megint rossz voltam és későn hozom a részt, de nagyon igyekeztem megírni. 

Nem is húznám tovább a szót (hú, de bő szavú vagyok), itt is a következő fejezet! 

Remélem tetszeni fog.

Kommenteket szívesen várok - pozitívat, negatívat egyaránt. 

Jó olvasást!

xoxo

- Gyere, beszélgessünk egy kicsit – fogta meg a kezemet anyám, és követtem őt lefelé a nappaliba.

- Nem tudom, mit kell ezen ragozni – mondtam hűvösen.

Anyuval sosem beszélgettünk a szerelmi életemről hosszan, mélyen, hisz nem is volt sose. Két barátom volt eddig összesen -  Dan, akivel 16 évesen jártam egy hónapig, és ugye Luke. Sosem kérdezett semmit róluk. Sejtette, hogy csóknál tovább nem megyek. Látta rajtam, hogy nem tudom megtenni. Érezte, hogy fiatal vagyok. Gondolta, hogy nem tudok meglenni egy pasi mellett sokáig, mert hogy nekem most a karrier a legfontosabb. De vajon tényleg így volt? Nem akartam megmaradni Dan mellett és Luke mellett sem? Tényleg igaza volt? Nem hiszem. Dant is kezdtem megszeretni, majd vége lett. Luke pedig nem hagyott más választást. Nem akartam olyannal együtt lenni, aki megcsalt, aki mást szeret. Pedig mennyire mániákusan össze akart velem jönni, mennyire bizonygatta, hogy szeret…

- Tudom, hogy sosem beszélgettem veled ilyesmikről, de látom, hogy gyötrődsz…

- Nem gyötrődök – vágtam közbe.

- Akkor nem gyötrődsz – bólintott -, de szeretném, ha beszélnénk róla.

- Miről? Nincs miről – ráztam meg a fejem.

- Egy anya észreveszi.

- Nem is ismersz szinte! – vágtam a fejéhez teljesen higgadtan.

- Ugyan miért nem ismerlek? Akkor meséld el nekem milyen vagy! Meséld el!

- Bocsáss meg, csak nem szeretem túlragozni ezt a témát.

- De beszéljük meg! Jobb lesz.

- Ha úgy érzed.

- Nem tudom, mennyire rossz lehet – kezdte.

- Rossz. Ennyi.

- Oké. És örülök neki, hogy így adod ki, hogy szereted, és nem leszel depressziós ettől. Igazán érett a felfogásod.

- Nem vagyok depis!

- Csak szeretném, hogy boldog legyél. Beszélj vele.

- De tudod milyen érzés? El kell viselnem szinte minden nap, hogy nem érhetek hozzá úgy, értelmes dolgokról kell vele beszélgetnem, eljátszani, hogy minden rendben… Nem tudok vele beszélni. Nem akarok magamnak fájdalmat okozni, sem neki.

- Legalább beszéld meg vele. Ha nem is lesztek utána már jóban, legalább megpróbáltad – simította meg a vállamat.

- Nehéz. Nem akarom tönkre tenni a barátságunkat. Hiába szerettem bele, attól még a legjobb barátom.

- Várj! – lepődött meg hirtelen. – Most kiről is beszélünk?

- Anyu, itt voltál? Figyeltél rám egyáltalán? Itt osztottad az észt – nevettem fel kínosan. – Zayn-ről beszélünk egyébként.

- Zayn?

- Hát miért, nem?

- Milyen Zayn? Én azt hittem még mindig abba a Luke gyerekbe vagy szerelmes. Olyan szép volt az a dal.

- Dehogy, nem, sosem voltam belé szerelmes. Vele már vége van.

- Akkor… Zayn az?

- Hát nem tudom, miért hitted, hogy még Lukashoz van köze annak a dalnak. Igen, Zayn az.

- Két percet kérek és feldolgozom! – sietett ki a konyhába.

- Oké – húztam el a szót, majd a lábammal kezdtem el dobolni.

Anya komolyan azt hitte, hogy azt a dalt Luke-hoz írtam? Hát ez fura.

Emlegetett szamár. Anya két bögre teával trappolt be a nappaliba. – Hoztam teát – nyújtotta nekem.

