8. rész: Kikapcsolódós hétvége

Sziasztok! 

Ne haragudjatok, amiért több mint 1 hónapja nem hoztam részt. Nagyon röstellem magam! De végre megírtam. Szóval nem is dumálnék sokat. Kicsit unalmasra sikeredett, de ezt majd ti eldöntitek. Örülnék pár kommentnek. Amint tudom, hozom a következő részt! Jó olvasást!

Regi, xx

- Ez marha vicces – vágódott oda mellém Louis.

- Kitöröd a pultot, te alkoholista – legyezgettem az orrom előtt. Irtó büdös piaszaga volt.

- Ne finnyáskodj már. A nővéred sem jobb.

- Nem a nővérem. Én születtem előbb. Amúgy meg tudom, hogy ő sem tudja magát tartóztatni a piától. Elég szégyen.

- Régebben nem voltál ennyire tré.

- Miről beszélsz? Én nem változtam Louis!

- Nem akarok veled összeveszni. Most kaptalak vissza – sóhajtott, majd sokatmondóan átölelt. 

Nem zavart, hogy bűzlött, nem zavart semmi. Nekem is nagyon-nagyon hiányzott és nem szeretném elveszteni.

- Ne haragudj rám! – suttogta bele a hajamba.

- Nem haragszom – húztam el a számat.

- Figyeljetek, szerintem ne drámázzunk! – jött oda hozzánk Hope, majd megfogta Louis kezét és szó nélkül elvitte magával.

Marha jó! Ők is eltűnnek és már azt sem tudom, hogy hol vannak Liamék. Liamről jut eszembe… nem értem, miért kérte el a számomat a koncerten, mikor neki van barátnője? Vagy esetleg ezt csak én értettem félre? Márpedig, ha én srác lennék, tuti nem kéregetném el más lányok telefonszámát. Ez logikus, nem? Esetleg csak barátkozni akart? Megsajnált? Rejtély marad.

És itt van a Zayn téma. Azt hiszem, egy nagyon picit tényleg tetszik nekem. Hisz nem ronda, iszonyat jó a hangja, jó rajta minden. De végül is ez nem mehet így tovább. Nekem ott van Luk. Nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel az egész helyzettel. Zaynnek biztos, hogy nem tetszek. Maximum barátként – vagy még úgy se – tekint rám, szóval vele nem lehet több, mint haveri viszony. Talán jobb lenne, ha én sem a szerelmet vagy a pasit keresném benne, hanem visszafognám magamat és egy darabig nem találkoznék vele, velük.

- Destiny, sokat agyalsz – ült le a mellettem lévő bárszékre az emlegetett személy. – Mit iszol?

- Épp egy Martinival végeztem – válaszoltam.

- Két Martinit – szólt oda a pultosnak.

- Nem kéne már többet innom…

- … De csak nem kéne.

- Nagyon le akarsz itatni – nevettem fel. Szinte alig hallottam mit beszél, olyan hangos volt a zene.

- Lebuktam – kiabálta a fülembe, mert látta, hogy nem nagyon értem.

- Egészségünkre – koccintottunk és két másodperc alatt lehúztuk azt a picike kis szeszt.

- Megártott? – kérdezte mosolyogva.

- Igen, azt hiszem tényleg haza kéne menni – poénkodtam.

- Komolyan? Még csak fél négy.

- Vicceltem. Amúgy is, Hope még nem igazán szeretne elmenni.

- Már csak fél óra.

- Mi fél óra?

- Semmi. Mindegy, nem fontos.

- Zayn! Milyen fél óráról beszélsz? Fél óra múlva megyünk haza?

- Igen, körülbelül.

- Nem voltál meggyőző.

- Igen, körülbelül – ismételte el mosolyogva.

- Most már talán…

- Gyere velem táncolni – érintette meg lágyan a kezemet. Nem tudta, mit szólok majd hozzá.

- Menjünk – egyeztem bele.

- Úgy tudtam, nem szeretsz táncolni – szólaltam meg végigtáncolt tíz perc után.

- Nem is – vont vállat.

- Akkor miért jöttél velem táncolni?

- Szomorúnak tűntél és tényleg sokat agyalsz. Kapcsolódj már ki egy kicsikét!

- De én jól vagyok! Csak gondolkoztam valamin!

- Nem értelek – hajolt hozzám közelebb.

- Jól vagyok – ismételtem meg.

- Elhiszem – emelte fel a szemöldökét.

- Tényleg!

