13. rész: Betegség? Ne már!

Sziasztok!

Itt lenne a 13. rész, ami végül is tök rövid, meg unalmas, de azért remélem még sem lett annyira szörnyű, mint amilyennek gondolom. :) 

Nem akarok sokat beszélni, meg nincs is kedvem most hozzá...

So jó olvasást! :)

- Regi, xx

Már alig vártam, hogy hazaérjünk, mert egyrészt fájt a fülem a zene hangosságától, másrészt pedig tényleg iszonyat fáradt voltam. Persze Hope-tól ismét megkaptam, hogy „mégis miért nem szóltunk neki, hogy elmegyünk, mert hogy ő olyan nagyon halálra izgulta magát”.

- Nem csináltunk semmi illegális dolgot. Sétáltunk, aztán vettünk Zaynéknek egy dvd-t. Oké? – magyaráztam teljesen hulla tekintettel.

- Mégis mi van veled? – fürkészett. – Szörnyen nézel ki.

- Szörnyen is érzem magam.

- Végy egy jó meleg fürdőt, majd aludj egyet – parancsolt rám. Ez vicces, ő anyáskodik felettem?

- Anyu, főzöl nekem teát? – kérdeztem bociszemekkel.

- Ne anyázz le! – üvöltötte le a fejem. Hát, igen, szeret ő lenni a határozott, az idősebb és az okosabb. Ezek közül végül is mennyi igaz rá valóságosan? Áh, hagyjuk.

- Kérlek – kértem komolyan.

- Bolond vagy – forgatta meg a szemeit, majd legyintett és besétált a konyhába. Mégis csinál nekem teát. J

Miután levettem a kabátomat, a sálamat, meg a többi dolgot, odaköszöntem a fiúknak, majd felslisszoltam az emeletre. Belenéztem az asztali tükrömbe. Hááát. Tényleg ramatyul nézek ki. Szemeim kigömbölyödtek, kidülledtek, arcom piros, mint a tűz és összességében olyan fejet vágtam, mint aki most szabadult a szociális központból. Táskámat leraktam az ágyra, majd miután a mobilomat kitettem az asztalra, levetettem a ruháimat és bementem a fürdőszobámba. A kádban szétszórtam pár illatkövet, majd vissza kimentem a fürdőből, hogy lerakjam a hajgumimat.

Kopogtak.   

- Bejöhetek? – nyitott be Zayn.

- Már bejöttél – vontam vállat. Ránéztem Zaynre, akinek majdnem kiestek a szemei és inkább gyorsan más felé nézett. A Big Time Rush-os posztereimet kezdte el szemlélgetni. Akkor esett csak le a dolog, hogy én alapból egy kis törülközőben topmodellezek neki. Upppsz.

- Figyelj, nem nézek oda, csak azt szerettem volna megkérdezni: jól vagy?

- Nem, nem igazán – ismertem be. – Picit fáj a fejem, sőt a közérzetem sem a legjobb.

Amint kimondtam az utóbbi szavakat, megszólalt a telefonom.

- Majd még dumálunk, de most akkor hagylak – lépett ki az ajtón, majd behúzta maga után. Még néztem vagy három másodpercig az ajtót, aztán odaléptem a telefonomhoz.

Anyu – állt a kijelzőn.

- Szia! Mi van? – vettem fel.

- Csak meg akartam kérdezni, jól vagytok-e. Szóval, hogy vagytok? Kibírtok még egy napot?

- Persze, tök jól elvagyunk, de azért hiányoztok.

Ó, elfelejtettem mondani, hogy anyuék egy tárgyalásra mentek Madridba? Ja, és ha már ott vagyunk, miért ne legyünk távol a gyerekektől 4 napig…?

- Holnap érkezünk – emlékeztetett rá. – Figyelj a húgaidra! Egyébként, hogy ment Jenna „vissza a kollégiumba” ügye? Remélem nem felejtettétek el, és időben beköltözött!

Hát, ő, izé, de, de elfelejtettük. Ebből iszonyat nagy gond lesz. Jobb, ha nem szólok anyunak. Én majd elintézem.

- Igen, persze, tök jól ment minden, nem volt semmi gond. Ugyan, mi? Elfelejteni? Dehogy. – daráltam le egy szuszra a hazugságomat.

- Rendben, bíztam benned. A nővéred néha elég kelekótya – éreztem, hogy mosolyog. Remek. – Most mennem kell, szóval, vigyázzatok magatokra! Puszillak titeket! – köszönt el.

- Puszi! – nyomtam ki.

Majd fürdés után elintézem a Jenna dolgot. Hogy lehet ennyire felelőtlen??? Nem én ígértem meg, hogy elviszem a húgomat beíratni a mostani félévre. Hihetetlen, hogy Hope elfelejtette.

Miután vettem egy jó hosszú, körülbelül egy órás fürdőt, befeküdtem az ágyba, majd az IPhone-omba beleillesztettem a fülesemet és zenét hallgatva elaludtam.

~*~

- Destiny – szólítgatott egy lágy, ismerős, halk hang.

- Mi van? – nyöszörögtem rekedtes hangon.

- Lázmérő – nyomta a kezembe a tárgyat.

- Hope, ne már – vontam fel a szemöldököm.

- De már – mondta határozottan. Rátette a kezét a homlokomra. – Olyan tüzes a fejed, hogy szalonnát tudnék rajta sütni – elnevettem magam.

