15. rész: You're the air

Sziasztok, kedves Olvasóim! :) 

Annyira siettem a résszel, hogy azt le sem tudom írni. Na, jó, igazából nem én siettem, inkább úgy mondanám, siettek az ujjaim az írással. :) 

Egy kis szösszenet rólam: eszméletlen nagy nyüzsgés van a suliban mióta a karácsonyi műsorra készülünk. Hihetetlenül jó lesz! Nagyon élvezzük a próbákat, én legalábbis, de ezzel még egy jó páran vannak így. Pénteken lesz az ünnepség és totálisan izgatott vagyok! :) Kívánjatok sok szerencsét, ugyanis én fogom vinni a koszorút, verset mondok és az énekkarban is szereplek! Imádni fogják a vendégek az előadásunkat! :) 

Nem is fecsegnék többet... itt a friss fejezet!

Jó olvasást!

Ölel Titeket, 

Regina Malik 

1 héttel később.

Harry születésnapi bulija után nem láttam a fiúkat, Louis és Zayn hívott, de mindkettőjük csak egyszer. Louis azért keresett, hogy mondjam meg Hope-nak, kapcsolja be a skype-ot, Zayn pedig azért, hogy egyeztessünk egy napot, amikor átjön filmezni. Kicsit próbáltam kifogásokat keresni, mivel az egyik énem azt súgta, hogy el kell felejtenem, de látni akartam, hallani a hangját, tudni, hogy itt van, közel hozzám. Győzött az akaratosabb énem, mint mindig. Mára beszéltük meg a filmezést. Izgatott vagyok, hogy tudom, bármelyik pillanatban betoppanhat az ajtómon. Csak türtőztetnem kellene magamat, hogy ne ugorjak a nyakába az örömtől, vagy a szomorúságtól ne sírjam el magam. Normális ez? De most komolyan.

- Destiny, segítenél nekem egy kicsit? – kiabált be a nappaliba anyu, ahol épp feküdtem.

Besiettem a konyhába, majd rátámaszkodtam a pultra. – Mondjad.

- Ideadnád a cukrot? – mutatott a fenti szekrényre.

- Tessék – nyomtam a kezébe.

- Köszi. Mikor jön Zayn?

Ránéztem a telefonom kijelzőjére. – Mindjárt.

- Mit néztek?

- Egy olyan filmet, amit ő nem fog szeretni – mosolyodtam el. Felvont szemöldökkel nézett rám. – Randiztam egy sztárral.

- Amit tavaly megnézettél velem?

- Azt.

- Nem is olyan rossz az a film – vont vállat.

- De mi nők vagyunk, szerinted egy fiúnak mennyire tetszik egy totál szerelmes film? – ültem fel a pultra.

- Zayn más, mint a többi fiú – nézett rám mosolyogva.

Köszi anya, ezt én is tudom, elég jól… Zayn a legtökéletesebb pasi, akivel életemben eddig találkoztam. Nekem tökéletes.

- Ühüm – dörmögtem zavartan.

- Ő nem fog leszólni egy filmet, ami neked tetszik. Mindig odafigyel mindenkire. Aranyos srác. Nem gondoltál még arra, hogy randizzatok úgy?

- Anyu! – szóltam rá. De amúgy minden második másodpercben azon gondolkozok, milyen jó lenne vele lenni.

- Jó, jó. Ne haragudj!

- Nem, dehogy – hajtottam le a fejem. Reméltem, hogy nem veszi észre a rákvörös fejemet. Hála Istennek, nem volt ideje velem foglalkozni, mert a kajára figyelt.

- Destiny!

- Hm?

- A telefonod.

Értetlen arckifejezéssel bámultam rá, majd a mobilomra néztem. Rezgett. Zavaromban megvakartam a homlokomat, majd áthúztam a kijelzőn az ujjamat.

- Szia, Fred!

- Szia – üdvözölt lihegve.

- Futsz? Üldöznek? Úristen, jól vagy? – szorítottam a fülemhez a telefont.

- Minden okés – nevette el magát. – Csak épp sétálok haza és hideg van.

- Ja, értem. Mizu van?

- Holnap ráérsz? – kérdezte, majd folytatta: - Mármint ez kijelentés volt.

- Vasárnap lesz.

- Csak a Nagyfőnök ezt leszarja. Nem rabolná sokáig az idődet, csak alá kellene írni pár papírt, hogy júniusban elkezdhessünk felvenni a demót.

- És az nem ér rá mondjuk hétfő délutánig? Na jó, tudod mit? Mindegy. A tanuláson úgysincs más programom holnapra, szóval rendben.

- Egyébként nem volt választásod.

- Tudom.

- Szia – hallottam, hogy mosolyog, én pedig kinyomtam.

Majd pár másodpercen belül ismét rezgett.

- Hm?

- Tudod, hogy nem illik köszönés nélkül „távozni”? – dünnyögött Fred. Ismét kinyomtam, most már csak poénból.

„A modorodon azért még van mit csiszolni, xx” – érkezett az sms.

Visszaírtam: „Sajnálom… vagy mégsem. J Xx”

- Na mi van? – simította meg anyu a vállamat.

- Csak pár papírdolog a demóval kapcsolatban.

- Ugye nem akarják visszavonni?

- Nem, dehogy. Nagy tehetségnek tartanak és szívesen dolgoznak velem.

- Persze, hogy szívesen dolgoznak veled, hisz gyönyörű a hangod. De nem gondolod, hogy el kellene menned egyetemre, főiskolára?

- Anyu, maradtam a Melody-n plusz 2 évet. 19 éves vagyok. Nem fogok fősulira menni, mert nem akarok.