- Hiszek neked!

Az a fél óra elég gyorsan eltelt. Liam megjelent Danielle-lel kézen fogva és miután összekapartuk Louist és Hope-ot, elindultunk kifele, a kocsikhoz.

- Na, milyen volt a buli? – kérdezte Niall, mikor kiértünk.

- Fiúk, egyben vagytok? – nézett végig rajtuk Paul. – Lányok, ti is?

- Megvagyunk – bólintottam.

- Rendben.

- Na, induljunk – szólt Liam.

Követtem Liamet, majd beszálltam a kocsi hátsó ülésére. Mit is hittem, hogy majd egyedül fogok itt üldögélni, nyugisan? Hát… persze, hogy nem. Bevágódott mellém Zayn, a másik oldalamra pedig Niall, az anyósülésen pedig Danielle foglalt helyet.

- A tesóim nem velünk jönnek? – kérdeztem.

- Úgy néz ki, nem – nézett hátra Liam. – Baj?

- Nem, nem. Ki vezet?

- Paul és Micheal is tud vezetni, ők pedig nem ittak, szóval ne izgulj, a húgaid épségben fognak megérkezni – biztosított.

- Nem izgulok, csak fázok – jelentettem ki.

Két másodperc múlva már egy kéz a derekamat átfogva, egy másik pedig a vállamon pihent.

- Köszi srácok – mosolyogtam hálásan.

- Szóra sem érdemes – vont vállat Niall.

- Amúgy Niall, milyen csaj Destiny húga? – kérdezte Liam.

- Aranyos kiscsaj.

- Ennyi? Aranyos kiscsaj?

- Nem rossz, de nem akarok komoly kapcsolatot még. Kielégítő választ adtam?

- Nem! – emelte fel a hangját Liam. Viccesen, persze…

- Jó, mert ennyivel kell beérned, ugyanis én többet nem mondok  - kacsintott.

- Miért vagy vele gonosz? – sóhajtott egy hatalmasat Zayn.

- Fiúk, könyörgöm – csitította őket Danielle.

- Jól van, mami – mondták kórusban.

- Tudsz rájuk hatni – nevettem fel.

- Nehéz velük boldogulni, de imádom őket – mosolygott. – Főleg téged, Liam, nyugi!

- Nyugodt vagyok, asszony!

- Milyen asszony?

- Dani – nézett rá.

- Liam, megkérhetlek, hogy figyeld szépen az utat? – kérte Niall lányos hangon.

- Természetesen megkérhetsz, de nem ingyen van.

- Mennyibe kerülsz, ember?

- Száz font és Zaynnel alszol a következő koncertünk előtt.

- Jó, tartom – mondta határozottan Niall.

- Az nem gáz, hogy előttem kártyáztok el engem? – szólt közbe Zayn.

- Kapós vagy, nincs mit tagadni – mosolyogtam, mire Niall elröhögte magát.

- Jól van, szerintem fejezzük be – javasolta Liam. – De akkor is kérem a százasomat és Zaynnel aszol, Niall!

- Oké – törődtek bele mindketten.

Sötét volt. Rettentően sötét. Csak a kocsik fénye világította meg az utakat, ami magában úgy elég félelmetesen hatott. Az eső elkezdett zuhogni, emiatt Liam benyomta az ablaktörlőt.

Kicsit elbóbiskoltam…

- Des, ébresztő! – keltegetett Niall. – Mindjárt odaérünk.

- Mi? – nyitottam ki a szemeimet. – Hol vagyunk? Hova megyünk? Szólaljatok már meg! Hova megyünk? – ijedtem meg az idegen környezettől.

Nem láttam sokat, de tudtam, hogy nem hazafelé tartunk. Itt még sosem jártam.

- Ne izgulj már annyit, Des! Nyugi! – karolta át vállamat Niall, majd gyengéden megrázott.

- De hova visztek engem?

- Csak egy kedves helyünkre – válaszolt Zayn kifele bámulva.

- Holnap iskola! Ne vicceljetek már!

- Az holnap lesz. Még csak vasárnap hajnali öt óra van… ne parázz már, Des – szólt közbe Liam is.

- Nem parázok! – háborodtam fel.

- Á, ugyan, te sosem!

- Ne kötöszködj velem, Payne!

- Eszem ágában sincs veled kötöszködni, paragép – nézett vissza mosolyogva a visszapillantóból.

- Paragép… jól van, Payne – nevettem fel.

