9. rész: Beszéltél, szuszogtál, - horkoltál

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt. Igen, tudom, rengeteget késtem, de nézzétek el nekem, legyetek szívesek. Nem tudtam én sem, hogy ennyi minden közbe fog jönni... :\
Na, de összehoztam nektek egy kis gyengécske részt. Nem sokára beindulnak a dolgok, de még csak kóstolgatják egymást a szereplők. És még nekem is bele kell lendülnöm az írásba, újra. :)
És amint láthatjátok, most már "lájkolhatjátok, illetve diszlájkolhatjátok" a részeket, de azért a kommentoknak is nagyon örülnék. Jobb lenne, ha inkább kifejtenétek a véleményeteket, hogy mi-hogy lenne jobb. :)
Nem is beszélnék többet igazából. Itt a rész.

Jó olvasást, remélem tetszeni fog!

- Regi, xoxo

Reggel egy hatalmas zaj csapta meg a fülem, ami egyből fel is riasztott álmomból. Gyorsan kipattantak a szemeim és reflexből felültem az ágyon. Zayn már nem aludt. Nagyon halkan lopózhatott ki, mert nem vagyok valami jó alvó, szóval szinte mindenre fel tudok ébredni. Komótosan kimásztam az ágyból, majd szemembe lógó hajtincseimet fülem mögé tűrtem, felvettem a papucsomat, majd nehézkesen kiléptem a szobából. Senkit nem láttam sehol. Biztos lent vannak – gondoltam magamban. Csigatempóban lesétáltam a földszintre, ahol megpillantottam a fiúkat. Laptopoztak, Niall pedig a telefonját nyomkodta. A konyhában Danielle, Hope, Berni és Jenna főzőcskézett. Na, micsoda háziasszonyok! Soha az életben nem láttam még, hogy Hope főz, ez egy ritka pillanat.

- Sziasztok – köszöntem álmos hangon.

- Jó reggelt – nézett rám mindenki.

- Mi volt ez a nagy csattanás? – kérdeztem.

- Niall bedobta a konyhába a serpenyőt – vonta meg a vállát Louis.

- Micsoda?

- Hagyjuk, mindegy – nevettek fel egyszerre.

- Niall, miért dobtad be a konyhába a serpenyőt?

- Mert a húgod zaklatott!

- Melyik?

- Jenna… .

- Azt hiszem, nem akarom tudni – mosolyodtam el.

- Ne is akard!

- Mi lesz az ebéd? – cammogtam be a konyhába.

- Pizza – felelt Danielle.

- Azt süttök?

- Dehogy, hova gondolsz? Itt egyikünk sem tud főzni, se sütni – pacsizott le a húgaimmal.

- Akkor mit csináltok? – vontam fel a szemöldököm.

- Pakolunk, mert a fiúk csatáztak… evőeszközökkel, tányérokkal, serpenyőkkel… Ugye Niall? – nézett a fiúra Danielle.

- Így van – bólogatott az imént említett személy.

- Nagyon nem értek semmit – ráztam meg a fejem.

- Hagyjuk – karolt át Hope.

- Csajok, mit szólnátok hozzá, ha tartanánk egy karaoke estét? – tudakolta Zayn.

- Benne vannak – vágta rá Louis.

- Lou, Zayn minket kérdezett – világosította fel őt Hope.

- És? Válaszoltam helyettetek is!

- Eszméletlen rendes vagy, tudsz róla? – dobtam le magam mellé, majd összeborzoltam a haját.

- Csináld csak, ma még úgysem fésülködtem – mosolygott rám, de inkább egy vicsorításnak nevezném.

- Destiny, feljönnél velem, kérlek? – szólított meg Berni.

Vajon mit akar?

- Persze – feleltem értetlenül.

Felálltam, majd követtem Bernit az emeletre. Bement a szobájába, én utána és becsuktam az ajtót. Ő leült az ágyra, én viszont álltam.

- Na, csüccs le!

- Jó – sóhajtottam egyet, majd levetődtem az ágyra.

- Azt mondtam, ülj le, nem azt, hogy vetődj – nevetett.

- Zavar vagy irigyled? – emelgettem a szemöldököm.

- Irigylem – sóhajtott egyet szomorúan, mire elkezdtem nevetni. – Na mesélj! – vált izgatottá.

- Miről beszélsz? Mit meséljek?

- Zayn és te! Mi volt éjjel? – pöckölte meg a karom.

- Aludtunk.

- Micsoda? Aludtatok? Se csók, se szex, se semmi? – esett le az álla.

- Mit vártál, Berni? – grimaszoltam.

- Hát minimum egy csókot!

- Nem jött össze – kacsintottam.

- Ő nem akarta vagy te?

- Nem, na! Egyikünk sem akarta! Vagyis én nem is gondoltam rá.