- Jól van – sóhajtottam. Betettem a mérőt, majd 1-2 perc múlva csipogni kezdett.

- 38,5 – tájékoztatott Hope. Aha, mintha nem láttam volna. – Hozok gyógyszert, ja és ott a teád – mutatott az éjjeliszekrényemre.

- Köszi – mosolyodtam el, majd felültem és odanyúltam az italért. Át volt fogva egy kendővel, gondolom, hogy ne égessem el a kezem közben. Óvatosan szörpintettem egyet, majd megborzongtam. Éreztem, ahogy a melegség átjárja testemet, pedig nem voltam én sem hideg. Hallottam, ahogy a lány trappol fel a lépcsőn, majd pár pillanat múlva a szobámban termett.

- Tuti, hogy Jenna fertőzött meg – közölte. – Vagy a ma délutáni kis kiruccanásod miatt lettél beteg.

- Hány óra van? – direkt nem reagáltam az előbb hallottakra. Ki a franc akar most veszekedni?

- Tíz, de nyugi, csak három órát aludtál.

- Nagyon nyugodt vagyok, nem látod? – tártam szét a karom.

- Holnap doki.

- Tudom.

- Rendben.

- Egyébként, hogy ment Jenna beíratása a kollégiumba?

- Tök jól ment. Telefonon lerendeztem. Délután bementem, mert megbeszéltem még az igazgatóval pénteken, hogy mivel nem tudunk bemenni, ezért mára raktuk a beíratást.

- Te elintézted?

- Naná. Hát nem meg volt beszélve, hogy elviszem Jennát? Ennyi.

- Felnőttél – ráncoltam a szemöldököm. Ez meglepett. Hope észben tartott egy dolgot? Egy ilyen fontosat? Nem semmi.

- Jó-jó, elég lesz ebből, csak elvégeztem azt, amire megkértek. Nem vagyok ettől még szuperhős.

- Nem mondtam, hogy az vagy, mert nem vagy – nevettem fel. Amennyire tudtam…

- Feküdj vissza, majd reggel felébresztelek. Bemegyünk a dokihoz.

- Jó éjt!

- Neked is – köszönt, majd kiment a szobámból.

Visszafeküdtem az ágyba, aztán egyik kezemet benyomtam a párnám alá, a másikat pedig a hasamhoz nyomtam, lábamat felhúztam, míg a másik ki volt nyújtva. Kedvenc alvópózom.

Hope mégsem annyira hülye, mint ahogy gondoltam. Hihetetlen, hogy elintézte. Nem szokott ő ilyen felelősségtudó lenni. Mi üthetett belé? Szerintem még a szülinapomat  is elfelejtené, ha nem akkor lenne, mint az övé…

Már pont elaludtam volna, amikor nyílt az ajtó. Halk lépteket hallottam, óvatosan kinyitottam a szememet, majd egy férfialakot pillantottam meg a sötétben, de kivenni már nem voltam képes, hogy ki az. Túl sötét volt. Pont, hogy sikítani akartam, de rátette kezét a számra. Ismerős volt a keze.

- Hé, ne üvölts – nyugtatott meg.

- Marhára megijesztettél, Zayn – kezét levettem számról, majd köhögtem egyet.

- Bocsi – vakarta meg a tarkóját. – Nem akarlak zavarni, mert már totál fél tizenegy van, csak akarok valamit kérdezni.

- Kérdezz nyugodtan.

- Szereted a Big Time Rush-ot?

- Aha, fan vagyok – kuncogtam.

- Szuper – mosolygott.

- Ennyit akartál? – vontam fel a szemöldököm, majd arcát próbáltam fürkészni a sötétben.

- Lényegében igen.

- Rendben.

- Lesz majd egy meglepetésem számodra.

- Mi az?

- Nem mondom el – nevetett.

- De, légy szí’!

- Az úgy tré.

- Ne csináld már, na, mondd el!

- Nem, nem mondom el! Izgulj csak, rágd le a körmöd, tépd a hajad, halmozz el sms-ekkel, de nem fogom elmondani. Még nem.

- Nem fogok sms-t küldeni. Egyet sem.

- Oké – mosolygott.

- Lépek – állt fel az ágyamról, majd megigazította a pulcsiját.

- Egyébként még mindenki itt van?

- Aha, most megyünk. Csak be akartam nézni. Nem kérdezem meg, hogy vagy, mert látom, hogy szarul, ne haragudj, meg Hope mondta, hogy lázad van – tette mancsát a homlokomra. – És igen, elég meleg vagy.

- Kösz – sziszegtem.

- Csak természetes – mosolyogott.

- Tényleg megyek. Jobbulást!

- Köszi!

Miután kiment az ajtómon egyből az éjjeliszekrényemhez nyúltam, a telefonomért. Kikerestem a számát a névjegyzékből, majd szaporán pötyögni kezdtem.

„Mondd meg, mi lesz a meglepetés! Légy oly’ kedves! Kérlek! Xx”

Elküldtem, majd mellkasomra biggyesztettem a készüléket és lehajtottam fejem a párnámra. Pár perc múlva rezgett – mivel némára volt állítva – és gyorsan utána kaptam. Megnyitottam az üzenetet, majd szomorúan pislogtam a kijelzőre.

„Bolond vagy! Aaha. Tudtam, hogy nem bírod ki. X”

Aztán végül is elmosolyodtam, mert igaza volt. Nem bírtam ki. Bolond vagyok? Ha emiatt bolond vagyok, akkor igen, az vagyok. J