11. rész: Egy nap Vele...

Hey everybody :) 

Itt a következő rész. De mielőtt olvasni kezdenétek, szeretném megköszönni a 36 feliratkozót! :) Örülök, hogy egyre többen olvassátok a blogomat, tényleg nagyon jól esik! Ahogy láttam, még nem érkezett egy részre sem olyan klikkelés, hogy "nem tetszik", szóval ennek külön örülök. :) Nagyon sokat jelent nekem, hogy olvassátok a részeimet, hogy tetszik amit írok és várjátok a következő fejezeteket. Köszönöm mindenkinek a tetszikeléseket, a hozzászólásokat, a feliratkozást és az olvasást.
Szeretem az olvasóimat! :) 

- xoxo, Regi -

Reggel a telefonom csörgése keltett fel. Kezdem megutálni az International Love-ot, mert mindig hívogatnak. Rá sem néztem a kijelzőre, csak végig húztam rajta az ujjamat.

- Haló?

- Destiny, te még alszol? – szólt bele Fred.

- Igen, miért?

- Miért nem vagy suliban?

- Majd elmesélem, meg minden.

Rövidre akartam zárni a témát és már nagyon le akartam tenni a telefont, hogy alhassak tovább.

- Ugye nem vagy beteg? Bár nem tudom, akkor miért hiányzol a suliból, ha minden oké.

- Ne izgulj, nem vagyok beteg. Majd’ kicsattanok az egészségtől és persze az álmosságtól, mert valaki nem hagy aludni – utaltam arra, hogy már ideje visszaaludnom.

- Drágám, már fél tizenegy van – tájékoztatott az időről.

- Jó, és?

- Ilyenkor már illene felkelni, ha nem vagy suliban. Na mindegy, csak azért hívtalak, hogy pénteken érkezem.

- Nem úgy volt, hogy szerdán?

- De, csak inkább mégsem.

- Jó, hagyjuk az indoklást, nem igazán érdekel, csak aludni akarok.

- Oké, akkor leteszem – sóhajtott. – De kérlek ne csukasd le magad, ne kerülj kórházba, se semmi ilyesmi, jó? – tette hozzá.

- Persze, rendben, ne nézz már hülyének, könyörgöm – nevettem fel álmosan.

- Na szia! – majd ki is nyomta.

Már épp, hogy elaludtam volna – vagy aludtam is, nem tudom -, de megint megszólalt a csengőhangom, szóval valaki másnak is rettentően hiányzok. Ránéztem a faliórára. Fél kettőt mutatott. Komótosan mérgelődtem egyet magamban, majd nagy nehezen felültem az ágyon és ránéztem a kijelzőre. Munkahely. Remek.

- Destiny, tudom, hogy ma szabadnapod van, de be kéne jönnöd most azonnal – kezdett bele köszönés nélkül a főnököm, Tom. Hála Istennek nem Lilly, mert őt tuti egyből leraktam volna.

- Jó, persze – igyekeztem nem dühös hangot kiadni. – De miért?

- Petra elájult és úton vagyok vele a kórházba. Nick mellé kellenél – hadarta. – De most épp vezetek, szóval…

- Jó, persze, megyek. Majd értesíts, mi van Petrával. Szia! – nem vártam meg a válaszát, mert tudtam, hogyha vezet, akkor nem szeret dumálni.

Átmentem Hope és Louis szobájába, de mivel tudtam, hogy úgysem ott alszanak, ezért nem osontam. Egyből a bőröndje mellé térdeltem és kutakodni kezdtem. Eszméletlen, hogy mennyi minden belefér ebbe a bőröndbe. Három kabát, körülbelül tíz csőgatya, póló, smink, cipők, sál, kesztyű, táska… stb. Utálom, hogy Hope cuccaiból kell most öltözködnöm, de gondolom ezek még egyszer sem voltak rajta… hát, aki megteheti. Én sosem voltam annyira ruha- és cipőmániás, mint a testvérem. Nekem tényleg mindegy volt, hogy mit gondolnak az emberek. Nem igazán követem a divatot, de azért mégsem öltözködöm úgy, mint egy ötven éves. Fred mindig elmondja, hogyha ismertebb leszek, akkor majd divatosan kell öltözködnöm meg ilyesmi. Szerintem nem. Én úgy fogok akkor is öltözni, ahogy nekem tetszik. Gyorsan kiválasztottam egy számomra szimpatikus szettet, majd megfésülködtem. A sminket feleslegesnek tartottam, ezért csak szempilla spiráloztam. 