- Komolyan? Ott az ágyadban egy szívdöglesztően helyes srác és te nem veted rá magad? Óriásit csalódtam benned, Destiny Soares!

- Bernice, meg kell nyugodnod… - böktem karba. – Jó? – bólogattam folyamatosan, mint valami hülye gyerek.

- Menj már a francba – röhögte el magát. – Olyan hülye vagy! Mi ez a bólogatás? Te Úristen!

- Mesélj te! Kivel alszol? – tereltem a témát.

- Jenna.

- Harry helyett Jenna? Érdekes vagy.

- Nem tudom… csak… tegnap, mikor feljöttünk és azon kezdtünk el osztozkodni, hogy ki hol alszik, akkor Harry megkérdezte, hogy aludnék-e vele, és én hülye, azt mondtam, hogy Jenna már lestoppolt engem. Most komolyan, szerinted én normális vagyok? Kétszázzal dobogott a szívem, köpni-nyelni nem tudtam és tiszta zavarban voltam!

- Pedig te nem nagyon szoktál zavarba jönni, sőt. Harry nagyon hat rád, minden szempontból.

- Úristen, ne tudd meg! – nevetett. – Ha rám néz, én már benedvesedek – nevettem vele együtt. – Amúgy csak viccelek – tette hozzá.

- Neked még ezt is elhittem volna.

- Amúgy szeretném, ha vele összejönne a dolog.

- Harry jó srácnak tűnik, bár még nem ismerem. És az a két év… mit számít?

- Szerintem is. Olyan jó volt vele az este is, egyáltalán nem bántam, hogy nem mentem be veletek bulizni.

- Azért köszönöm… - duzzogtam.

- Nem úgy értettem – lökött oldalba.

- Tudom – bólintottam. – Na, de mondd! Mi volt?

Igazából nem voltam rá annyira kíváncsi, hisz ez az ő dolguk, de Berni mindent megoszt velem – ahogy én is vele és előbb vagy utóbb, de úgyis el akarta volna mondani. Inkább rákérdeztem, legyünk rajta túl. J Gonosz vagyok?

- Uh, nem volt semmi különös.

- Bernice? Ott vagy? – kopogtattam meg a homlokát.

- Mit művelsz? – lökte el a kezem nevetve.

- Most komolyan kiszúrod ennyivel a szemem? „Uh, nem volt semmi különös”.

- Hát, de tényleg. Nem volt semmi. Csak beszélgettünk, de már fogalmam sincs miről. Leültünk egy éjjel is nyitva tartó kávéházba és dumáltunk. Tényleg.

- Csók?

- Nem volt. Vagyis… lett volna, csak mondtam, hogy semmit nem akarok elsietni. Neki ez tetszett, úgy láttam. Később kicsit hidegebb lett már, mikor sétáltunk az utcán és odaadta a kabátját. Szegény, szerintem jéggé fagyott. Megkérdeztem tőle, hogy ne adjam-e vissza, mire ő azt felelte „legyen csak nálad, a lányok fázósabbak”. Ne tudd meg… Jaj, Destiny, olyan édes volt! Leültünk egy padra, ami tiszta hó volt. Befagyott a seggem, de ő beleültetett az ölébe és ölelt. Valamit dúdolt közben, de nem ismertem azt a dallamot. Esett az eső, ő pedig felhúzta az esernyőt, fölénk tartotta és miközben az ernyőt tartotta, tovább ölelt. Majdnem elaludtam már… aztán szólt, hogy vissza kéne mennünk a többiekhez, mert kapott egy üzenetet. De annyira-annyira édes volt velem egész végig!

- Nagyon udvarias és tényleg eszméletlen aranyos – küldtem felé egy egyetértő mosolyt.

- Ugye? Hát én belehalok… - bambult a semmibe, közben pedig állát támasztotta a kezével. – Uh, ez nem Zayn pólója?

- De, igen, az övé. Ennyire felismerhető, hogy az övé?

- Neked nem kell ekkora póló, mivel apró vagy.

- Nem vagyok apró – ráztam meg a fejem. – 172cm vagyok. Nem elég?

- Én csak 169cm – szomorodott el.

- Az a 3cm nem számít, na – nevettem.

Hirtelen valaki kopogott az ajtón.

- Gyere – kiáltotta B.

- Csajok, megjött a kaja – közölte Liam.

- Megyünk – mosolyogtunk, majd Liam után eredtünk.

A lépcső aljára érve már láttuk, hogy Niall és a többiek is hatalmas erőkkel majszolják magukba a pizzájukat. Letelepedtünk a szőnyegre, ahol még volt hely és levettük az asztalról a saját ételünket. Nekem gombás, kukoricás, sonkás és paradicsomos pizzát rendeltek, a kedvencemet. J

A fiúk elég gyorsan megették az egész kaját, de nekem még mindig volt négy szelet és már eléggé küzdöttem vele.