- Destiny, komolyan parázol? – kérdezte Danielle.

- Nem parázik, csak dühös, mert nem szóltunk neki előre, hogy hova akarjuk hozni, így nem tudott erre felkészülni – válaszolt helyettem Zayn.

- Igen, ahogy Malik mondja – bólintottam.

- De ne legyél ideges, nyugodj meg! Nem fogod magad rosszul érezni, imádom ezt a helyet, ahogy a többiek is. Nagyon nyugodt és itt még a rajongók sem találhatnak ránk. Kész Mennyország! – áradozott a lány.

- Ha valóban ilyen szuper, akkor kíváncsi vagyok rá – mosolyodtam el.

- Tetszeni fog, bízz bennünk! – bökött oldalba Niall. – Olyan, mint te: szürke és magányos – súgta a fülembe.

Olyan, mint te… szürke és magányos. Szürke és magányos… szürke és magányos. Csak ez járt a fejemben, amit Niall az imént mondott. Vajon komolyan gondolta? Nem is vagyok szürke. Sőt, még nem is vagyok magányos!

- Pardon? – néztem rá szúrós szemekkel. Szinte majdnem megfojtottam ezt a szőkeséget. 

- Csak vicceltem! Ne vedd komolyan! – mondta.

Lehajtottam a fejemet és nem figyeltem rá.

- Hé, tényleg csak vicceltem! Ne hogy elhiggyed, nem mondtam komolyan!

- Semmi gáz – vontam vállat.

Ezután egész úton nem szóltunk egymáshoz, de a többiek sem nagyon beszélgettek. Azt hiszem, megöltem a kedvünket…

Szerintem elhagytuk már Londont. Vagy valahol a külvárosában vagyunk… Csak fákat láttam, de eléggé hangulatos volt, viszont egy kicsit félelmetes is. A januári szél ide-oda pengette a fák ágait, amiket hó borított. Nem nagyon szeretem a hideget, se a telet, de a kandallónál ülni egy bögre forró kakaóval isteni érzés! Most is inkább szürcsölgetném a kakaót, minthogy itt furikázzak egy teljesen ismeretlen környéken. Liamék meg vannak őrülve! Mégis hogy képzelték, hogy csak így elrabolhatnak? Ki fog vigyázni a teljesen ostoba testvéreimre? Mert hogy ők magukra nem tudnak, az holt biztos. De végül is, nagyon kíváncsi vagyok, hogy hova visznek. Ha jobban belegondolok, egész izgalmas. Öt fiatal, távol a szülőktől, egy erdőben… Ennyire begyepesedett én sem vagyok. Nagyon kíváncsi vagyok!

Hamarosan egy kis faházikót pillantottunk meg. Mellette volt egy kisebb tó, ami be volt fagyva. Liam a ház mögé hajtott, majd leparkolt egy másik autó mellé. Vajon mi ez a hely és kik a másik kocsi tulajdonosai? A kérdések csak úgy cikáztak a fejemben, de gyorsan elhessegettem őket. 

- Hova hoztatok? – kérdeztem meg.

- Ez a kedvenc helyünk. Ha itthon vagyunk és van egy kis szabadidőnk, mindig eljövünk ide. Itt béke honol és nincsenek rajongók sem. Ne értsd félre, imádjuk a rajongóinkat, de nekünk is kijár a pihenés – felelt Liam.

- És ezt miért nem lehetett először elmondani? Ez jó nektek, hogy titkolóztatok?

- Miért, beleegyeztél volna, hogy el gyere ide?

- Valószínűleg nem… - vontam vállat.

- Látod? Tudtuk mi ezt! Na, gyere be, te kis Paragép! – ragadta meg a karomat Zayn.

- Ne hívj így!

- Bocsi – nézett vissza rám mosolyogva, majd felráncigált a két fokos lépcsőn. Nem láttam semmit, olyan sötét volt.

A házban világos volt. Ahogy beléptünk az ajtón, megpillantottam Jennáékat. Utána elkezdtem pásztázni a ház belsejét is. Nem is hittem volna, hogy ilyen modern ez a kis kuckó. Nagyon szépen volt berendezve. Az egyik oldalából indult a konyha, majd azt egy pult választotta el az ebédlőtől. A konyha be volt rendezve minden konyhás dologgal… hűtő, tűzhely, mikró, stb. Az ebédlőasztal sötétbarna volt és hat ülőhelyes. A székek az asztal színével megegyező színű volt, amiken kis párnák díszelegtek. A nappaliban található volt három sötétbarna bőrfotel, egy ugyanilyen színű kanapé – ami eszméletlen hosszú volt –, egy kandalló és egy átlátszó üvegasztal,a bútorok alatt pedig fehér, bojtos szőnyeg volt.

