1. rész: Koncertjegy

Sziasztok! 

Itt lenne az első rész. Nos, nem fűznék hozzá semmit.
I hope you like it, jó olvasást!
xoxo ~ Regi.

Januári hideg... brrr. Mindenki bent kuksol a jó meleg házikóban, ahogy mi is. Freddel éppen egy megbeszélés közepén tartunk. Vagyis ő beszél, én hallgatok. J Még csak pár hete dolgozunk együtt, de már nagyon jól kijövünk. Nem egy megkövesedett negyven éves öregember, hanem poénos, és szívesen használja a mai szlengeket.

- Des, ki tudsz bírni nélkülem egy hetecskét? – kérdezte.

- Persze – nevettem fel. – Miért?

- Mert holnap indulok Detroitba, meglátogatni a szüleimet.

- Az tök jó – mosolyodtam el. - Puszilom az őseidet!

- Átadom – kacsintott. – Amúgy, légy jó, és az utasításaimhoz tartsd magadat! Semmi részeg bulizás, baromkodás, cigizés, drogozás, börtön, kórház… se semmi ilyesmi! Nem szeretném, ha idő előtt botrányba keverednél!

- Hé, minek nézel te engem? – háborodtam fel vigyorogva. - Nem olyan vagyok, mint a többi csaj! Sosem voltam még részeg, nem nyúltam cigihez, sem droghoz. Börtönbe sem szeretnék menni, ahogy kórházba sem!

- Jól van, jól van, csak elmondtam – állt fel.

- Persze, értem én – öleltem meg.

- Na szia, Kicsi lány! – adott két puszit, majd lesiettünk a lépcsőn.

- Jó légy – kiabáltam utána az ajtóból.

- Te is – kacagott fel, majd beszállt az autójába, és elhajtott.

- Destiny, hozz nekünk forrócsokit! – szólt oda nekem Hope, aki éppen Jennával tévézett.

- Persze, viszem – mormogtam az orrom alatt, majd beballagtam a konyhába, és megcsináltam nekik a kért italokat.

- Megy valahova Fred? – kérdezte Jenn, mikor odaadtam nekik.

- Aha – vágódtam le melléjük én is. – Detroitba.

- Minek megy oda?

- Meglátogatja a szüleit – mosolyogtam.

- És mikor szándékozik visszajönni? – szürcsölt bele a forrócsokiba Hope.

- Valamikor a jövő hét után – vontam vállat, majd a tévére szegeztem tekintetemet.

- Yeah – ordított fel Jenn, mert a One Direction egyik klipjét kezdték el játszani. A One Thing-et.

- Hurrá – forgattam meg a szememet.

- Shhh – csitított el.

- Oké – néztem rá felvont szemöldökkel.

- Istenem – húzta a fejére a párnát Hope.

- Shh már!

- Én ezt nem bírom ki – ragadt rá megint a szemem, miközben ő épp a nyálát csorgatta az éneklő pasikon.

- Nem értem, neked miért nem jön be valamelyik – rázta a fejét Jenny.

- Nincs ízlésem – kaptam a számhoz mű-izgatottsággal, mintha ez lenne a legnagyobb bűn a világon.

- Szerintem sincs – helyeselt Hope, mire halkan felkuncogtam.

- Már is bírod az exedet? – kérdeztem Hope-tól.

- Öh… - habogott zavartan. – Attól még helyes, és szeretem, te is tudod… Amúgy meg, az összes jóképű! – förmedt rám.

- Na én megyek melózni – tettem le az asztalra a bögrémet, majd felpattantam a kanapéról és a konyhában pihenő telefonomért mentem.

Felöltöztem, elköszöntem Jennáéktól, beszálltam a kocsimba és elhajtottam, egyenesen az étterembe.

- Szia Bernice – sóhajtottam egyet fáradtan, majd felültem a pult előtti székek egyikére.

- Szia Des – adott két puszit. – Na mi van? Már át sem öltözöl? – mosolygott. – Talán felmondtál? Kirúgott Lilly? – ment át az arca komorba.

- Nem, nem mondtam fel, és Lilly sem rúgott ki! Csak fáradt vagyok…

- Miért? – nézett rám tágra nyílt szemekkel.

- Nem tudom… csak mindjárt leragadnak a szemeim – vontam vállat, majd rádőltem a pultra. Magamon éreztem Berni értetlen pillantásait, ezért sóhajtozva feltápászkodtam, majd bevánszorogtam a pult mögötti folyosó legutolsó szobájába, a „személyzet szobájába”, és felkötöttem a szokásos „egyenruhát”.

- Destiny – csalogatott a kezével magához Bernice.

- Hm?

- Te mész majd a One Direction koncertre?

- Esélytelen – vágtam rá.

- Miért?

- Mert nem szeretem őket!

- Tudom, ezt már megbeszéltük egypárszor, de… Hogy lehet őket nem szeretni?

- És nekem még mindig az a válaszom, hogy egyszerűen! – kacsintottam.

- Kár!

- Na, mi van?

- Mert én nem leszek itthon és szerettem volna, ha hozol nekem még egy autogramot – kölyökkutya szemekkel nézett rám.

- Hát…

- Lennél szíves? – nem tudtam ellenállni a kölyökkutyáknak…

- Jól van, megkínzom magam, miattad! – emeltem ki a „miattad” szót.

- Köszi – ölelt meg.

- Sokba fog ez neked kerülni – mosolyogtam rá.

- Tudom, de megéri – vigyorgott. – Hétfőn elhozom a jegyet, meg a VIP kártyát!

- VIP-s vagy?

- Persze! Apum mindent elintéz, ha megkérem – kuncogott.

- És esetleg nincs kettő plusz VIP kártyád és jegyed?