Még egyszer bementem a Zaynnel közös szobámba és beledobtam a telefonomat, plusz a tárcámat a táskába és megpróbáltam a bulizós ruhámat is belegyömöszölni. A cipőt még átvittem Hope bőröndjébe. Jobban meggondoltam és kivettem a táskámból a belegyömöszölt ruhadarabot és áttettem a bőröndbe. Ez eszembe juthatott volna előbb is, de nem baj. Már épp menni akartam kifelé, amikor az ajtóban beleütköztem Zaynbe. 

- Te miért vagy fent? - kérdeztem. 

- Nem tudtam aludni, Niall meg folyton rugdosott - vont vállat. - Hova mész? - mért végig. 

- Dolgozni - sóhajtottam. 

- Úgy volt, hogy ma nem melózol. 

- Igen, csak behívtak, mert a kolléganőm összeesett vagy micsoda. 

- Értem. Elkísérlek - mondta hirtelen és félősen rám nézett. 

- Oké - nyújtottam el a szót meglepődve. - Csak siess, mert tudom, hogy nehezen készülsz el. 

- Kikérem magamnak! 

- Kikérheted, de tényleg siess, jó? 

- Öt perc és lent találkozunk - vonult be Liamék szobájába. 

Oké... ez nagyon meglepett, de örülök neki, hogy eljön velem. 

Lementem a földszintre. Elővettem egy poharat meg a kólát és azt szürcsölgettem. Beletettem a poharat a mosogatóba - majd a többiek elmosogatnak -, a kólát pedig vissza a hűtőbe. Zayn ahogy ígérte, öt perc alatt el is készült. Eszméletlenül jól nézett ki. A fekete hajához tökéletesen passzolt a fekete szerelés, amit egy piros dzsekivel tett fantasztikusabbá. Nekem nagyon tetszett. Egy kicsit olyan "rosszfiús" feelingje volt, de ezt egyáltalán nem bántam. Mindig is bejöttek az ilyen típusú fiúk. A dzsekiről még hadd mondjam el, hogy eszméletlen nagy kedvencem. Imádom az ilyeneket. A Rolling Stones-os pólójáról is ugyanezt tudom mondani. Szóval az egész kinézete őrjítő volt. Jó, azt hiszem, nem kéne tovább elemeznem szegény gyereket. 

- Indulhatunk? - kérdezte. 

- Persze, csak elcsórom Louis kocsiját - mondtam, majd odasétáltam az imént emlegetett hason fekvő személyhez. 

Megböktem a vállát és morgott egyet. Akkor fent van. 

- Lou - böktem meg ismét. 

- He? - kérdezte becsukott szemekkel. 

- Elvihetem a kocsidat? 

- Vidd - vont vállat. 

- Hol van a kulcs? 

- Ott a konyhapulton. 

- Köszi - nyomtam egy puszit az arcára és már oda is rohantam a kocsikulcsért. 

Zayn kinyitotta előttem az ajtót - igazi úriember - és kilépett mellém a teraszra. 

- Na, nem megyünk? - nézett rám kérdőn. 

- De igen, csak elbambultam - nyúltam reflexből a hajamhoz. 

- Az Louis kocsija - mutatott oda Zayn. Mintha nem tudnám...

- Köszönjük, Zayn - néztem rá gúnyosan. 

- Jó, na. Azt hittem éjjel nem láttad - mosolyodott el. 

- Láttam. 

- Jól van. 

Jobban szemügyre vettem a kiskocsit, ami nem igazán volt kicsi. Hát, Lounak csak ilyenre telik? Pff. J Szép lazán beszálltunk. Zayn igen otthonosan mozgott, nekem még görcsölést okozott a beülés is. Könyörgöm, csak ne törjem szét Louis drágaságát... Kicsit elbambultam és még a kulcsot sem tettem be. Kicsit gondolkoztam, de nem tudom min. Azt hiszem, semmin. 