- Menj már beljebb – szólt a hátam mögül Liam. Nem volt durva, inkább aranyos, várakozó.

- Ezt úgy értette, hogy nyugodtan fáradj beljebb – javította ki kedvesen Danielle.

- Sziasztok – köszöntött minket Louis. – Végre megjöttetek!

- Mint a lajhárok – csóválta a fejét Harry. – Komolyan, eszméletlen lassúak voltatok!

- A vezetési stílusomat kritizáltad most, Harry? – háborodott fel Liam.

- Nem, dehogy! Csak megmondtam, hogy iszonyú lajhártempóban kocsikáztatok.

- Rendben, legközelebb száguldozni fogok, mint a vadbarmok!

- Liam – nevetett fel Danie.

- Tetszik? – fordult felém Niall.

- Igen, nagyon aranyos és hangulatos – bólogattam mosolyogva.

- Gyere, megmutatom az emeletet – ragadta meg a kezemet Zayn és elkezdett húzni. – Már ha nem baj?!

- Nem, kíváncsi vagyok! – léptem mellé, jelezve, hogy mehetünk, rángathat bárhova, ahova csak akar.

A lépcső eszméletlen szép volt. Az eleje csigában ment fel, míg a közepétől már csak egyenesen meredt felfelé. Mikor felértünk egyből egy biliárdasztalt pillantottam meg. A sarokban egy csocsó volt bebiggyesztve.

- Sardi Home Atlantis? – kérdeztem rá.

- Igen – mosolygott. – De nem igazán használjuk, sőt, szinte sosem. Tudsz játszani?

- Ó, hogyne tudnék. Régebben nagyon profi voltam. Nem tudom, most hogy állok vele – nevettem el a végét.

- Na, akkor majd holnap elővesszük és játszunk egyet!

- Holnap?

- Ki vagytok kérve a suliból.

- Imádlak titeket – ájuldoztam.

- Annyiszor hallom ezt… - áradozott.

- Jaj, most legyél ám menő!

- Az vagyok, kérlek – kacsintott.

- Én kérek elnézést – mosolyodtam el.

- Semmi gond – sóhajtott. – De most menjünk tovább.

Ismét megfogta a kezemet, majd az egyik ajtó felé vezetett.

- Itt fogsz aludni – mutatta be a szobámat.

- Két személyes ágy? Még hozzá francia körágy?

- Azért adunk a kényelemre – nevetett. – És igen, kétszemélyes. Szóval muszáj lesz valakit választanod.

- Téged választalak, Pikachu!

- Rettentő vicces vagy, komolyan!

- De tényleg. Veled vagyok úgy a legjobb viszonyban, szóval, ha nem baj, akkor alszol velem?

- Jól van – bólintott. – Legyen.

- Köszönöm – mosolyogtam rá.

- Kíváncsi vagy a többiek szobájára? Szinte ugyanilyen mint ez.

- Akkor nem szükséges, köszönöm – ráztam meg a fejem.

- De a fürdőt azért megmutatom, rendben?

- Okés – bólintottam.

- Van kettő. Biztonság esetére. Niall nagyon szeret abban az időpontban zuhanyozni, mint amikor Liam. Szóval ez így jobb megoldás volt, minthogy egy kabinban egyszerre ketten… na érted.

- Igen, értem – vigyorogtam. 

Zayn benyitott egy ajtón, ami mögött a fürdő volt. Tükör, zuhanyzó, fürdőkád… ilyenek voltak bent.

- Ahhoz képest, hogy csak egy faházikó, eléggé felszerelt.

- Igen, mindenből a legjobbat – sóhajtott egy hatalmasat.

- Azért nekem ez sok lenne.

- Mi? – nézett rám.

- Ez az egész. A rajongók, a koncertek, hogy példakép vagy, mindig jól kell kinézned…

- Az nekem nem gond – szakított félbe.

- És hatalmas önbizalommal kell rendelkezned – nevettem fel, ismét.

- Idővel hozzá lehet szokni. Komolyan, nem is olyan fura és bizarr, mint azt hiszed. Én nem vagyok jó példakép. Cigizek.

- A te döntésed. Nem szólhat bele senki. A te életed. Nem ettől leszel jó példakép. Te jó példakép vagy.