- Segítsek, Destiny? – kérdezte Niall.

- Niall, még mindig éhes vagy? – kerekedtek el a szemeim. – Pedig te óriási adagot kaptál.

- Nem tehetek róla és tényleg éhes vagyok – vont vállat.

- Egyél – toltam elé a dobozt. – Én úgysem bírok vele.

- Hogy tudtok ilyen keveset enni?

- Nők. Vigyáznak az alakjukra – szólt Liam.

- Jé, de okos valaki – nevetett fel Danielle, majd nyomott egy puszit Liam arcára.

- Kikupálódtam a jó sok pár hónap alatt, drágám!

- Rendben – mosolygott Danie.

- Amúgy hol van Paul és a többi biztonsági? – kérdezte Jenny.

- Azt mondtuk nekik, elmehetnek, szóval majd este jönnek valamikor – válaszolt Harry.

- Nagyon kedvesek vagytok – bólintottam.

- Hát nem? – nézett rám Zayn. – Szerintem is!

- Amúgy Zayn és Destiny – szólított meg minket Louis.

- Mondjad – mondtuk egyszerre.

- Milyen volt az együttalvás? – emelgette a szemöldökét.

- Beszélt álmában – mutatott rám Zayn.

Felnevettem.

- Horkoltál – vágtam vissza.

- Komolyan? – nézett rám hitetlenkedve.

- Aha – vigyorogtam.

- Majd ma nem fogok – pirult el egy kicsit.

Nem is volt annyira rémes a horkolása. Olyan volt mint egy rock zene. Nem tudtam elaludni rá, de túl lehetett élni. Sőt, elég halkan horkolt.

- Szuszogtál – mosolygott.

- Tudom, azt szoktam.

- Nem zavart.

- Engem sem zavart a horkolásod. El lehetett rá aludni.

- Horkoljak ma is?

- Ha nagyon kéne választanom, akkor inkább nem kérek belőle – kuncogtam.

- Na ezt majd még megbeszéljük – tolta ki rám a nyelvét.

- Juj, itt lesz valami este – röhögött Harry.

- Harold, ha megkérlek, befogod a szádat? – kérdeztem.

- Van egy tízesed? – nyújtogatta a nyakát.

- Van.

- Nehogy fizess neki! – szólt közbe Liam. – Elintézem – majd erősen tarkón csapta a srácot.

- Köszönöm, Liam! – nevettem fel hangosan.

- Menj a francba! – üvöltötte Harry.

- Telefonja van valakinek – közölte Hope.

*You put it down like New York City…*

Ez az én csengőhangom.

- Enyém – álltam fel, majd elkezdtem rohanni az emelet felé.

Bevágtam magam mögött az ajtót, majd megnéztem a telefonomat, aminek a kijelzőjén az a név szerepelt, hogy „Lukas”. Vajon mi rosszat műveltem? J

- Szia – köszöntem bele a telefonba.

- Szia, Drága! – köszönt vissza. – Mi újság?

- Nem tudom, ma még nem olvastam – mondtam viccesen.

- Poénos vagy – nevetett. – Mi van veled?

- Semmi extrém. Te biztos többet tudsz.

- Nem annyira. Itthon lazulok és Family Guy-t nézek. Nem jössz el velem sétálni? Beülünk egy moziba vagy egy kávézóba.

- Tényleg remek lenne, de most nem tudok. Nem vagyok otthon – húztam el a számat.

- Merre vagy?

- A fiúkkal, Bernivel, húgaimmal, meg Danival lejöttünk ide valahova. A srácoknak itt van ilyen kis házikójuk és itt lazulunk.

- Fiúk?

- One Direction, tudod. Hope és Louis összejöttek meg minden és engem is ráncigáltak magukkal. Vagyis hajnalban már nem mentünk haza, hanem egyenesen ide jöttünk. Aludtam pár órát, nem többet.

- Ja, rendben, értem – éreztem hangján, hogy mosolyog. – Érezd jól magad, Kicsim! És mondd meg a srácoknak, hogy vigyázzanak rád, különben megütöm őket – nevetett fel.

- Jól van, mindenképp átadom. Köszönöm!

Még beszéltünk vagy fél órát… igen, fél órát. Azt mondta Luk, neki nem számít, hogy fogy a pénze, legalább rám költi. Haha, édes volt nagyon, de 34 perc után már letettük. J Fél öt volt, mire visszamásztam a többiekhez. Nagyon elrepült az idő. 

A fiúk már a karaoke estre készülődtek, hozták be a cuccokat, a lányok pedig laptopoztak. Odaültem én is és valami filmet néztek. Mivel annyira, vagyis semennyire sem érdekelt engem, ezért lefeküdtem a kanapéra. És azt hiszem be is aludtam…