- Na, nem indulunk? - nézett Zayn fürkészve. 
- Ja, de persze - bólintottam zavartan, majd kijártam a tető alól. 
- Mondom merre kell menni. 
- Köszönöm - mosolyodtam el. - Egyébként... te nem tudsz vezetni? 
- Nem - nevetett fel. 
- Nem is akarsz? 
- Nincs rá időm - közölte. Na, azért ez hihető. 
- Oké - vontam vállat. - Elhiszem. 

Egész út alatt nem igazán beszélgettünk, csak Zayn magyarázott, hogy mikor, merre menjek. Mikor beértünk London belvárosába, már tudtam az utat, szóval elhallgattattam Zaynt, így tényleg rettentő csend uralkodott a kocsiban. Szívesen szóltam volna valamit, hogy beszélgessünk, de valamiért mégsem tettem. Végig görcsben volt a gyomrom és zavartan markolásztam a kormányt. 

- Itt vagyunk - mutattam a Yellow Cat-re, amikor beparkoltam a hely mögötti parkolóba. 
- Nagyon cuki - nevetett fel. Ja, még nem mondtam neki, hogy mi a hely neve. 
- Beszóltál? - mosolyogtam. 
- Dehogyis - tette maga elé a kezeit védekezésképp. 
Kiszálltunk, majd kérdőn néztem Zaynre. 
- Bejössz? 
- Bemenjek? 
- Hát, itt nem sok tinilány rohangál, szóval, ha úgy tartja kedved... gyere. 
- Jól van - vont vállat. Mintha ő nem akarna jönni. Haha.

A hátsó bejáratot használtam, mivel az közelebb volt. Zayn illedelmesen követett és végig idegesen mentem, mert tudtam, hogy néz. 

- Valami eldugottabb asztal van? - kérdezte. 
- Persze, a legelhagyottabbhoz foglak vezetni, ahol még csak véletlenül sem láthat meg senki, jó? - néztem hátra. Ő mosolygott. 
- Haladsz - kacsintott elismerően. 
- Mi van? - ráztam meg a fejem értetlenül. Közelebb hajolt hozzám... nagyon közel. 
- Csak annyi, hogy egyre jobb vicceket mondasz - súgta a fülembe úgy, mintha ő sem mondaná komolyan. Megütöttem a mellkasát, ő pedig felnevetett. Ismét menetirányba fordultam és végre odavezettem a "legeldugottabb" padhoz. Eléggé hátul volt, egy oszlop mögött. Szinte látni sem lehetett, hogy ott még van valami. Ahogy elnéztem közben a helyet, nem voltak sokan. Körülbelül 6 embert számoltam. Nehogy már ennyi emberért hívattak be?! Nicket még nem láttam sehol. Bementem átöltözni. Kikötés volt, hogy csak fehérben dolgozhatunk. Mivel mindenkinek van egy zárható szekrénye - mint a suliban -, ezért én itt tárolok egy fehér csőgatyát meg egy fehér pólót, plusz váltóruhát, ha bármi baleset történne. Miután elkészültem, kimentem a pultba, ahol már Nick ácsorgott. Ja, igen, Nick. Ő az a tipikus szépfiú. Annyi különbséggel, hogy vicces és tényleg nagyon jószívű és kedves. Sosem láttam még bunkónak, szerintem nagyon ki kell hozni őt a sodrából ahhoz, hogy bunkó legyen, vagy ordítson. 