- Kösz, Destiny – mosolygott vissza rám hálásan.

- Ez a barátok dolga – rántottam meg a vállam. Nem szólt semmit, csak válaszképp megölelt. Jól esett, igazán.

- Köszi, még egyszer!

- Semmit. Hé, figyelj, én hulla vagyok. Nagyon gáz lenne, ha lefeküdnék? – túrtam bele a hajamba.

- Nem, nyugodtan. Kérdezd meg Hope-ot, hogy a cuccaitok közé pakolt-e alvós rucit.

- Hozott ruhákat? Mintha nem is Hope lenne... – sóhajtottam, mire mindketten hangos nevetésben törtünk ki.

Zayn bement a fürdőbe, én pedig lebaktattam a többiekhez.

- Hope, hoztál pizsit?

- Hoztam – bólintott. – Ott, abban a bőröndben vannak a ruhák – mutatott a nappaliban lévő hatalmas fekete bőröndhöz.

- Köszi – tudomásul vettem, majd odasétáltam és kivettem egy térdig érő gatyát. – Pólót nem hoztál?

- Ou, elfelejtettem – harapott az ajkába.

- Nem gond, megoldom – legyintettem. – Jó éjt – intettem a többieknek és felsiettem a lépcsőn.

- Zayn, kölcsön tudsz nekem adni egy pólót, amiben aludhatok? – nyitottam be a fürdőbe. Hiba volt. Ott állt, szinte totál meztelenül. Csak egy alsógatya volt rajta. – Ne haragudj – mentem ki. Úristen!

- Visszajöhetsz, nyugodtan. Amúgy igen, máris adok neked egy pólót – kijött a helységből, majd átbotorkált egy másik szobába. Kihúzott onnan egy kerekes bőröndöt, majd átvitte a szobánkba.

- Ez… mind a tiéd? – kérdeztem majdnem röhögve.

- Igen, ne nevess!

- Dehogy, nem!

- Megfelel? – nyújtott felém egy fekete „I’m sexy and i know it” feliratú pólót.

- Haha, poénos – vigyorodtam el. – Amúgy igen, köszönöm szépen!

- Szívesen!

- Légy szí’, elfordulsz? – kértem.

- Ja, bocs, persze. Addig… én is… felöltözök – vonult ki a szobából szapora léptekkel.

Felöltöztem, majd az éjjeli szekrényem alsó fiókjába dugtam a ruhámat, a felsőbe pedig az „ékszereimet”. Kimentem a fürdőbe – nem abba, amelyikben Zayn volt, haha – és lemostam a sminkemet. Visszasettenkedtem a hálóba és bebújtam az ágyba. Hm, radiátor van itt, löki is a meleget, úgyhogy nem fogok fázni. Túlságosan.

De egy ilyen kiruccanást megszervezni… pont januárban… na, ehhez tehetség kell.

- Destiny, felöltöztél? – kopogott be az ajtón Zayn.

- Persze. Én nem vagyok olyan lassú, mint te.

- Elnézést – mosolygott, majd betrappolt a szobába.

- Tudtam, hogy az ajtó felöli felét választod az ágynak…

- Hát, a lányok inkább ajtósak – mosolyogtam.

- Szerintem is.

- Ó, persze, hisz te férfi vagy, ki nem találnám hány csajjal volt már dolgod.

- Hanyagolhatnánk ezt a témát? – kérdezte picit idegesen.

- Ne haragudj, csak viccnek szántam – fordultam felé. Még nem mászott be az ágyba. A telefonját nyomkodta, épp letenni készült.

- Inkább te ne haragudj – nézett le rám. – Nem akartam ilyen durva lenni – letette a telefont, majd bemászott mellém. – Tényleg nem!

- Nem para – mondtam halkan.

- Nagyon álmos vagy?

- Eléggé – bólintottam.

- Akkor ideje lenne aludni.

- Igen.

- Nem akarsz még, ugye? – nevetett.

- Nem – sóhajtottam.

- Pedig próbáld meg. Nagyon ramatyul nézel ki.

- Köszönöm – erőltettem az arcomra egy gonosz kis vigyort. Áu, ez szíven ütött.

- Fogadd építő kritikaként – kuncogott.

- Kedves vagy – hunyorogtam.

- Tudom. De most már aludj – tűrte el a szemembe lógó tincsemet.

- Jó éjt, Zayn!

- Jó éjt, Des!