- Látom. Köszi – vettem el tőle.

- Nos, Zayn.

- Zayn.

- Nagyon kedves srác – bólogatott hevesen.

Vajon ennyire sokkolta volna a kijelentésem?

- És udvarias – folytatta. – Igazi úriember.

- Úriember, pár tetoválással – mosolyogtam.

- Te plusz lennél egy vallásváltással.

- Anyu, ott még nem tartunk. Sőt, igazából sehol sem tartunk. De nem adnám fel a hitemet.

- Erős, független nő – vont vállat elismerően.

- Nem szükséges templomi esküvő, ha emiatt nem lehetne.

- Értelek.

- Anyu, ha nem haragszol, kicsit tanulnék… - álltam fel.

- Nyugodtan – ölelt át, én pedig elmosolyodtam.

Letettem az asztalra az üres bögrét, aztán egyből a szobámba vonultam. Persze szó sem volt tanulásról.

Felkaptam a laptopomat, bedőltem vele az ágyba, majd vártam, hogy bekapcsolódjon. 

A Skype betöltése

Bejelentkezett és egyből Bernit kerestem a partnerlistámon.

- Szia – köszönt sietve.

- Elmondtam anyunak.

- Mit is? – csúszott fel a szemöldöke.

- Tudod, Z – mondtam halkan.

- Ó, értem. Holnap átlépek és megbeszéljük, jó? Csak most ez a téma nem alkalmas – túrt bele a hajába idegesen.

- Miért? – nevettem fel. – Van ott valaki?

- Nem, dehogyis, nincs, csak most el kell mennem valahova – hadart.

- Biztos nincs ott senki?

- Most mennem kell, de majd holnap átugrok, miután megjöttél a megbeszélésről.

- De honnan tud…

- Szia! – és rögtön ki is nyomta.

Hát ez nagyon… fura volt. Miért viselkedett így? Honnan tudott a megbeszélésemről? Hisz még nem is említettem neki. Vajon Zayn volt nála? Ő mondta neki? Nem, biztos nem, Bernice nem olyan… de mi van, ha most mégis? Hisz ő annyira szereti őket. De nem, egyáltalán nem nézném ki belőle, hogy ezt tenné velem. Tudja, hogy szeretem Zaynt, nem lenne rá képes. Túl jó barátnőm. Szinte már a testvérem, tudja, hogy mennyire fontos nekem az a srác.

***

Reggel a telefonom ébresztőjére keltem. Át kellene már váltanom valami más ébresztőhangra, mert már kezdem megutálni a korán kelés miatt a Big Time Rush-ot. J Még két perc lustálkodás után kómásan bebattyogtam a fürdőbe és jó hidegvízben megmostam az arcomat. Előrebuktattam fejem, és kifésültem a hajam, aztán felgumiztam.

- Destiny, te vagy az? – kiabált fel apu.

- Igen.

- Gyere, készítettem reggelire rántottát!

Kaja, kaja! Villámsebességre kapcsoltam, befutottam a szobámba a mamuszomért, majd leviharzottam a konyhába.

- Köszönöm – adtam egy puszit apa arcára. – És jó reggelt!

- Neked is! Hogy aludtál?

- Hm, egész jól, azt hiszem – vontam vállat. – Mintha az kiesett volna, hogy aludtam. Szokatlan, de biztos jól aludtam. Anyu merre van?

- Pixie Lottot fotózza a következő számhoz.

- Vasárnap?

- Tudom-tudom, de Pixie nagyon elfoglalt és csak a mában tudtak megegyezni, mivel anyádnak is sok dolga van.

- Miért, már megint Franciaországba utazik, mint decemberben? – nevettem fel viccből.

- Norvégiába – nyögte ki minimális hangerőn.

- Norvégia?! – háborodtam fel. – Ja, jó vicc volt, már majdnem elhittem – nevettem fel idegesen.

Apu is velem nevetett, majd hirtelen komoly lett. – Ez nem vicc.

- Mit lehet csinálni Norvégiában, amit Londonban –esetleg Angliában- nem?

- Fontos dolog, egy divathéten kell részt vennie.

- Mikor is?

- Azon a héten, amikor Detroitba mész.