- Tesóidnak? – kérdezett vissza mosolyogva.

- Aha – forgattam meg a szemeimet. – Tudod, hogy Jenn hatalmas fan… Hope… na őt meg kibékítjük Louis-val – kacsintottam rá.

- Beszélek apuval!

- Köszi!

A munka végeztével jött a főnökasszony, Lilly.

- Na lányok, nem volt semmi gond? – kérdezte.

- Nem, semmi – válaszolt Berni.

- Örülök! – bólintott határozottan.

- Na én megyek öltözni! – indultam meg az öltöző felé, mert nem volt kedvem ott bájcsevegni azzal a zsarnokkal. Bern is követte a példámat.

- Na már csak ő hiányzott! – tört ki Berniből a méreg.

- Ne is mondd! Rühellem! – morogtam én is.

- Jobban bírom, ha Tom jön be!

- Tudom – mosolyodtam el. – Én is! Ő nem ilyen hiéna, mint Lilly.

- Ahogy mondod – helyeselt Berni.

- Hazavigyelek?

- Nem, köszi! Én is autóval jöttem.

- Jól van, akkor szia!

- Szia – biccentett, majd kiléptem az öltözőnkből.

Elköszöntem Lillytől is, beszálltam a kocsimba, és már ott sem voltam.

- Megjöttem! – kiabáltam be a házba.

- Na szia! – jött le anyu a lépcsőn. – Milyen napod volt?

- Marhajó! – öleltem meg fintorogva.

-A „hiéna” főnököd? – fojtott vissza egy mosolyt. Itthon is így hívom. J

- Az – húztam el a számat. – De most inkább felmegyek a szobámba! – indultam fel a lépcsőn.

- Oké – hallottam mögülem.

Ledobtam magamat a laptopom elé, majd első utam egyből Facebookra vezetett. Az üzenőfal Jenny kiírásaival voltak tele, amik mind kapcsolódtak a One Directionhöz. Mit tud rajtuk ennyire imádni? Érthetetlen.

Erről jut eszembe, el kell mondanom nekik a koncertet.

- Hope! – csörtettem be a szobájába.

- Hmm? – fordult meg a székén. Megláttam a monitoron szereplő szövegeket. Felismertem.

- Már megint az üzeneteit nézed vissza? Délelőtt is ezt csináltad! – guggoltam le mellé, majd rátettem kezemet a combjára. Olyan anyásan.

- Nem tudom elfelejteni – rázta a fejét, és letörölte könnyeit.

- Nem kértük tőled, hogy felejtsd el! Sosem mondtunk ilyet, és nem is szeretnénk! – néztem fel rá.

- De… nézd meg! Ő egy sztár… - nevetett fel kínjában.

- És? Ő is ember. Még mindig a te Lou-d!

- Az enyém? Már rég nem az enyém!

- Lehet, hogy már régóta nem vagytok együtt, de figyelj, szeret! Tudom, hogy szeret!

- Destiny… mindegy – sóhajtott.

- Figyelj, majd a koncert után kibékültök!

- Milyen koncert? Már elfogytak a je… Te szereztél jegyet??

- Most szeretve vagyok? – néztem rá angyalian.

- Te… komolyan szereztél jegyet? – hitetlenkedett.

- Aha – bólintottam.

- Istennő vagy, tesókám! – ölelt át. – De… mi lesz, ha már nem szeret?

- Hülye vagy! Dehogynem szeret! Higgy nekem!

- Miről susmogtok itt? – jött be mosolyogva Jenny.

- Hát csak arról, hogy – kezdtem el, majd Hope oldalba bökött, ezért befogtam.

- …hogy Destiny szerzett jegyet a koncertre! – fejezte be helyettem.

- Milyen koncertjegyet?

- Bolond Bandára – válaszoltam most már én.

- Úgy érted…

- A One Direction-re! – vágott közbe Hope.

- Muszáj mindenkinek a mondatába belevágnod? – fordultam hozzá értetlenül.

- Muszájnak nem muszáj, de jól esik – vont vállat.

- Ne már! - mondta Jenn. – Megyek a One Direction koncertre… Úristen!

- Még mindig itt tartasz? – kérdeztem.

- Igen! Ez… hű! Köszönöm, Des! Imádlak! – ölelt meg lelkesen. – Végre láthatom Niallt! Újra!

- Nincs mit! – távolodtam el tőle. – De kérlek titeket, hétfőig semmi One Direction! Ok?

- A koncert jövő pénteken lesz – okoskodott vissza Hope.

- De a jegyeket hétfőn kapom meg!

- Vagyis… két nap múlva! – visított Jenn.

- Hát ti megőrültetek! – viharzottam ki a szobából. Lesiettem a lépcsőn, a konyhába, mert éhes lettem.

- Anya! – kiabáltam be a nappaliba, miközben besuhantam a konyhába.

- Igen?

- Apa mikor jön?

- Este.

- De már fél nyolc van – vontam fel a szemöldököm.

- Akkor nem sokára itthon lesz.

- Jól van – rántottam meg a vállam. – Kértek tojást?

- Megcsinálod a vacsit?

- Aha, ha már itt vagyok, akkor meg.

- Jó, de akkor mindenkinek süss!

- Természetesen!

Vacsi után még elmosogattam, majd a helyére tettem az edényeket, evőeszközöket, tányérokat.

Ezek után besétáltam a fürdőmbe és letusoltam.

Letisztítottam az arcomat és a pizsama felvétele után bemásztam a pihe-puha ágyikómba.

Már mélyen aludtam, mikor arra kaptam fel a fejem, hogy valaki megpuszilt.

- Apa? – nyökögtem félálomban.

- Igen! Nyugodtan aludj csak tovább – suttogta, majd csak az ajtócsukódást vettem észre.