- Szia - köszönt rám. 
- Hello - biccentettem. - Mi van Petrával? 
- Azt hiszem, terhes. 
- Micsoda? - mosolyodtam el. Nem nagyon lepett meg, hisz Petra már 26 éves és nagyon jól megvan a férjével. Álompár. 
- Szerintem tuti. Nem lekövérezni akarom, de nőtt egy kicsit a hasa az utóbbi időben. 
- Nem tűnt fel, de hát te melózol vele. Én örülök neki, ha babát vár - vigyorogtam. - Te nem? 
- Dehogynem. 
- Akkor mosolyogj már - nevettem fel. 
- Így jó? - kezdett el vicsorogni. 
- Ez engem megijeszt, de első próbálkozásra nem is rossz!
- Köszönöm kedves szavaidat, sokra tartom a véleményed - kapott a szívéhez és sóhajtott egyet megkönnyebbülve. 
- Bolond vagy, de nagyon - löktem meg a vállát. 
- Senki nem kérte, hogy ne legyen bolond.
- Mert senki nem akarja, hogy normális légy. Úgy vagy jó, ahogy vagy - mondtam, ő pedig fél karral átölelt. 
- Kiszolgálod azt az elvont pasast? - mutatott Zaynre. Akkor nem ismerte fel. 
- Ő Zayn Malik - közöltem vele. 
- Mit keres itt? - nyíltak tágra a szemei. 
- Velem van. 
- Tényleg? - nézett rám egy olyanfajta "most megvagy" tekintettel. - Mi van köztetek? 
- Pár asztal, levegő, szék, meg egy pult - vázoltam fel a helyzetet, belőle meg  kitört a röhögés. 
Megráztam a fejemet és odamentem Zaynhez. 
- Mit kérsz? 
- Valami italt. 
- Van több száz piánk - sóhajtottam. 
- Kóla már uncsi. 
- Várj, mindjárt jövök - mutattam neki az ujjammal egy "pillanat" jelet. 
Visszamentem a pultba és csináltam neki egy italt. A kedvencemet. Vodkanarancs. Jobban szeretem, ha én keverem össze. Remélem neki is ízleni fog. Feltettem a tálcára, majd kivittem neki. 
- Mi ez? - kérdezte. 
- Kóstold meg! - utasítottam, ő pedig belekortyolt. Majd még egyet és még egyet. 
- Ez finom. Vodkanarancs? - nézett fel rám. - Várj. Kitalálom. Vodkanarancs Destiny Soares módra?! - mosolyodott el. Fogkrém reklám. WoW. És ahogy kimondta a nevem...Überwow!
- Teljes egészében - bólintottam büszkén. 
- Finom - ismételte meg. - Meddig melózol? 
- Max két órát leszek itt. Szóval fél ötre végzek. Talán, azt hiszem. 
- Jól van, addig zenét hallgatok - szólt és már nem is figyelt rám. 
- Hát... így is jó - mondtam nagyon halkan. Nem így képzeltem el. 

Nem nagyon akartak jönni a vendégek, ezért sok szabadidőm volt. Végig Nickkel beszélgettem. Kedvem lett volna odamenni Zaynhez, de hogy? Hogyan szólítsam meg? Miről beszélgessek vele? Tippem sem volt. Nem is nagyon gondolkoztam rajta, miután rájöttem, hogy nem tudom, miről kéne vele beszélgetnem. Egyszer csak azon kaptam a fejem, hogy Nick bökdös. 

- Mi az? 
- Beszélj vele. 
- Kivel? Mi van? 
- Zaynnel. Ha nem tűnt volna fel, tíz kemény perce le vagy fagyva és csak őt nézed. 
- Nem, csak azt próbáltam kitalálni, hogy milyen zenét hallgat - hazudtam. 
- Jól van, nekem mindegy. 

Sokat gondolok rá. Ez így nem jó. De végre jött a figyelemelterelés. Lukas. 

- Szia, Édes - ült le a bárszékre, majd áthajolva a pulton nyomott nekem egy csókot. 
- Szia - mosolyogtam. - Mizujs? 
- Nem is tudtam, hogy ma dolgozol. 
- Én sem - húztam el a szám. 
- Nem voltál suliban sem. 
- Nem, nem voltam. 
- Miért nem voltál? - csúszott fel a szemöldöke. 
- Még a mai napon is tartott a One Direction hétvége - nevettem fel halkan. 
- Ja, értem - próbált mosolyogni, de valahogy nem jött össze neki. Cuki. J 
- Nyugi, hé - emeltem fel a fejét. - Ma mi dolgod van? 
- Hát, öö, haveroméknál fogunk berendezkedni. Összeköltözünk és tök csúcs kérónk lesz. Olyan legénylakás. Csak nekem van csajom - mosolyodott el. 
- Ja és akkor te vagy a menőcsávó? - emeltem fel a szemöldökömet. 
- Természetesen, ki más? - nevetett fel. 
Megcsóváltam a fejem és megcsókoltam. 
- Csocsózunk? - lépett oda mellém Nick. 
- Benne vagyok - pattant fel Luke. 
- Jó - bólintottam. - Várjatok! - álltam meg és odasiettem Zaynhez. 
Megkocogtattam a vállát, mivel lehajtott fejjel zenét hallgatott, vagy aludt. Nem tudom. 
- Jössz csocsózni? 
- Persze - mondta kedvetlenül. 
- Mi a baj? Nem szeretsz csocsózni? - képedtem el. 
- De, csocsózni szeretek, nem az a baj. 
- Hát mi?
- Lényegtelen - mosolyodott el kelletlenül. - Menjünk játszani. 
- Oké - sóhajtottam. 
Tudni akarom, hogy mi a baja!!!