- Okés.

Gyorsan megreggeliztem, elmosogattam, aztán jött a nehezebb része a reggelnek: a felöltözés. A nagy gond: mit vegyek fel? De végül is, mire átkutattam a gardróbomat, találtam egy tisztes göncöt. Egy fehér hosszított pólóra, egy fekete cicanacira, és egy bőrkabátra esett a választásom. Egy selejtes kis megbeszélésre tökéletesen megfelel. De még valami hiányzott. Üres volt a szettem. Nem igazán tetszettem magamnak. A fiókjaimhoz sétáltam, és elkezdtem a két karomra karkötőket aggatni, a fülembe pedig egy jó nagy, lógó fülbevalót csatoltam. De nem, még mindig nem voltam teljesen elégedett. A hajammal is kéne valamit kezdenem, úgy bizony. Betrappoltam a fürdőszobámba, majd az arcomba lógó első tincset elkezdtem göndöríteni a műszeremmel, majd mikor már eléggé göndör volt, hátracsatoltam oldalt. Miután kellőképp „megszépültem” jöhetett az utolsó simítás: a smink. Egyszerűen akartam kinézni, nem hiszem, hogy 10kg vakolatot kéne az arcomra kennem. Csak szempillaspirált, tust és szemceruzát használtam. A végén összegezve magam, megérte, hogy 20 percet álldogáltam a gardróbomban és a fejem is egész tűrhetően, sőt, szépen nézett ki. De azért egyedül mégsem mehetek el a megbeszélésre…

- Hope, gyere el velem a kiadóhoz – csörtettem be a szobájába, bevágva magam után az ajtót. – És egyébként jó reggelt – tettem hozzá mellékesen.

- Szia – nyújtózkodott az ágyán. – Nem kell ilyen sietősnek lenni, na. Totál kész vagyok – sóhajtozott, majd átfordult a másik oldalára.

- Na, szóval. Eljössz velem?

- Nem megy, nem sokára megyünk apuval dolgozni – temette bele fejét a párnába. – Holnap megyek Párizsba.

- Nagyszerű. Jenna még itthon van?

- Miért nem nézed meg?

- Mert nincs hozzá kedvem.

- Hány óra?

- 9 múlt. Áh, akkor már elment, tényleg.

- Kérd meg Zaynt – vetette fel ezt a „briliáns” ötletet.

- Nem, nem igazán szeretném most.

- Louis? Úgyis valamelyik nap panaszkodott, hogy tudja, hogy lekerült a BFF második helyéről a harmadikra, de attól még találkozhatnátok.

- Igen, Louis. Zseni vagy. Szia – vágtattam ki a szobából.

Kikerestem Louis nevét, majd rákattintottam a hívásra.

- Szia Louis!

- Hello – éreztem a hangjában az örömöt.

- Ráérsz ma?

- Rád érek ma, igen – nevetett.

- Pár órácskáról lenne szó…

- Egész nap a tiéd vagyok.

- Csúcs. Fél óra múlva felveszlek.

- Oké – majd kinyomtuk, azt hiszem egyszerre.

Még gyorsan megmostam a fogamat, aztán egyből indultam is a kocsimért.

- Meg fogsz fázni! – kiabálta utánam apu.

- Dehogy – szóltam vissza és becsuktam magam után a bejárati ajtót.

Beugrottam a kocsimba, majd gázt adtam. Hát, Louisék végül is nem laknak annyira közel hozzám, mint Zayn. Negyed óra autóval. Benyomtam a Hits rádiót, ahol pont a One Thing ment. Mekkora véletlen egybeesés… 

Mikor a házuk elé értem, Louis már kint várt. Mivel hullott a hó, elkezdett szaladni és mint Superman, bevágódott a kocsimba.

- Szia, hugi – adott az arcomra egy puszit.

- Szia – mosolyogtam rá. – Remélem még mindig bírod a vezetési stílusomat – mondtam, majd rátapostam a gázra.

- Hát, hogy is mondjam… mint egy őrült.

- De legalább nem szoktam késni – kacsintottam.

Felnevetett. – Értettem a célzást.