- De ha nem jönne be az énekesi karrier…

- Az a jövő. Most meg a jelen van. Nem akarok a jövőre gondolni, csak a mának élni. Fiatal vagyok.

- Tudom, de a fiatalok sok hibát követnek el.

- A felnőttek is.

- Ezt nem vitatom. Gondold át!

- Nem kell átgondolnom. Ezen az éven végzek az iskolával és nem megyek főiskolára.

Anyu felsóhajtott, majd visszafordult a tűzhely felé. – Csengettek.

- Hallottam.

Kicsit szaporábban szedtem a lábaimat, de nem akartam, hogy a lépteim hangja eláruljon, ezért csak mértékkel siettem ajtót nyitni. Amint megpillantottam, szinte a lélegzetem is elállt. A csukja az egész hajára rá volt húzva, mintha csak a gyermekét védené, fekete kabátja tökéletesen passzolt amúgy a hajához, farmer gatyát és bakancsot viselt.

- Rohadt hideg van – „köszönt”.

- Szia neked is – mosolyodtam el, majd betessékeltem.

- Szia-szia, bocsi – vette le sietve a kabátját és a bakancsát.

- Sietünk valahova?

- Igen, a szobádba, mert rohadt hideg van.

Elnevettem magam. – Jó, na gyere, meg ne fagyj.

- Szia Lilly! Jó főzőcskézést! – szólt be anyunak a konyhába.

- Hello Zayn! Köszönöm! – köszöntötte anyut. – Jó filmnézést!

- Meglesz – mondtam.

Felbaktattunk a lépcsőn, majd a pendrive-omat bedugtam a tévébe és kiválasztottam a filmet. Zayn addig elhelyezkedett a babzsák fotelemben.

- Mit fogunk nézni? – kérdezte.

- Randiztam egy sztárral.

- Fájni fog?

- Picit – mosolyogtam rá, majd levetődtem a másik fotelbe.

***

- Olyan szép ez a dal – mondtam. – Imádom.

- Nem rossz – bólintott Zayn.

- A lánynak olyan jó érzés lehet, hogy a srác mindenki előtt így elénekli neki.

- Neked már énekeltek?

- Nem. Soha – nevettem. - What you mean to me – énekelgettem halkan.

- Holnap mit csinálsz?

- Tanulok, ah. Plusz bemegyek a kiadóhoz.

- Minek?

- Papírok…

- Értem. Lesz egy magánkoncertünk. Pénzes a pasas, a lánya meg rajongó.

- Szegények – mosolyodtam el. – Hány éves?

- 13 és sok barátnője van.

- Valamelyik a végén még meghódít.

- Kettő egyszerre! – rázta meg a fejét.

- Zayn, vigyázz a nőkkel! Szétszednek.

- Az hát – bólogatott eszelősen. – Sí-maszkban fogok járkálni.

- Miért?

- Nem tudom, de menő.

- Nem az – csóváltam a fejem.

- Akkor azért, mert menővé teszem.

- Így már elképzelhető.

- Szerinted Epic vagy Columbia?

- Columbia, mert oda vagyok szerződve – nevettem fel.

- De Olly Murs is Epic-es.

- Rebecca Ferguson is.

- Ronan Parke.

- Matt Cardle, tudod, az országos spanotok Columbia-s.

- Mi is.

- Tudom.

- Megmutatod a dalszövegeidet? – kérdezte kiskutya szemekkel.

- Honnan tudod, hogy írok? – kacagtam fel kínosan.

- Louis említette, hogy régen sokat írtál.

- Egyet megmutatok. Csak egyet, az valamennyire tűrhető…

- Rendben.

Felkeltem a fotelből, majd odaléptem a szekrényemhez, elővettem az egyik tömbömet, ami tele volt szövegekkel, felkaptam a gitáromat és lehuppantam az ágyamra.

- Majd véleményt kérek, jó? – kapartam elő a választott dalt.

- Rendben – bólintott, közben pedig megfordította a babzsák fotelt, hogy rám lásson.

- Öhm, a címe You’re the air. 

(…)

I want the stars to know they've won

If only to beguile

The sky has opened up again and Heaven reconciled

I want you naked, I want you wild

I want the stars to know they win

Give me that smile, just give it me, just turn it on

I'm lost again

I can't eat or sleep

When you're not with me,

Baby you're the air i breath

(…)

(a dalszöveg REM – You’re in the air és Nick Jonas – Critical)

- Ez nagyon jó – hallottam Zayn hangját és csak most nyitottam ki a szemem, ami eddig az egész előadásom alatt csukva volt.

- Valóban?

- Persze – mosolygott. – Mikor írtad?

- Még régebben – hazudtam.

 Igazából ezt a dalt Harry születésnapja után írtam, szóval pár napja, amikor nem találkoztam Zaynnel… mondhatom, picit bele is őrültem. J

- Értem. Nekünk nem akarsz írni egyet?

Felnevettem. – Talán lehet róla szó.

- Kezdetnek megteszi – vont vállat és velem együtt kacagott.

Zayn körülbelül még fél órát maradt, mert Liam hívta, hogy elszabadult a pokol Harryéknél. Felajánlottam, hogy vele megyek, de megakadályozta, azzal az indokkal, hogy „tanulnom kell”. Igaza volt.

Csak még lemegyek enni…

Ahogy kinyitottam a szobaajtómat anyuba ütköztem. Kérdőn néztem rá és nem tudtam ezt a dolgot mire vélni.

- Hallottam a dalt – szinte suttogta.

Nagyot nyeltem, elég hangosan. – Hallottad?

- Igen – bólintott.

Abban a pillanatban értettem, mit mond. Nem csak a dalt hallotta, hanem a mondanivalóját is… mintha tudta volna a miértjét. Biztos voltam benne, hogy szinte tudja.