A fiúkat bemutattam egymásnak. Luke elég érdeklődve méregette Zaynt. Vagyis, inkább olyan fejjel, hogy "aha, szóval te vagy az egyik szépfiú, akivel a csajom lóg?!" J Na, országos spanok lesznek, kétség sem fér hozzá. 

Természetesen Lukasszal voltam egy csapatban és mindig vertük Nicket meg Zaynt. Kicsit sajnáltam őket, de hát ez van, ilyen az élet. Miután lejátszottunk körülbelül négy kört, Lukasnak mennie kellett, mert hogy akkorra beszélték meg a fiúkkal a találkozót, meg hogy nem akar késni, vagy micsoda.  Nem igazán értettem. Egy kicsit idegesen és ingerülten távozott, ez engem is megviselt, de hát nem tudok vele mit tenni. Ha nem mondja el, mi a baja, nem tudok neki segíteni. Zayn dettó. Ő sem akarja elmondani, mi a problémája, pedig egyszerűen érzem, hogy valami nyugtalanítja és valami nincs rendben. Egész eddig tök normális volt, most meg tök hideg. Mindegy, majd elmondják ha akarják. Mindkettő. 

- Sziasztok! - jelent meg egy órával később a főnököm, Tom. 
- Szia, na mi van Petrával? - kérdeztük egyszerre Nickkel. 
- Állapotos - közölte. Nick megmondta. 
- De jó, Istenem, Fú! - ugráltam örömömben. Akkor képzelem mit csinált Petra, amikor meglátta a tesztet - már ha csinált tesztet. 
- Igen - mosolygott. - Destiny, hazamehetsz. Majd én tartom a frontot, úgysincs sok ember. Nick, te is menj nyugodtan, ha akarsz. Lilly mindjárt jön. 
- Akkor lépjünk gyorsan - súgtam oda Nicknek. 
- Ez roppant kedves volt - jegyezte meg Tom. Erre csak mosolyogva széttártam a karom és megvontam a vállam. Ez van, egyéni vélemény. 

Gyorsan bebotladoztunk az öltözőbe és átvettem a ruhámat. Nick aranyos volt és bement a mosdóba öltözni. Pedig egyáltalán nem zavar, ha fehérneműben lát meg valaki. Szerintem ugyanolyan mintha fürdőruhában lennék. Bár, azért ez a megoldás mégis jobban tetszik. Figyelmes srác és jó barát. Miután teljes harci díszbe bujtattam magam, odamentem Zaynhez, aki már megint lehajtott fejjel feküdt az asztalon. Megteheti. 

- Zayn - löktem meg az asztalt. Úgy látszik fent volt, mert semmi nyoma nem látszott annak, hogy aludt volna. Azért az mégis fura lett volna, hogy itt alszik. 
- Kész? - kérdezte. 
- Aha. 
- Figyelj! Arra gondoltam, hogy elmehetnénk sétálni a térre. Úgyis olyan szép télen, meg minden ilyesmi. 
Hát ez... Úristen! Én meg Zayn? Együtt? Sétálni? Hihetetlen. Csak tudjam magam türtőztetni. Szívesen elmegyek vele bárhova... Úristen! Én meg Zayn! Együtt! Sétálni! Ketten! Télen! A téren! Ez... nem tudok mit mondani még. 
- Persze... mehetünk - próbáltam közömbösen mondani, de az igazság, hogy teljesen be vagyok zsongva!