Ezután nem szóltunk igazán egymáshoz, mivel Louis felnyomta maxra a hangerőt, mivel szerinte „tökre jó a Hits rádió”. Hát, oké, szerintem is jó számokat adnak.

Fél órán belül megérkeztünk a kiadóhoz.

- Őrült vagy – jegyezte meg Lou, mielőtt kiszálltunk volna a kocsiból.

- Mondja ezt az, aki egész Londonon keresztül üvöltette a kocsiban a rádiót.

- Nem tehetek róla, hogy a kedvencemet adták.

- És szerinted melyik volt a jobb? One Direction – One thing, vagy a What makes you beautiful?

- Ez gonosz volt.

- Tudom – vontam vállat. – De gyere, mert sosem végzünk.

Kipattantunk az autóból, és befutottunk az épületbe. Louis már ismerte az utat és igazából én sem voltam már itt idegen, szóval könnyen odataláltunk. A folyosón Fred várt rám.

- Sziasztok – köszönt. – Szia, Louis! – fogtak kezet.

- Miért kellett bejönnöm, Fred? – kérdeztem.

- Egy aprócska jutalomról kell pár szót szólnia a kiadónak.

- Jutalom? Milyen jutalom?

- Inkább menjünk be és majd ott megtudod.

Louisra néztem. – Megvárlak – ült le a kinti székek egyikére.

Bólintottam.

***

- Most nem mondod, hogy komolyan kapok egy házat?! – örvendeztem, mikor már kijöttünk a körülbelül 1 órás megbeszélésről.

- Ha jól megy a demó és kiadható lesz az album, de.

- Minek nekem új ház?

- Miért, azt akarod, hogy a rajongók a szüleid nyakára járjanak? – csatlakozott a beszélgetéshez Lou is.

- Logikus – vontam vállat bólogatva.

- Na, nekem most mennem kell – nézett az órájára Fred. – További jó szórakozást! – majd meg sem várva a köszönésünket, elviharzott.

- Gyere, megnézünk egy filmet – karolta át a vállamat.

- Oké – egyeztem bele. – Mizujs Hope-pal?

- Hajnali ötkor beszéltem vele utoljára – vont vállat. – Biztos alszik.

- Miért?

- Skype-oltunk – nevetett.

- Értelek - ráztam meg a fejem.

***

A mozi előtt elég sokan leállították Louis-t eg autogramért, vagy fényképért, de ehhez képest elég hamar bejutottunk a filmre két doboz popcornnal és két doboz hatalmas kólával. Lefotóztam a mozit, majd kiposztoltam twitterrre a képet, azzal a címmel, hogy „moziban”. Eredeti, nem? Valami szörnyűséges akciófilmet néztünk. Hát, egyáltalán nem voltam oda érte. Louis szerint „roppant vicces” volt, de én nem repdestem az örömtől, hogy ilyent kell néznem. A férfi elszökik, mert meg akarják ölni, de meg kell hozzá gyilkolnia a fél falut, de végül mégis megtalálják és a film „depi enddel” végződik. Fantasztikus J. Én inkább a nyugodtabb, romantikus, vicces vígjátékokat szeretem. Ezt Lou is tudja, de örül, amikor látja a szenvedő arckifejezésemet – ez boldogítja.

- Tudom hogy tetszett – mondta, amikor kijöttünk a moziból.

- Imádtam.

- Tényleg? – lepődött meg.

- Dehogyis, nem tetszett, nem szeretem az ilyeneket – röhögtem fel.

- Hú, akkor jó, már megijedtem, hogy mennyire megváltoztál, amióta nem láttalak. De akkor nem – vigyorodott el, majd elindultunk a kocsim felé.

- Dehogy. Egyébként ma nem lesz koncertetek? Magánkoncert esetleg?

- Nem, semmi, ma mindenki szabad.

Akkor Zayn miért mondta tegnap, hogy egy pénzes fickónak a lányának adnak koncertet? Miért hazudott nekem?

- És délelőtt sem volt semmi?

- Nem. Miért?

- Csak kérdeztem.

Miért hazudott Zayn? 

p.s.

http://new-city-and-new-life.blogspot.hu/

Kukkantsatok be Kitti blogjára! Megéri! Én nagyon szeretem ezt a blogot! :)